Önkénteseket keres a JDC-MAZS Alapítvány

Heller Ágnes, Szász János, Janklovics Péter és sokan mások hívják fel a figyelmet az önkéntesség fontosságára a JDC-MAZS Alapítvány videójában, amelyet az önkéntesek toborzásához készítettek. Az alapítványnál az önkéntesek többféle tevékenységből választhatnak, saját személyiségük, képességeik és kedvük szerint.

„A JDC-MAZS Alapítványnál a 110 munkavállaló mellett 140 állandó önkéntes segíti a nemes küldetés megvalósítását. Ez a szám a közösség kivételes elköteleződéséről tesz tanúbizonyságot. A hozzánk csatlakozók nagy lelkesedéssel és tenni akarással egészítik ki az itt dolgozók szakmai munkáját. Nélkülük nem tudnánk ezen a magas színvonalon ellátni feladatunkat, azaz támogatni a rászorulókat és építeni a zsidó közösséget. A csapat mindig várja a régi és új tagok jelentkezését. Légy részese az évről évre érezhető növekedésnek és fejlődésnek!” – olvasható a JDC-MAZS Alapítvány felhívásában.

A Magyarországi Zsidó Szociális Segély (MAZS) Alapítvány idén egy kampányvideóval is megtámogatja az önkéntesek toborzását. A videóban többek között Heller Ágnes filozófus, Balázsovits Lajos színművész, Szász János filmrendező és Janklovics Péter színész, humorista beszél az önkéntesség fontosságáról:

Aki szívesen jelentkezne önkéntesnek a JDC-MAZS Alapítványhoz, az az alapítvány honlapján: www.jdc-mazs.hu/hu/tamogatas-onkentesseg/onkentesseg, illetve ezen az e-mail címen: ujonkentes@jdc.hu teheti ezt meg.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp