Donald Trump nem látogat el a Maszadára, mert nem szállhat le rajta helikopterrel

Az amerikai elnök Izraelbe látogat nemsokára, az eredeti program szerint a Maszada erődben mondott volna beszédet, ez azonban meghiúsulni látszik. Kiderült ugyanis, hogy nem mehet fel oda helikopterrel.

A Júdeai-sivatag szélén, a Holt-tenger közelében található Maszada erődítmény Izrael egyik legszebb és leghíresebb látványossága. Ráadásul erős történelmi üzenettel is bír. Ezért Donald Trump és stábja úgy gondolták, hogy jó ötlet lehet az erőd ősi romjai között beszédet mondani. Azzal viszont nem számoltak, hogy a Maszadán nem szállhat le helikopter, mert a rotor felkavarja a port, és ez kárt okozna a romokban.

Maszada
Maszada

Trump elődei, Clinton és Obama ezért a szikla lábánál landoltak, és az ottani kabinos libegővel mentek fel az erődhöz. A 450 méter magas sziklára ugyanis csak ezzel a megoldással, illetve gyalogosan lehet feljutni. Trump azonban nem hajlandó liftezni, így a beszédét egy másik helyszínen, a jeruzsálemi Izrael Múzeumban mondja majd el.

(444.hu via Newsweek)

Ezt fogja Trump kihagyni:

Csodálatos légi felvételek a Masszadáról – Kibic Magazin

Jeffrey Worthington amerikai fotós drón segítségével készítette ezt a videót a több mint kétezer éves Masszada erődről. A csodás felvételeken kívül

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp