Idén április 16-án lesz az Élet menete

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Április 16-án, vasárnap, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján tartják az Élet menetét. A holokauszt áldozataiért évről évre megrendezett emlékséta idén a „Cipők a Duna-parton” emlékműtől indul és a Clark Ádám térre érkezik – közölték a szervezők a programot beharangozó sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette: a program fél háromkor kezdődik, a köszöntők után a menet háromkor indul el a sófár hangjára. A rendezvényen beszédet mond mások mellett Konrád György író, Szántó T. Gábor író, Szinetár Miklós rendező és Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatója. A gyülekezés idején Kasai Jnoffin, dominikai születésű előadóművész a Clark Ádám téren pedig Oláh Gergő és a Roma Soul zenél majd a menet résztvevőinek.

Az Élet menete 2014-ben (Fotó: Vajda József/Népszava)
Az Élet menete 2014-ben (Fotó: Vajda József/Népszava)

Az idei program különlegessége, hogy a megemlékezés végén a résztvevők útnak indítják Hajdú Péter amatőr hosszútávfutót, aki nyolc nap alatt 420 kilométert futva érkezik meg Auschwitzba, ahol csatlakozik a nemzetközi Élete menetéhez – közölte Gordon Gábor. Hajdú Pétert egy-egy szakaszon bárki elkísérheti, aki egyetért a sportoló és az Élet menete üzenetével, és így akar jelképesen tenni a gyűlölködés és a rasszizmus ellen – hangzott el.

A szervezők elmondták, az első látásra nem túl szerencsés helyzet, hogy idén a rendezvény egybeesik húsvét vasárnappal és a pészah hatodik napjával, igazából erősítheti a program résztvevőit, hiszen ezek az ünnepek „egyfelé tartanak”.

Kardos Péter főrabbi, holokauszt-túlélő hangsúlyozta: fiatalok nélkül nincs értelme az emlékezésnek, és az idén 15. alkalommal megszervezett menet képes elérni azt a korosztályt is, amelyikkel a rabbik és a holokauszt-túlélők csak ritkán találkozhatnak. Ezért is felbecsülhetetlen érték ez a program a holokauszt óta felnőtt három generáció számára.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp