Tarol az EMIH az egyszázalékos adófelajánlások piacán

Az egyszázalékos adófelajánlások piacán drasztikus elmozdulás történt. A néhány éve még álomhatárnak gondolt tízezres üvegplafont is áttörve meredeken, 13,5%-kal nőtt az adakozók száma. A növekmény 80%-át az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) egymaga érte el.

A közbeszédben zsidó reneszánszként emlegetett vallási-kulturális fellendülés úgy tűnik, feltartóztathatatlanul folytatódik, sőt gyorsul. Az első ábrán első ránézésre is szemléletesen kirajzolódnak a trendek: 2009 óta folyamatosan nő az adójuk egy százalékát zsidó felekezetek számára felajánló magánszemélyek száma. Hét év alatt majdnem 70%-al, több, mint 4000 fővel gyarapodott az adakozók tábora, és idén áttörte a tízezres üvegplafont.

A konjuktúra vitathatatlan nyertese az amerikai székhelyű Chabad Lubavics haszid mozgalomra támaszkodó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), mely 2009 óta megháromszorozta adakozó szimpatizánsai számát, ami csak tavaly óta 54%-kal, majdnem ezer fővel nőtt. Bár alacsony bázisról indult, de az utóbbi két évben egyértelműen a közösség növekedésének motorjává vált, idén a teljes növekmény négyötödét ők hozták.

A neológ és status quo irányzatot összefogó Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) továbbra is őrzi vezető pozícióját, és szintén képes volt növelni felajánlóinak a számát, de ez a gyarapodás töredéke a rivális EMIH lendületének. Az utóbbi 7 évben 47%-kal gyarapította a felajánlók számát, de a növekedés mértéke egyre lanyhul. Tavaly óta szűk 4%-os a bővülés, s ez a 276 fő alig negyede az EMIH által elért eredménynek.

Az egyszázalékos piac legkisebb zsidó szereplője, a hagyományos magyar ortodoxiát képviselő Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) teljesítményéből nem rajzolódik ki semmilyen markáns trend, 2009 óta 250-300 fő között ingadozik a támogatók száma, ami a három felekezet összességében növekedő táborában folyamatosan erodálódó, marginális részesedést jelent.

(Még több statisztika és a változás lehetséges okai ide kattintva érhetők el.)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp