Meghalt Leonard Cohen

82 éves korában elhunyt Leonard Cohen zeneszerző-énekes. Halálhírét kiadója, a Sony Music Canada jelentette be a zenész Facebook-oldalán. Összesen 14 stúdióalbumot készített, a legutolsó, a You Want It Darker három hete jelent meg, amiben a zenész tulajdonképpen elköszönt a világtól és barátnőjétől, Marianne Ihlentől, akit idén nyáron vesztett el.

Leonard Cohen Québecben, zsidó családban született 1934. szeptember 21-én. 31 évesen, elismert íróként költözött New Yorkba, ahol 1966-tól kezdve a zenével is elkezdett foglalkozni. Dalszövegei (melyek az ő esetében valóban irodalmi értékkel bíró versek voltak) miatt a kritikusok az idén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Bob Dylanhez hasonlították. Rengeteg zenészt megihletett, sok szerzeményét dolgozták fel mások, és bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be. Elnyerte Kanada Érdemrendjét is, ami az országban adható legmagasabb kitüntetés. Melankolikus dalaiból csak nagyon kevés lett sláger, legismertebb, 1984-ben megjelent dalát, a Hallelujah-t viszont mára több százan dolgozták már fel.

Leonard Cohen
Leonard Cohen

Pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott, a kanadai zenész szakma Juno-díját, Grammy-díjat az életművéért, és Glenn Gould-díjat is. Összesen 14 stúdióalbumot készített, a legutolsó, a You Want It Darker három hete jelent meg, amiben a zenész tulajdonképpen elköszönt a világtól és barátnőjétől, Marianne Ihlentől, akit idén nyáron vesztett el. Cohen azóta nemigen mozdult ki otthonról, fiával és egy régi barátjával a lakásában vették fel a 82. születésnapja után megjelent lemezt.

Halála előtt nem sokkal a The New Yorkernek adott interjút, amiben azt mondta, hogy 82 évesen már készen áll a halálra, és nem tartja túl valószínűnek, hogy valaha még turnézni fog. Ugyan voltak még befejezetlen dalai és versei, de azt mondta, tudja, hogy ezeket már nem tudja befejezni, más dolga van. Helyette már a halált várja, és reménykedik, hogy nem lesz túl kényelmetlen az egész.

(Index)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp