Egy civil szervet, amely zsidó hagyományokhoz hasonló elveket vall

Ahogy a Tóra minden betűjére szükség van, úgy a társadalom működéséhez is annak minden tagjára szükség van. Egy, a zsidó hagyományok demokratizmusához hasonló elveket valló civil szervezet, a Közélet Iskolája is ebben hisz.

304 805 betű, 42 sor minden oldalon, kóser állat bőréből készült pergamenlapokon, fekete tintával lúdtollal írva, asszír kalligráfia szerint. De ha egy betű is hiányzik belőle, akkor már a 304 804-et sem lehet használni.

A zsidó vallás legfontosabb identitásadó történeteiben, a Tóradaásban, az Egyiptomi kivonulásban, a pusztai szentély építésében, a honfoglalásban, az egész nép részt vesz, senki nem marad ki. Bár az ősapák történetei egy család körül forognak, abban a korban az ő családjuk volt az egész zsidóság.

A klasszikus magyarázók a Tóratekercs halacháiban és a Tóraadás történetében is ugyanazt a szimbólumot látják: a társadalomnak minden ember egyéni, egyedi részvételére szükség van ahhoz, hogy a társadalom működjön.

Büszke vagyok a zsidó hagyománynak ebből származó demokratizmusára. Hiszek abban, hogy a világ jobban működik, ha közösen, egymással együttműködve dolgozunk. Éppen ezért érzem nagy megtiszteltetésnek, hogy a Közélet Iskolája felkért nagykövetének.

A Közélet Iskoláját az alapítók azért hozták létre 2014-ben, hogy támogassák a kirekesztett társadalmi csoportok tagjait abban, hogy állampolgári jogaikat valódi tartalommal tölthessék meg és megerősítsék az állampolgári részvétel kultúráját Magyarországon. Az Iskola fő célja, hogy az állampolgári oktatáson, részvételi kutatásokon és a civil szervezetek fejlesztésén keresztül megerősítse az elnyomott emberek és az őket képviselő szervezetek érdekérvényesítő képességét, elősegítse az igényeiknek megfelelő tudás termelését és azt, hogy stratégiai válaszokat tudjanak adni a saját bőrükön megtapasztalt, rendszerszintű problémákra.

Az Iskola összes tevékenysége jelszavuk köré csoportosul: A tudás erőt ad! Ebben az évben közel egy tucat képzést tartottak civil szervezeteknek. Két büntetés-végrehajtási intézetben került sor egy 12 hetes képzésre, amely a fogvatartottaknak integrációját segítette. Nyáron jelent meg Velünk beszélj, ne rólunk! című kötetük, amelyben tizenöt nehéz helyzetben élő ember osztja meg velünk életét, és beszél arról, hogy miért váltak olyan érdekvédőkké, akik azokkal és azokért dolgoznak, akik hasonló hátrányokat szenvednek el, mint ők maguk.

Végül pedig most szeptemberben indult el legújabb részvételi akciókutatásuk, amelyben tíz mozgássérült kutató vizsgálja azt, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy a fogyatékos emberek is hozzáférhessenek az önálló, intézményeken kívüli élethez és lakhatáshoz. A kutatás eredményeivel a csoport a mozgássérült emberek önálló lakhatásért folytatott küzdelmét fogja támogatni.

Ha szeretnéd, hogy minél több hátrányos helyzetű ember vehessen részt a Közélet Iskolája képzésein, támogasd munkánkat!

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp