A mi izraeli konyhánk: izsópos cukkini pogácsa

Az izraelikonyha.blogspot.hu szerzője ezúttal egy görög finomság izraeli változatát készítette el. Az izsópos cukkini pogácsában az a legjobb, hogy többféleképpen is el lehet készíteni, sőt, még izsóp sem feltétlenül kell hozzá.

Ez az étel volt a Mi izraeli konyhánk szerzőjének hozzájárulása egy tejes svédasztalos vacsorához: cukkini pogácsa. Persze reggelire is kitűnő ez az izraeli módra elkészített görög finomság. Ha nincs kéznél izsóplevél, akkor a szárított menta vagy éppen a kapor is megfelel a célnak.

Hozzávalók:

700 g cukkini a héjával, durvára reszelve

3 szár zöld hagyma, apróra vágva

150 g összemorzsolt bolgár sajt

1/2 csésze reszelt pecorino sajt

2 tojás

1 evőkanál izsóp levél

1 csésze zsemlemorzsa

1/4 citrom

olaj

őrölt fekete bors

Elkészítés:

Összekeverjük a fasírthoz valókat (a citromon és olajon kívül mindent), és két órára hűtőbe tesszük, hogy jól összeérjen.

Olajat melegítünk egy serpenyőben, két evőkanál segítségével lágy gombócokat készítünk a masszából, majd azokat közepes lángon, mindkét oldalán kb. 2 percig sütjük, míg arany színt kapnak.

Megszórjuk frissen facsart citromlével, és melegen, vagy szobahőmérsékleten tálaljuk.

Lehetőségek:

Pecorino helyett parmezánt is reszelhetünk.

Izsóp levelek helyett kaporral, vagy szárított mentával is dolgozhatunk.

Zsemlemorzsa helyett 4 szelet vízben áztatott és kifacsart kenyér is használható.

(izraelikonyha.blogspot.hu)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp