Változtatásra kényszerült a Google a holokauszttagadó tartalmak miatt

Holokauszttagadásba futott bele az, aki angolul vagy magyarul keresett rá a Google-ben a holokausztra. A Google először széttárta a kezeit, most azonban már azt mondják, elgondolkoznak az algoritmus módosításán. Sőt, már meg is változtatták a vonatkozó keresésre felugró találatok sorrendjét.

Már nem a Stormfront nevű neonáci oldalt hozza be első találatként a Google a „Did the holocaust happen” keresésre az Egyesült Államokban – számolt be róla a BBC. A helyzet a magyar felületen is megváltozott: a „megtörtént-e a holokauszt” keresőkifejezés találati listájának első eleme éppen a néhány napja kirobbant üggyel foglalkozó HVG-s cikk lett, amelyben arra próbálnak választ keresni, hogy a holokausztos kérdésre miért éppen a neonáci válasz szerepel első helyen.

image.aspx
image.aspx

A Google a korábbi elutasítás után időközben úgy nyilatkozott, a vállalat „komolyan elgondolkodott” a keresőalgoritmus módosításán, és szándékosan nyúlt bele a találati listába. A cégnél tulajdonképpen muszáj is ilyen lépésekben gondolkodni, jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy néhány állam komolyan felléphet a webes szolgáltatásokban feltűnő gyűlöletbeszéd ellen. Németországban például már elkészült az a törvénytervezet, melynek értelmében a közösségi oldalakat, így például a Facebookot kb. 150 millió forintnak megfelelő bírsággal sújtanák – minden egyes esetben, amikor 24 órán belül nem távolít el egy álhírt vagy gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyzést, amit a felhasználók bejelentenek.

Káros vagy hasznos a holokauszttagadást tiltó törvény? – Kibic Magazin

Nemrég született meg idehaza az eddigi legsúlyosabb ítélet a holokauszt tagadása miatt, néhány napra rá viszont már a közösségi oldalakat elárasztották az antiszemita és holokauszttagadó kommentek a Saul fia című film Golden Globe-díja kapcsán. A holokauszttagadásról szóló törvény hatásáról nem sokat tudni, hasznosságáról pedig erősen megoszlanak a vélemények.

(hvg.hu)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp