2017-ben újult erővel indul a Tikkun Olam – Megnyílt a jelentkezés a fél éves önkéntes programra

A Tikkun Olam az Izraeli Kulturális Intézet égisze alatt, kilencedik éve indul újra. A fél éves programra olyan zsidó fiatalokat várnak, akik szívesen végeznek önkéntes munkát és bővítenék vagy frissítenék a zsidósággal kapcsolatos tudásukat, mindezt egy aktív és lelkes csoport tagjaként.

Ha elmúltál 18, voltál tagliton és szívesen visszamennél Izraelbe, ha szívesen bővítenéd a zsidósággal kapcsolatos tudásodat, vagy osztanád meg másokkal, ha csapatjátékos vagy, ha szeretnél jobban belelátni a magyar társadalom helyzetébe, és változtatnál rajta, ha van havi 1-2 szabad napod, amit szívesen fordítanál önkéntes célra, a Tikkun Olam önkéntes program Rád vár!

A program egy elméleti és egy gyakorlati részből áll:

Elméleti alkalmak: kéthetente, egy előre megbeszélt hétköznap estén találkozunk az IKI-ben. A találkozókon megismerkedünk a hazai társadalmat érintő problémákkal, illetve az őket segítő / javító szervezetek tevékenységével és képviselőivel. A programok szerves része lesz a zsidóságról való tanulás is, beszélünk a tikkun olam fogalom eredetével, a zsidó vallásban való szerepével, megismerkedünk a fontosabb ünnepekkel és tradíciókkal is.

Gyakorlati, önkéntes alkalmak: havonta két alkalommal, lehetőleg egy hétvégi napon látogatunk el különböző közösségekhez, szervezetekhez, hogy a saját munkánkkal járuljunk hozzá a mindennapjaikhoz. Tartunk foglalkozást gyermekeknek, nyugdíjasoknak, menekülteknek, felújítunk szegény családok / hajléktalanok számára készített otthonokat, főzünk és ételt osztunk rászorulóknak.

A program egy hét napos izraeli úttal zárul, amelyet egy az arab-izraeli koegzisztenciára specializálódott kibucban töltünk. Megismerkedünk az Izraelt érintő problémákkal, betekintést nyerünk a kibuc életformába, illetve az önkéntes alkalmakkal foglalkozunk az arab / izraeli gyermekekkel, besegítünk az ültetvényeken való munkálatokba, meglátogatunk környező önkéntes szervezeteket és felfedezzük Izraelt.

Várható költségek: repülőjegy és költőpénz

Jelentkezés: Ha szeretnél bekerülni a programba, az alábbi linken tudsz regisztrálni: https://goo.gl/d7FtTO A jelentkezés határideje 2017. 01. 08. Ha bármi kérdésed van, jelezd Ozorai Sárinak, a program koordinátorának, a saraozorai@gmail.com e-mail címen.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp