Félév börtönre ítélték a holokauszttagadó nagymamát

Holokauszttagadó kijelentései miatt hathavi letöltendő börtönre ítélték hétfőn Németországban a sajtó által csak “náci mamiként” emlegetett 88 éves Ursula Haverbecket. Korábban már négy alkalommal ítélték el hasonló kijelentések miatt, de eddig még sosem került rács mögé.

Haverbeck felett – akit korábban már többször elítéltek közösség elleni izgatás miatt – ezúttal egy berlini bíróság mondott ítéletet, amiért 2016 januárjában a főváros egyik éttermében nyilvánosan kijelentette, hogy a nácik által elkövetett népirtás nem létezett, és nem voltak gázkamrák Auschwitzban. Haverbeck azt is kétségbe vonta, hogy több millió embert gyilkoltak meg a haláltáborban.

Ursula Haverbeck
Ursula Haverbeck

Az idős asszony tagadta a vádat: azzal érvelt, hogy csak egy könyvből idézett részleteket. A nő beszédéről – aki azonnal bejelentette, hogy fellebbezni fog – filmfelvétel készült.

Ursula Haverbecket korábban négy alkalommal ítélték el hasonló kijelentések miatt, egyebek mellett 2015-ben tízhavi letöltendő börtönbüntetésre, amiért kijelentette, hogy a holokauszt a „történelem legnagyobb hazugsága volt”. Eddig azonban sosem került rács mögé: sorra megfellebbezte az ítéleteket, és egyetlen eljárás se jutott el a végrehajtandó ítélet stádiumába.

Egy korábbi alkalommal 2700 eurós büntetéssel sújtották, amiért “új pogrommal” fenyegette meg a németországi Központi Zsidó Tanács akkori elnökét.

Internetes oldalán Ursula Haverbeck „a történelem felülvizsgálatának” képviselőjeként és az „igazság rendíthetetlen harcosaként” mutatkozik be. Férjével, az 1999-ben elhunyt, volt NSDAP-tag és szélsőjobboldali aktivista, Werner Georg Haverbeckkel 1963-ban Vlothóban megalapította a Collegium Humanumot, amely a holokauszttagadók gyűjtőhelye volt. A szervezetet 2008-ban tiltották be.

A holokauszt során 1,1 millió ember – közöttük egymillió zsidó – halt meg csak az auschwitz–birkenaui haláltáborban. A nácik összesen hatmillió zsidót gyilkoltak meg.

 

A holokauszttagadás törvényi tiltásáról itt írtunk korábban:

Káros vagy hasznos a holokauszttagadást tiltó törvény? – Kibic Magazin

Nemrég született meg idehaza az eddigi legsúlyosabb ítélet a holokauszt tagadása miatt, néhány napra rá viszont már a közösségi oldalakat elárasztották az antiszemita és holokauszttagadó kommentek a Saul fia című film Golden Globe-díja kapcsán. A holokauszttagadásról szóló törvény hatásáról nem sokat tudni, hasznosságáról pedig erősen megoszlanak a vélemények.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp