Hatalmas korrupciós botrány van kialakulóban Izraelben a német tengeralattjáró-vásárlások körül

Több embert, köztük a haditengerészet volt főparancsnokát és egy, Netanjahu kormányfőhöz közelálló ügyvédet is letartóztattak az izraeli hatóságok. A miniszterelnököt valószínűleg tanúként fogják beidézni.

Az izraeli katonai rádió beszámolója szerint azzal gyanúsítják a tábornokot és több, már hétfőn kihallgatásra vitt érintettet, hogy kenőpénzek fejében a Miki Ganor nevű üzletembert tették meg a német ThyssenKrupp nevű hajóépítő vállalat izraeli képviselőjének az addig – és a tízes tévé szerint csekélyebb díjazásért – dolgozó Sajke Barkat helyett.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az egyik új tengeralattjáró átadásán
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az egyik új tengeralattjáró átadásán

Az izraeli rendőrség fehér galléros bűnözéssel foglalkozó egységénél előzőleg hétfőn egész nap kihallgatták a katonai beszerzési korrupciós ügy hat gyanúsítottját, majd a bíróság a nyomozás érdekében meghosszabbította hármójuk fogva tartását.

Miki Ganort, a német hajógyár izraeli képviselőjét, Avriel Bar Joszefet, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesét, és Ronen Semert, Ganor ügyvédjét vették őrizetbe. Mellettük hétfőn és kedd reggeltől ismét kihallgattak egy, Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz közelálló ügyvédet, aki utána háromnapos házi őrizetbe került.

Ganort pénzmosással, bűnpártolással és csalással, Bar Joszefet vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, Ronen Semert, pénzmosással és csalással, valamint a nyomozás akadályozásával vádolják, és négynapos előzetes letartóztatásukat hagyta jóvá a bíróság.

„Összetett és sokfelé kapcsolódó nyomozásról van szó, amely már hónapok óta folyik a rendőrség gazdasági részlegén. Már sikerült tényleges bizonyítékokat gyűjteni, amelyek alátámasztják a megvesztegetés, pénzmosás, adócsalás, hivatali visszaélés és csalás gyanúját” – közölte a rendőrség képviselője a Háárec című újsággal.

Saj Nicán ügyész februárban rendelte el a nyomozást Aviháj Mandelblitt főügyész kérésére a tengeralattjárók és hadihajók ügyében, miután nyolc hónappal ezelőtt a tízes tévécsatorna egyik oknyomozó műsora górcső alá vette az új hadi beszerzéseket.

Három tengeralattjáró és négy hadihajó megvásárlásáról van szó, amelyeket a német ThyssenKrupp nevű vállalattól közbeszerzési pályázat kiírása nélkül vásárolt meg az izraeli haditengerészet.

A Háárec című újság honlapja rámutat, hogy tavaly Móse Jaalon volt védelmi miniszter tiltakozott a tengeri arzenál bővítése, a három új tengeralattjáró, és két hadihajó beszerzése ellen, miközben Benjámin Netanjahu a katonai vezérkar ellenében ragaszkodott hozzá.

Netanjahut valószínűleg tanúként fogják meghallgatni az ügyben. Az izraeli miniszterelnök már korábban visszautasította a korrupciós vádakat, és hangsúlyozta, hogy a tengeralattjárók beszerzésénél csak biztonsági szempontokat vettek figyelembe.

(MTI + 444)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp