Erre sem kellett sokáig várni – Aláírásgyűjtés indult a budapesti Maccabi Európa Játékok megrendezése ellen

A valamiért zsidó olimpiának is nevezett Maccabi Európa Játékokat 2019-ben Budapesten rendezik majd. Az eseményt a magyar kormány 2,1 milliárd forinttal támogatja, az aláírásgyűjtők pedig pont ennek az összegnek a visszavonását követelik.

Egy Molnár János nevű személy indította útjának azt a NOMaccabi2019 elnevezésű online petíciót, amely a kormány által a 2019-es Budapesten megrendezésre kerülő Maccabi Európa Játékoknak korábban beígért 2,1 milliárd forintos támogatás visszavonását követeli.

A petíció szövege szerint a Maccabi Európa Játékok „súlyosan kirekesztő, fajgyűlölő rendezvény”. „Ellentétes az olimpiai eszmével, mert származási alapon különbözteti meg az embereket, csak zsidó sportolók részvételét teszi lehetővé” – írják a petíció létrehozói, akik azon a véleményen vannak, hogy az esemény „nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a magyar fővárosba vonzhat szélsőséges terroristákat, öngyilkos merénylőket”.

„A rendezvény biztonságának megteremtése újabb súlyos, milliárdos kiadást jelentene a magyar államnak” – olvasható petíció szövegében. Természetesen alternatív helyszínt is kínálnak a rendezvénynek: „a 2019-es Maccabi Gamesnek Magyarország helyett Izrael adjon otthont”.

Az online petíciót eddig 3151-en írták alá. A Momentum olimpiaellenes aláírásgyűjtése alatt amúgy sokszor elhangzott az a betonbiztos ellenérv, hogy bezzeg a zsidó olimpia ellen nem gyűjtenek aláírásokat. Szerencsére azonban erre sem kellett sokáig várni.

„Egyszerűen jobb pályázatot adtunk be” – Kibic Magazin

Az Európai Maccabi Szövetség nemrég úgy döntött, hogy 2019-ben Budapesten kerül megrendezésre az Európai Maccabi Játékok elnevezésű sportesemény. A kormány 2,1 milliárd forinttal támogatja a rendezvényt, amelyre akár több ezer zsidó sportoló is érkezhet. A pályázatról, a szervezésről, a politikai kapcsolatokról és a jövőbeni tervekről Jusztin Ádámot, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnökét kérdeztük.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp