110 éves lett Soros György édesanyjának megmentője

Az 1907-ben született Elza néni bujtatta Soros György édesanyját a holokauszt idején, majd később maga, a magyar kormány első számú közellensége is nála lakott. Ezért 1995-ben a Yad Vasem a Világ Igaza elismerést adományozta neki.

Száztizedik születésnapját ünnepelte hétfőn Brandeisz Elza, aki 1907. szeptember 18-án született – írja a Bors. Elza néni a világháborús cselekedetéért 1995-ben az izraeli Yad Vasemtől Világ Igaza díjat kapott, mivel a holokauszt ideje alatt Soros György édesanyja, Szűcs Erzsébet neki köszönheti az életét.

Elza néni 108 évesen (Fotó: Kisalföld)
Elza néni 108 évesen (Fotó: Kisalföld)

A háború ideje alatt ugyanis Erzsébetet keresték a csendőrök, így ügyvéd férje azt tanácsolta, utazzon Elza néni balatonalmádi nyaralójába. Ott a két nő hamar összebarátkozott, vitorlázni jártak és nagyokat beszélgettek. Később a tizenéves Gyuri is oda költözött hozzájuk. Elza néni korábbi nyilatkozata szerint, ha a szomszédok rosszindulatúak lettek volna, végük van, így azonban sikerült megmenteni őket abban a vérzivataros időben.

A most 110 éves asszony korábban többször is járt Soroséknál Amerikában, és ugyan hívták, hogy ő is költözzön oda, de Elza néni mindenképpen Magyarországon szeretett volna maradni. A kapcsolatot viszont a mai napig tartják.

Arról mondjuk nem szól a Bors cikke, hogy mit szólt Elza néni, amikor meglátta a Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén! feliratú plakátokat.

(Bors)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp