Dagad a botrány Bayer Zsolt kitüntetése körül

A magyar kormány valamiért jó ötletnek tartotta, hogy augusztus 20. alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozza a gyűlöletkeltő és kirekesztő írásairól elhíresült Bayer Zsolt újságírónak. Tiltakozásképp egyre többen adják vissza kitüntetéseiket azok, akik nem szeretnének Bayerrel egy listán szerepelni.

Eddig Kaltenbach Jenő, Kenyeres István, Rózsa Péter, Tóth Bálint, Péter Vladimir, Polgár András és Krausz Tamás döntött úgy, hogy visszaadja állami kitüntetését Bayer Zsolt lovagkeresztje miatt. A publicista annak ellenére vehetett át állami kitüntetést Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy nemrég a Médiatanács pont az ő írása miatt büntette meg a Magyar Hírlapot, mert az gyűlöletkeltő és kirekesztő volt. A Miniszterelnökség szerint amúgy Bayer nem az ilyen megnyilvánulásaiért kapta a kitüntetést, hanem nemzeti ügyek feltárása és képviselete okán.

Lázár János éppen kitünteti Bayer Zsoltot
Lázár János éppen kitünteti Bayer Zsoltot

„Nehezen tudom értelmezni, hogy aki hétről hétre a gyűlölködéssel hívja fel magára a figyelmet miért és milyen teljesítményre érdemel állami kitüntetést. A zsidó közösség számára kifejezetten bántó, hogy Bayer, aki nem egyszer antiszemitának is minősíthető szöveget írt, bármilyen állami elismerésben részesül” – mondta Köves Slomó az EMIH vezető rabbija a zsido.com kérdésére válaszolva. „Az állami kitüntetéseket az egész nemzet, tehát a zsidó közösség nevében is adja a kormány. Mi is büszkék vagyunk azokra a díjazottakra, akik valóban kétségbevonhatatlan teljesítménnyel mutatnak példát. Ezért vagyunk kénytelenek megszólalni akkor, ha olyasvalakit tüntetnek ki, aki tevékenységével éppen a nemzeti közösség egyes csoportjai ellen szít gyűlöletet” – tette hozzá.

A Mazsihisz közleményben „gratulált” Bayer Zsolt kitüntetéséhez: „Meg sem fordul a fejünkben, hogy a kormány elismerésre méltónak találná, ha valaki rendszeresen kiirtandó kártevőknek, férgeknek, tetveknek nevezi azokat, akiknek nem osztja véleményét. Fel sem merül bennünk, hogy az antiszemitizmus ellen meghirdetett orbáni „zéró toleranciát” követően a kormány kirekesztő eszmék mellett tenné le voksát. Ezért magától értetődő számunkra, hogy Bayer Zsolt felebarátunk – a Miniszterelnökség tréfás magyarázatával szemben – nem újságírói munkásságáért kapta magas állami kitüntetését, hanem éppen annak ellenére.”

Az ironikusnak szánt közlemény így folytatódik: „A legnagyobb magyar kormánypárt ugyanis észrevette, hogy Bayer Zsolt, mint egykori alapítóiknak egyike sikertelen és rosszkedvű, márpedig nem lehet igazán sikeres és elégedett egy ország, ha polgárai elégedetlenek és sikertelenek. Helyesen mérték fel, hogy Bayer frusztrált átkozódása, monoton, hisztérikus és szánni való gyűlölködése nem csak neki saját magának, de a közhangulatnak is árt. Alighanem ezért akarta őt a kormány jobb kedvre, derűre hangolni valami pénzbe nem kerülő figyelmességgel.”

A díjat átadó Lázár János mindezek ellenére semmi kivetnivalót nem talált Bayer lovagkeresztjében.„Természetesen mindenkinek a pályafutását, életművét lehet kritikával illetni, és nyilván vannak hibák is. Én azt gondolom személyesen, Bayer Zsolt eddigi munkásságában sokkal több az elismerésreméltó, mint a hiba, ezért a kitüntetést helyes dolognak tartom” – nyilatkozta a miniszter az RTL Híradónak. Az RTL azt is megkérdezte a Miniszterelnökségtől, hogy miután többen is visszaadták az állami elismeréseiket, a kormány nem gondolja, hogy esetleg vissza kellene vonnia Bayer Zsolt kitüntetését.

Ez azonban fel sem merült.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp