Séták balatoni zsidó közösségek nyomában

A Hosszúlépés csapata Balaton körüli sétái során Balatonfüred és Keszthely zsidó örökségének nyomába ered. A sétákon résztvevők megismerkedhetnek Füred zsidó múltjával és híres keszthelyi családok történetével is.

A Hosszúlépés Balatonfüreden Olti Ferenc vezetésével Kóser Füred néven szervez sétát, Keszthelyen pedig Farkis Tímea vezetésével híres keszthelyi családok történeteiről mesélnek, köztük az 1929-es Miss Európa győztest, Simon Böskét, Goldmark Károlyt, Schwarz Dávidot és a Reischl család életútját ismerhetik meg a sétálók.

A keszthelyi zsinagóga
A keszthelyi zsinagóga

Kóser Füred – Egy balatoni zsidó közösség nyomában:

Füredi sétánkon egy feledésbe merült zsidó közösség nyomába eredünk. Vajon nyaralók voltak, vagy helyiek? Milyen felekezetekhez tartozott eredetileg az imaház és hogy került a füredi zsidókhoz? Merre lakott a kántor, a sahter és a hol állt a mikve, a rituális fürdő?

A balatonfüredi utcákon sétálva családi történeteken keresztül ismerjük meg az északi parti zsidóság életét, a helyi szokásokat, hagyományokat és rég elfeledett történeteket. A múlt felidézése mellett a helyi zsidó örökség jövőjére is fény derül, megtudhatjuk, hogy a jelenleg újjáépülő zsinagógába milyen tóraszekrény kerül és milyen kiállítások lesznek az új épületben.

hosszulepes.org/hu/seta/koser-fured

A világ Keszthelyen – Sokszínűség és multikulturalizmus a tó partján:

Olyan emberekről lesz szó, akik egy vidéki kisváros hangulatos utcáin nőttek fel, de nem elégedtek meg azokkal a lehetőségekkel, melyeket a Balaton mellett találtak és meghódították a világot. Kereskedők, nagykövetek, tanárok és szépségkirálynők, akik a világ szinte minden sarkába elvitték Keszthely hírét.

Megnézzük, honnan indultak útjukra Keszthely leghíresebb szülöttei, és ahogy előttük sem volt akadály, úgy mi is bejutunk a már bezárt zsinagógába.

hosszulepes.org/hu/seta/a-vilag-keszthelyen

A sétákról bővebb információ a Hosszúlépés weboldalán érhető el, a balatoni séták programjai folyamatosan bővülnek: https://hosszulepes.org/balaton

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp