Végre előkerültek az Orbán mellett kiálló New York-i rabbik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ közgyűlése miatt utazott New Yorkba, és ha már ott volt, akkor találkozott a Horthyt dicsérő Orbán Viktort megvédő haszid rabbik közül néhánnyal.

Nemsokkal azután, hogy idén júniusban Orbán Viktor miniszterelnök kivételes államférfinek nevezte Horthy Miklóst, a New York-i Főkonzulátus közzé tett egy levelet, amelyben egy eddig ismeretlen zsidó szervezet nevében 11 rabbi vette védelmébe a kormányfőt. Mivel sem az Egyesült New York-i Ortodox Gyülekezetek nevű szervezetről, sem pedig az aláíró rabbikról nem található semmilyen információ, a hazai zsidó közösség és a sajtó egy része azt feltételezte, hogy a kormány csak kitalált egy kamu zsidó szervezetet pár kamu rabbival, hogy velük vegyék elejét az Orbánt antiszemitázó hangoknak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytat Martin Hoffmannal, a helyi haszid zsidó közösség képviselőjével New Yorkban (Fotó: KKM/MTI)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytat Martin Hoffmannal, a helyi haszid zsidó közösség képviselőjével New Yorkban (Fotó: KKM/MTI)

Közben annyi azért kiderült, hogy a rabbik bizonyosan léteznek, és elég jó kapcsolatokat ápolnak magyar kormányzati emberekkel, elsősorban Kumin Ferenc New York-i főkonzullal. A New York-i szatmári haszid közösséghez tartozó rabbik, közösségi vezetők és aktivisták egyik közös tevékenysége, hogy elhanyagolt zsidó temetőket hoznak rendbe Kelet-Európában, így Magyarországon is. A magyar kormány pedig már pár éve elkülönített egymilliárd forintot hasonló célra, igaz, a hazai vallási szervezetek egyet nem értése miatt ezt a projektet a mai napig nem sikerült beindítani. A kormány viszont azzal számol, hogy a temetők rendbetételét követően az ukrajnai Umanhoz hasonló haszid zarándoklat indul majd meg Amerikából, ami elsősorban turisztikai szempontból lehetne hasznos.

Kumin Ferenc a New York-i haszodikkal való jó kapcsolatok fenntartása érdekében rendszeresen szervez találkozókat a szatmári és más haszid csoportok képviselőivel. Így volt ez most is, amikor az ENSZ közgyűlésére New Yorkba érkező Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert hozta össze három olyan rabbival, akik neve azon a bizonyos Orbán melletti kiálláson szerepel. Szijjártó az MTI közleménye szerint arról biztosította a rabbikat, hogy „a magyar kormány megvédi a magyar embereket, így a Magyarországon élő zsidó közösség tagjait is”. Továbbá arról tájékoztatottá őket, hogy „a magyar kormány egy olyan egymilliárd forintos rekonstrukciós, újjáépítési program mellett döntött, amelynek keretében felújítják azokat a zsidó temetőket Magyarországon, amelyek esetében erre már nagyon régen került sor”.

Csoportkép a New York-i találkozóról (Fotó: facebook.com/Kumin-szerint)
Csoportkép a New York-i találkozóról (Fotó: facebook.com/Kumin-szerint)

A találkozóról Kumin Ferenc is posztolt a Facebook oldalán, megemlítve, hogy itt bizony három olyan rabbival találkozott Szíjjártó, akik nyáron levélben biztosították támogatásukról Orbán Viktor miniszterelnököt, és akik a magyar sajtó egy része szerint nem is léteznek. A Népszava utána is járt, hogy pontosan kik szerepeltnek a megosztott fotón: jobbról tehát Martin Hoffman rabbi látható a szatmári közösségből, középen Saje Rubin keresztúri rabbi, a bodrogkeresztúri csodarabbi leszármazottja, bal oldalon pedig Kalman Lieberman rabbi, akit több helyen a temetők felújításával foglalkozó szervezet képviselőjeként említenek.

Az Orbán mellett kiálló rabbik tehát nagyon is léteznek, arról viszont, hogy honnan tájékozódtak a mindennapi közélettel amúgy nem foglalkozó, internetet nem használó szatmári haszidok a hazai belpolitikai eseményekről egyelőre csak sejteni lehet. Mint ahogy azt is homály fedi, mi késztette őket a levél megírására. Hiába küldtünk ugyanis ezekkel kapcsolatban kérdéseket még a nyáron a haszidok temetőfelújítással foglalkozó szervezetének, illetve Kumin Ferencnek, ezidáig még nem kaptunk választ.

Az Orbán Viktort támogatásukról biztosító rabbikról ennél részletesebben itt írtunk korábban:

Kik azok a titokzatos rabbik, akik kiálltak Orbán mellett? – Kibic Magazin

A múlt héten száguldott végig a hazai sajtóban a hír, miszerint New York-i ortodox rabbik egy csoportja védelmébe vette Orbán Viktor miniszterelnököt, miután az Horthy Miklóst kivételes államférfinek nevezte. Bár elsőre kicsit furcsának tűnt a közlemény, az aláíró 11 rabbi nagyon is létezik.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp