Köves Slomó szerint a sorosozás nem antiszemitizmus

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában, hogy nem tud olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amely szerint a sorosozás antiszemita beszédnek számítana.

Köves Slomó megemlítette, Magyarországon a friss összegzések szerint a lakosság 64 százalékában nincsen antiszemita attitűd, míg 20 százaléknyian szélsőségesen, 16 százaléknyian visszafogottan antiszemiták. Ugyanakkor 2015-ben 42 gyűlöletcselekményt regisztráltak, ezek többsége verbális volt, míg a Franciaországban regisztrált ezerötszáz eset felében fizikai erőszak történt – tette hozzá. Köves Slomó szerint a zsidó közösség számára az az elsődleges szempont, hogy biztonságban tudják megélni az identitásukat, „legyen ez a biztonság fizikai biztonság, jogbiztonság vagy akár a szellemi, lelki jólét biztosítása”.

Köves Slomó rabbi (Kép: 24.hu)
Köves Slomó rabbi (Kép: 24.hu)

Frans Timmermans az Európai Bizottság alelnöke még múlt héten nyilatkozott úgy, hogy Orbán Viktor Soros György elleni kampányával antiszemita hangokat üt meg. Korábban pedig Konrád György író a CEU-val kapcsolatos nyílt levelében írta, hogy Orbán Viktor „propagandagépezete göbbelsi lendülettel a zsidó Sorosban mutatja fel a nemzetnek és a világnak minden bajok okozóját az 1933-as náci jelszóhoz (a zsidók a mi szerencsétlenségünk) hasonlóan, gyászosan emlékeztet az undorító példára”.

Ezzel a módszerrel megállapíthatjuk, hogy antiszemitizmus-e a sorosozás – Kibic Magazin

Abban a kérdésben, hogy Soros György központilag irányított megtámadása antiszemitizmus-e, vagy sem, csak és kizárólag a hazai zsidóságnak van joga

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp