„Nem célom egy belterjes zsidó galéria működtetése”

A kortárs művészeti alkotásokat bemutató 2B Galéria a zsidó kultúrát bemutató intézmények egyre szélesebb skáláján egy különleges pontnak számít. A galéria ugyan meglehetősen zsidós, de a témaválasztás nem mindig kapcsolódik a zsidó kultúrához. Arról, hogy pontosan mivel is foglalkoznak, az intézmény egyik alapítója, Böröcz László mesélt a Kibicnek.

Hogyan tudnád összefoglalni a fő jellemvonásait a Galériának?

A 2B Galéria nonprofit szervezetet a testvéremmel alapítottuk 2002-ben. A kiállítások létrehozásánál nem kereskedelmi szempontok vezérelnek bennünket, hanem az, hogy programjaink tükrözzék az alapítványunk által képviselt értékeket. Kiemelten fontosak a zsidó tematikájú kiállítások, a történelemmel és benne a holokauszttal foglalkozó projektek, a társadalmi kisebbségek reprezentálása. Gyakran rendezünk tematikus csoportos kiállításokat, ilyenkor a megjelenő témák felvetése igyekszik eltérni a konvencióktól. Fontos, hogy amellett, hogy számomra is vonzóak legyenek, az együttműködő művészeket is inspirálják. Legutóbbi ilyen típusú kiállításunk, a Macesz című, ami peszach alkalmából került megrendezésre. A résztvevő művészeknek a macesszel kellett valamit kezdeniük. Nem általában kellett valamit mondaniuk az ünnepről, hanem konkrétan a maceszt, mint tárgyat és szimbólumot használták fel műveik létrehozásánál.

Mondhatjuk, hogy a 2B egy zsidó galéria?

Ehhez pontosan kellene definiálni a fogalmat. Mitől zsidó egy galéria? Csak zsidó művészeket állít ki? Mindig zsidó tematikájú kiállításokat rendez? Nálunk ez nincs így. Az azonban tény, hogy Magyarországon nincs még egy olyan kortárs képzőművészeti intézmény, ahol ennyi zsidó program szerepelne. A kérdésedre válaszolva maradjunk annyiban, hogy meglehetősen zsidós a galéria.

Tudatosan inkább a zsidó témák többségére törekedtek?

Ezek engem családi kötődéseim és az egyéni érdeklődésem miatt is nagyon érdekelnek, ezért nyilván kitüntetett szerepük van, de semmiképpen nem szeretném leszűkíteni a galéria profilját. Az jó, hogy más irányba is nyitunk.

Mondanál példát a nem zsidó tematikájú kiállításaitokból?

Év végén lesz majd egy kiállításunk az 56-os forradalomra emlékezve. De például a tizennégy éve elkezdett művészcsaládokat bemutató sorozatunkban sem csak zsidó családok kerülnek „terítékre”. Vagy ami hirtelen eszembe jut, hogy a hang és képzőművészet vagy természettudomány és képzőművészet határterületét bemutató tárlatainkon sem volt konkrét kapcsolódás a zsidó kultúrához. Tény, hogy idénről nem könnyű példát mondani, mert zömében zsidó programjaink voltak.

Ki a galéria elsődleges közönsége?

Nem célom egy belterjes zsidó galéria működtetése, ahol zsidó művészek zsidó látogatók számára mutatják be alkotásaikat. Szerencsére a 2B-nek az évek során kialakult egy törzsközönsége, amiben zsidók és nem zsidók egyaránt vannak, a közös bennük, hogy mindannyian nyitottak a programjainkra, közösen szippantják be a szabadság levegőjét, ami reményeim szerint a galéria terében folyamatosan áramlik.

Persze, tudomásul kell venni, hogy a kortárs művészet – és itt nem csupán a képzőművészetre kell gondolni – egy meglehetősen szűk rétegét éri el a társadalomnak. Ezért külön öröm számomra, amikor olyanok is eljönnek, akik nem ehhez a szűk körhöz tartoznak, csak fölkeltette a témaválasztásunk az érdeklődésüket. Ha van egy jó téma, akkor olyanok is felbukkannak a 2B-ben, akik egyébként távol állnak a kortárs művészetektől.

Aminek még nagyon örülnék, ha a generációk közötti falakat is sikerülne lebontani, ugyanis tapasztalatom szerint a kiállító művész életkora gyakran determinálja a közönség életkorát. Kicsi az átjárás, de törekszünk, hogy ezen javítsunk, erre lehet jó gyakorlat, hogy a csoportos kiállításokon a legkülönfélébb korosztályból szerepeltetünk alkotókat

Mi volt eddig a legsikeresebb projektetek?

A legrégebbi, még mindig működő projektünk a Waldsee 1944, ami a magyarországi Holokauszt 60. évfordulóján indult el, és eddig több mint száz művész csatlakozott hozzá a világból. Az elmúlt 12 évben sok amerikai és német helyszínen bemutattuk. Messze túlélte magát ez a kiállítás, idén például Dél-Afrikába is ki tudtam vinni.

Mik a terveitek a jövőre nézve?

Továbbra is próbálunk szokatlan megközelítésekkel megfogni témákat. A sok tervünkből most csak a legközelebbit mesélném el. Szeptember 9-én Kiss-Pál Szabolcsnak lesz egy érdekes kiállítása nálunk. A történet röviden annyi, hogy a művész a 2014-es Holokauszt emlékév alkalmából szétküldte a magyar rádióknak azt a felvételt, amin a Bergen-Belsenben 1945-ben felszabadított zsidó foglyok a Hatikvát énekelik. Szabolcs azt kérte, hogy emlékezzünk meg úgy a holokausztról, hogy minden magyar rádiócsatorna, egy bizonyos nap egy bizonyos órájában lejátssza ezt a rövid számot. A 23 adóból kettő vállalta ezt. Szabolcs fölvette, hogy mit játszanak a rádiók abban az időben a Hatikva helyett, és ebből a felvételből csinált egy 8 csatornás hanginstallációt. Megalkotta Magyarország ideiglenes alternatív holokauszt-emlékművét. Külön öröm számomra, hogy ezt a Zsidó Kulturális Fesztivál is betette a programjába.