1956 nem volt antiszemita forradalom

A barikád mindkét oldalán – ’56 és a zsidók címmel rendeztek beszélgetést a Bálint Házban. Borgula András, a Gólem Színház vezetője Eörsi László és Lénárt András történészek segítségével próbált utánajárni az 1956-os forradalom kapcsán a zsidó közösségben máig is élő, igen népszerű elméleteteknek és legendáknak.

A Gólem Színház és a Klubrádió új programsorozatának keretében egy-egy gólemes előadás kapcsán beszélgetnek majd különböző témákról meghívott vendégek. A sorozat első részében rögtön sikerült egy igen megosztó témát elővenni, az 1956-os forradalom és a zsidóság kapcsolata ugyanis a mai napig nincs teljesen lerendezve. A zsidókban általában az ’56-os eseményekről élő képet mindenesetre Borgula András, a Gólem Színház vezetője, valamint Eörsi László és Lénárt András történészek próbálták árnyalni, vagy inkább helyretenni néhány népszerű elméletet, legendát a forradalommal kapcsolatban.

1956-os forradalom (Fotó: MTI)
1956-os forradalom (Fotó: MTI)

Maga a beszélgetés a Gólem Színház Szakácskönyv a túlélésért című darabjának egyik jelenetének a bejátszásával kezdődött, amelyben éppen egy 1956-os eseményt elevenítenek fel a színészek. Az egyik szereplő ugyanis azt meséli el, hogyan akasztottak fel valakit a lámpavasra és húzták le a nadrágját, hogy így ellenőrizzék zsidó-e az illető. Miközben a tömeg azt skandálja, hogy „Mocskos, komcsi zsidók!”. Az esemény érthető módon félelmet kelt, és felmerül, hogy jó volna elmenni egy olyan helyre, ahol nem zsidóznak. „A Holdra?” – érkezik a válasz.

A szóban forgó esemény, az akasztás egy elég ikonikus „képe” ’56-nak, amely tulajdonképpen szájról szájra terjedt a zsidó közösség körében. Bár a gólemes jelenetből nem derült ki, ez az akasztás Miskolcon valóban megtörtént, arról azonban a mai napig vita folyik, hogy a meglincselt Freimann Lajos gombkereskedőt azért akasztották fel, mert ÁVH-s volt, mert zsidó volt, mindkettő miatt, illetve merő tévedésből, mint ahogy azt a beszélgetést követően szót kérő idősebb férfi olyan vehemensen bizonygatta.

Eörsi László (Fotó: Bazánth Ivola/168 óra)
Eörsi László (Fotó: Bazánth Ivola/168 óra)

A hazai zsidóság körében mindenesetre igen elterjedt nézet szerint az 1956-os forradalom bizony nem szűkölködött az antiszemita cselekményekben, és szinte minden családban van egy olyan történet, amely alapján az utcákon feldühödött nyilasok tombolnak és lincselnek zsidókat országszerte. Hogy ez mennyire volt így, vagy sem, azt talán jól mutatja, hogy a két történész igen nagy egyetértésben utasította vissza, hogy ’56-nak lett volna kimondottan magyar zsidó narratívája is. Lénárt András szerint mivel a barikád minkét oldalán jócskán találni zsidó származású embereket, ezért aztán ez nem is kiemelten fontos jellemzője a felkelésnek.

Az viszont bizonyos, hogy az akkori magyarországi zsidó hitközség, a MIOK 1956. november 2-án kiadott egy óvatos állásfoglalást a forradalom értékei mellett, és nagyjából ennyiben is maradt a hivatalos zsidó képviselet ’56-os részvétele. A forradalomárok és a kommunista rendszer hívei között természetesen voltak zsidók, de számukra a zsidóságnál sokkal többet számított az, hogy kommunistának vagy éppen antikommunistának tartották magukat. Eörsi László fel is idézett egy mondatot Pongrátz Gergely könyvéből: „Nem számít, ki honnan jön, ha az ifjúság 16 pontjával egyetért, akkor köztünk a helye.” Eörsi László arról is beszámolt, hogy kutatásai során nem talált arra vonatkozó adatot, hogy ha bárki jelentkezett volna valamilyen forradalmi egységhez vagy munkástanácshoz, akkor nézték volna, hogy zsidó-e az illető.

Budapesten legalábbis nem történt ilyen, erre alapozva Eörsi ki is jelentette, hogy nem volt antiszemita a forradalom, hiszen a fővárosban inkább az antifasiszta jellege volt erős a felkelésnek, így ha valaki antiszemita megnyilvánulással próbálkozott is volna, a tömeg ezt nem engedte meg neki. Lénárt András azért hozott példákat olyan esetekre, amikor igenis kitettek zsidókat forradalmi szervezetekből, a többség ugyanis azon a véleményen volt, hogy inkább ne legyenek zsidók a bizottságban. Igaz, ezek vidéken, Győrben és Veszprémben történtek.

ÁVH-s lincselése 1956 októberében a Köztársaság téren
ÁVH-s lincselése 1956 októberében a Köztársaság téren

Annak ellenére, hogy nagy általánosságban nem volt jellemző a zsidóellenes hangulat a forradalom ideje alatt, a zsidóság köreiben mégis érthető volt a félelem a holokauszt közelsége miatt. Eörsi László viszont azon a véleményen van, hogy ezek a félelmek nem voltak megalapozottak, és ’56-ot semmiképpen sem lehet a ’44-45-ös események egyenes folytatásaként jellemezni. Eörsi külön kifejezte sajnálatát amiatt, hogy ez a tulajdonképpeni tévképzet a mai napig előkerül különböző fórumokon, és még mindig nem sikerült ezt megnyugtatóan cáfolni. Azt azért elismerte, hogy Kelet-Magyarországon az ismert miskolci eseten kívül is voltak zsidóellenes megnyilvánulások.

Lénárt András szerint nem is kevés, Keleten 20-30 településről kerültek elő olyan adatok, amelyek alapján tudni lehet, hogy kisebb-nagyobb mértékű antiszemita és a zsidókban jogosan félelmet keltő atrocitások is voltak. Hajdúnánáson például még pogromszerű események is történtek, amikor a helyi lakosok a zsidókat tették felelőssé a háború után orosz hadifogságba elhurcolt családtagjaikat ért sérelmek miatt. Az ehhez hasonló atrocitások következménye volt, hogy a zsidók szinte az egész országban, így Budapesten is rettegtek ’56-ban, és Eörsi ezeknek az eseményeknek tulajdonítja a forradalom negatív megítélését a zsidóság körében.

Részben ennek tudható be, hogy ’56 után a zsidók nagy számban emigráltak az országból, a 200 ezer magyar emigráns közül 20 ezer volt zsidó származású, vagyis a 10 százaléka az országot elhagyóknak. Eörsi László úgy gondolja, hogy nem lehet ezt kizárólag a félelem számlájára írni, sokan hagyták el az országot az oroszok bevonulása miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert most volt erre lehetőségük. A Kádár-rezsim ugyanis 1957-ben megállapodást kötött Izraellel, hogy a zsidók szabadon távozhatnak az országból, cserébe Izrael figyelmen kívül hagyta Magyarország nyugati bojkottját. Így aztán Jugoszlávián keresztül több százas csoportokban hét-nyolcezer magyar zsidó vándorolt ki Izraelbe.

Lénárt András (Fotó: Indafotó/OSZK 1956-os Intézet)
Lénárt András (Fotó: Indafotó/OSZK 1956-os Intézet)

Na, de mi történt a barikád másik oldalán, és mennyire igaz az a népszerű legenda, amely szerint a II. világháború után hazatért zsidók tömegével léptek be a kommunista pártba, és tulajdonképpen ezért érte őket atrocitás ’56-ban? Eörsi László szerint ez egy igen torz igazság, hiszen a kommunista párthoz nagyon sokan mások is csatlakoztak, ráadásul a kommunista pártvezetésben vagy az ÁVH-ban tevékenykedő zsidóknál a származásuk már semmilyen szerepet nem játszott. Lénárt András ezt még azzal egészítette ki, hogy a Horthy-korszakban az illegális kommunista párt tagságának a fele állt zsidókból, és annak ellenére, hogy ez nem volt egy kimagaslóan nagy szám, és ők nem tartották magukat zsidónak, a közvélemény szemében nagyon is annak számítottak.

Borgula András azt a közkedvelt elméletet is felvetette, hogy a megtorlások időszakában a forradalomba résztvevő vagy azzal szimpatizáló zsidók súlyosabb büntetéseket kaptak, mint a nem zsidók, még pedig azért, mert hálátlanoknak bélyegezték őket, miután a szovjetek felszabadították a zsidóságot a náci uralom alól. A két történész nem talált semmilyen erre vonatkozó adatot, bár Lénárt András azért megjegyezte, hogy a nagy íróperben kizárólag zsidó származású írók kaptak súlyosabb büntetéseket, ellenben a kis íróperrel, ahol nem zsidók úszták meg enyhébb szankciókkal a forradalmi tevékenységüket. A kivégzettek között mindenesetre kilenc zsidó származású forradalmárról lehet tudni, és nagyon sok zsidó került börtönbe is 1956-ot követően.


Eörsi László, történész:  Budapesten született, 1955-ben. 1991-ben kezdett el dolgozni az 1956-os Intézetben. Az első írása 1988. november 4-én jelent meg az Élet és Irodalomban. A fő kutatási területe a budapesti felkelés története. Ebben a tárgykörben már számos tanulmánya és húsz önálló kötete jelent meg.

Lénárt András, történész: Budapesten született, 1975-ben. 2002-ben diplomázott Budapesten, PhD fokozatát az ELTE Történelem szakán, a Gazdaság és Társadalomtörténeti doktori program keretében szerezte 2010-ben. 2003 óta az 1956-os Intézet, 2011 óta az OSZK tudományos kutatója. Főbb kutatási területei az 1945 utáni magyar történelem (oral history, 1956, Holokauszt).

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp