Polgár Judit ENSZ-nagykövet lett

Polgár Judit az UNWomen nevű, női egyenlőségért küzdő ENSZ-szervezet nagykövete mostantól, és ezért lemondott a magyar férfi sakkcsapat szövetségi kapitányi tisztségéről. Minden idők legsikeresebb női sakkozója 2015 júniusa volt szövetségi kapitány, és egy Eb-bronzig vezette a csapatot.

Minden idők legsikeresebb női sakkozója a közösségi oldalán jelentette be, hogy vállalta az ENSZ főtitkárának felkérését és a UNWomen esélyegyenlőségi nagyköveteként segíti a program céljainak megvalósulását, emiatt nem tud teljes erőbedobással a szövetségi kapitányi feladatára összpontosítani. Jelezte, hogy a megbízatása 2030-ig tart, és az új feladatkör sok külföldi jelenlétet, rengeteg energiaráfordítást igényel. Mivel 2017-ben előreláthatólag hónapokat lesz Magyarországtól távol, nem tudja folytatni munkáját a sakkválogatott élén.

Polgár Judit
Polgár Judit

„Úgy döntöttem, a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányi pozícióját átengedem egy olyan jelöltnek, akiről azt gondolom, minden tekintetben előre tudja lendíteni a válogatott szakmai munkáját” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az új kapitány személyére vonatkozóan javaslatot tett a szövetségnek, nevet ugyanakkor nem említett.

„Talán közismert, hogy bármilyen vállalt feladatot csak teljes erőbedobással, kompromisszumok nélkül tudok végezni. Úgy érzem, hogy az elkövetkező időszakban nem marad annyi időm és energiám a sakkválogatottra, mint amennyit magammal szemben elvárnék” – indokolta még a döntését.

A 40 éves Polgár Juditot – aki játékosként kétszer, 1988-ban és 1990-ben sakkolimpiát nyert a női válogatottal, 2002-ben és 2014-ben pedig tagja volt az ezüstérmes férfi nemzeti együttesnek – 2015 júniusában nevezték ki szövetségi kapitánynak. Irányításával a férfiválogatott 2015 novemberében bronzérmes lett a reykjavíki Európa-bajnokságon.

Polgár Judit csak néhány nappal ezelőtt vette át a Brüll Alfréd a Magyar Zsidó Sportért díjat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) hagyományos díjátadó ünnepségén és jótékonysági koncertjén, amelyet Budapesten, a Bethlen téri zsinagógában tartottak. Az elismerésekkel azoknak mondtak köszönetet, akik közvetve vagy közvetlenül sokat tesznek és tettek a magyar-zsidó kultúráért.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp