Hatalmas a felháborodás amiatt, hogy a Spinoza Színház beszélgetős műsorba hívta Vona Gábort

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Vona Gábor meghívása miatt támadás, fenyegetés és hatalmas indulat zúdult a Spinoza Színházra. A Jobbikkal való párbeszéd már nem először okoz felháborodást a zsidó közösségen belül.

Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója a múlt héten egy közleményt küldött szét, amelyben arról ír, hogy támadás, fenyegetés és hatalmas indulat zúdult a Spinoza Színházra, mivel meghívták az egyik politikai beszélgetéssorozatukba Vona Gábort, a Jobbik elnökét. A közlemény szerint többen Vona Gábor meghívásának visszavonását követelték, ennek ellenére a Spinozában kitartanak a szélsőjobbos párt elnökének szerepeltetése mellett. „A demokratikus játékszabályok, a nyitottság és a párbeszéd-igény miatt továbbra is úgy gondoljuk, Vona Gábort is alá kell vetnünk kritikus kérdéseinknek” – írja a színház igazgatója.

A Spinoza Színház a jövő évi választások kapcsán egy beszélgetéssorozatot hirdetett meg Kire szavazzunk? címmel, ahol is parlamenti és közismertebb pártok vezetőit Rangos Katalin újságíró kérdezné. Az előzetes program alapján a meghívottak között lenne Gyurcsány Ferenc, Botka László (valószínűleg más lesz majd helyette), Szél Bernadett és Vona Gábor. A Jobbik elnökének szerepeltetése azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, a Facebookon kommentelők zömében attól tartanak, hogy Vona meghívása legitimálná párt antiszemita, rasszista nézeteit, és hiába próbálkozik a Jobbik másmilyennek látszani, attól még a múltbéli durva megnyilvánulásaik nem évülnek el.

Nagyjából hasonló vita zajlott le az év elején, amikor kiderült, hogy Vona Gábor hanukai jókívánságokat küldött a nagyobb zsidó szervezeteknek, és erre Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija még válaszolt is. Ekkor annyira nagy volt a felháborodás, hogy a Mazsihisz még egy külön kerekasztal-beszélgetést is szervezett a témában, és mi is megkérdeztük a Kibic olvasóit, hogy mit válaszolnának, ha esetleg Vona Gábor hanukai jókívánságokkal lepné meg őket.

A Spinoza Színház mostani esete újra felveti a kérdést, hogy szóba lehet-e állni a Jobbikkal, ha az hajlandóságot mutat a párbeszédre, vagy mindenképpen el kell utasítani a szélsőjobboldali pártot, még akkor is, ha látszólag változtatni próbál eddigi politikáján? Jól tette-e egy olyan intézmény, amely kiemelt figyelmet szentel a kisebbségeknek és évente zsidó fesztivált rendez, hogy beszélgetni hívta egy olyan párt elnökét, amely tagjai a közelmúltban fenyegetően léptek fel a kisebbségekkel szemben és nem vetették meg az antiszemitizmust a megnyilvánulásaikban? Vagy éppen pont ez a megfelelő fórum arra, hogy végre szembesítsék Vona Gábort és pártját az eddigi gyűlölködéssel?

Tessék tehát szavazni:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp