Hamarosan nyilvánosak lehetnek a Mazsihisz pályázatának eredményei

A Mazsihisz eddigi gyakorlatával ellentétben idén nem hozta nyilvánosságra az általa kiírt pályázatok eredményeit. Heisler András, a Mazsihisz elnöke szerint hibáztak, és hamarosan mindenki megismerheti a pályázatok nyerteseit.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), csakúgy, mint az elmúlt évek során mindig, 2017-ben is meghirdette a pályázatait. A felhívás szerint három kategóriában, vallási élet és a zsidó identitást erősítő, közösség építő-fejlesztő, zsidó oktatási-nevelési, illetve zsidó kulturális és művészeti projektekkel lehetett pályázni. A pályázatokra rendelkezésre álló keretösszeg ebben az évben 20 millió forint volt, ebből az első kategóriára 9, a másodikra és a harmadikra pedig egyaránt 5,5 millió jutott. A pályázatokon legalább 100 ezer és legfeljebb egymillió forint vissza nem térítendő támogatást lehetett igényelni.

A Mazsihisz Síp utcai székháza (Fotó: Nagy Béla/Magyar Nemzet)
A Mazsihisz Síp utcai székháza (Fotó: Nagy Béla/Magyar Nemzet)

Ez persze sok pályázóra lebontva nem jelent feltétlenül hatalmas összeget egy-egy nyertes számára, de a finanszírozási problémákkal küszködő kisebb zsidó civil szervezeteknek komoly segítséget jelenthet az elnyert támogatás. De az is tanulságos lehet a jövőre nézve, ha egy pályázó nem nyert éppen semmit, de láthatja, mások milyen projektekre kaptak támogatást. Erre azonban idén nem volt lehetőség, a Mazsihisz ugyanis ebben az évben nem hozta nyilvánosságra a pályázatok eredményét.

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a pályázó szervezetek még a hivatalos értesítés előtt megtudhatták, mi lett a pályázatok eredménye. A Mazsihisz honlapján pedig 2009-ig visszamenőleg megtekinthető a pályázatok nyerteseinek névsora, a projekt címével és az elnyert támogatás összegével együtt. Idén viszont csak egyéni értesítést kaptak a pályázó szervezetek arról, hogy nyertek-e vagy sem. A Kibic pedig úgy értesült, hogy a Mazsihisz nem is szándékozik ebben az évben nyilvánosságra hozni az eredményeket. Ami a fentiek mellett még a hitközség működésének átláthatóságát is megkérdőjelezi.

Éppen ezért Heisler Andráshoz, a Mazsihisz elnökéhez fordultunk, hogy megtudjuk, egyrészt igazak-e az értesüléseink, másrészt pedig, hogy megkérdezzük, mi az oka annak, hogy nem kerültek eddig nyilvánosságra a pályázatok eredményei. A Mazsihisz elnöke közölte, hogy hibáztak, ezért nem jelentek meg eddig a pályázati eredmények, ugyanakkor Heisler András azt is megosztotta velünk, hogy már kérte az eredmények publikálását, és azok a napokban valamikor mindenki számára elérhetővé válnak.

UPDATE: A pályázatok eredményei nem sokkal cikkünk megjelenését követően elérhetővé is váltak: mazsihisz.hu/2017/11/16/a-magyarorszagi-zsido-hitkozsegek-szovetsege-2017-evi-nyertes-palyazatai-11127.html

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp