Eddig ismeretlen részletek derültek ki az ókori zsidóság egyik leghíresebb korszakáról

Az izraeli tengerpartoknál előkerült kőtáblának köszönhetően végre fény derült egy római praefectus nevére, aki az ókori zsidóság egyik leghíresebb korszaka alatt vezette a provinciát. Ez időtájt akkorára nőtt a feszültség a római vezetés és a helyi zsidó közösség közt, hogy hatalmas felkelés tört ki, amelyet Bar Kochba vezetett.

A kőtábla az időszámítás szerinti 2. századból származik, abból a véres korból, amikor a Bar Kochba által vezetett hírhedt Róma-ellenes felkelés zajlott, mely végül kudarccal végződött. A hatalmas követ egy vízalatti lelőhelynél, Tel Dórnál fedezték fel, nagyjából 30 kilométerre Haifától.

A területen helyezkedett el egykor a bibliai város, a Józsué könyvéből ismert Dór, amely egészen a keresztes háborúk koráig állt. Az elmúlt 70 évben a lelőhelynél sorra kerültek elő a tárgyak: edénydarabok, horgonyok és egyéb ókori leletek.

Az újonnan felfedezett kőtáblát Ehud Arkin-Shalev és Michelle Kreiser, a Haifai Egyetem tengerparti régészetre specializálódott kutatói találták meg, miközben a Dór Természetvédelmi Terület vizeiben folytattak vizsgálatokat.

A szakértők szerint a felirat még a víz alatt is jól látható volt. A csoport végül úgy döntött, kiemeli a követ a vízből, nehogy jobban károsodjanak a rajta található vésetek. A kutatók ekkor vették észre, hogy a hatalmas, 600 kilogrammos tömbön hét sornyi ógörög felirat található.

A tábla feltehetőleg egy nagyobb római kori szobor talapzatához tartozott. Assaf Yasur-Landau, a Haiti Egyetem munkatársa és a feltárás vezetője szerint ez a leghosszabb ókori leírás, melyet Izrael vizeiben valaha találtak.

(A folytatáshoz katt ide: 24.hu)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp