Leonard Cohen öt legzsidóbb dala

A múlt héten elhunyt Leonard Cohen egyértelműen az egyik legnépszerűbb zsidó dalszerző volt, aki dalszövegeiben igen egyedi módon helyezte el a bibliai képeket és a zsidó liturgiát. Most következzen öt Cohen leginkább zsidó dalai közül.

Leonard Cohen két kiemelkedő kanadai rabbi unokája volt. Az egyikük több montreali zsidó és cionista szervezet megalapításában segédkezett, a másikuk pedig egy Talmud-enciklopádiát készített. Cohen maga ugyan gyakorló buddhista volt, de mindig is zsidónak vallotta magát, ahogy egy interjúban mondta: „Nem keresek egy új vallást, elégedett vagyok a régivel, a judaizmussal”. Dalaiban ismert zsidó imákat dolgozott fel, és újramesélte a judaizmus fontosabb történeteit. Következzen tehát öt a legzsidóbb Cohen-dalok közül:

Hallelujah

Ez Leonard Cohen leghíresebb dala, amelyet már rengetegszer feldolgoztak, és amelyben egyértelmű utalások találhatók Dávid királyról, illetve Sámsonról.

Who By Fire

Ez a dal a ros hásáná és a jom kipur egyik imájának az Unátná tokefnek az adaptációja. Az ima az ítélet napjáról szól, és azt sorolja, hogy miként fognak az emberek élni, halni, hogyan lehetnek sikeresek, vagy hogyan fognak szenvedni az elkövetkezendő évben. Csakúgy, mint Cohen dalában.

You Want It Darker

Egy dal Cohen két hónappal ezelőtt megjelent utolsó albumáról, amelyben az énekes a halálra való felkészülésről beszél. A refrénben visszatér a következő mondat: „Hineni, hineni, I’m ready, my lord” (Itt vagyok, itt vagyok, készen állok, uram.). Hineni héberül azt jelenti: itt vagyok, ezt mondja Ábrahám, amikor Isten szólítja Izsák feláldozásakor.

The Story of Isaac

Ha már Izsák feláldozása, ez a dal pont ezt a történetet meséli el csak éppen Izsák szemszögéből. A dalban Cohen amúgy megkérdőjelezi a történet erkölcsiségét.

If It Be Your Will

A dal címe a Ken jehi racon (Lagyen meg az akaratod), egy Istennek címzett héber liturgiai kifejezés fordítása. A dal maga is Istenhez szól, a szöveg pedig a szombat fogadását idéző képeket tartalmaz.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp