A világ egyik legtehetségesebb kalandora volt az igazi Trebitsch

A világ egyik leghíresebb identitáskaméleonja magyar volt: ő a Piszkos Fred, a kapitányból ismerős Igazi Trebitsch. Trebitsch Ignác kalandos életében volt rabbinövendék, pap, párttitkár, grafológus, képviselő, kém, hajózási szakértő, politikai ágens, forradalmi vezérkari főnök, kolduló szerzetes, nyelvtanár, bibliakutató és buddhista pap is.

Az igazi Trebitsch karaktere hús-vér figurán alapul, és még a neve is valódi: Trebitsch Ignác a két világháború között talán a leghírhedtebb politikai kalandor volt a világon. Rejtőnek nem kellett messzire mennie az ihletért: nem csak azért, mert az amúgy is csettintésre, a számlával együtt jött neki; Trebitschről rendszeresen írt a magyar sajtó is, beszámolva az újabb szerepekben való felbukkanásairól Pesttől New Yorkig, Münchentől Londonig, Rotterdamtól Sanghajig.

A felnőtt évtizedeit három kontinensen végiggarázdálkodó kémről, mániákus hazudozóról és nagyzási hóborttól fűtött ál-messiásról szóló legteljesebb munkát még a nyolcvanas években írta meg az amerikai Bernard Wasserstein. A könyv magyarul mi más címen jelenhetett volna meg, mint így, Rejtőre utalva: Az igazi Trebitsch. Az alcím egyszerűen átváltozóművésznek titulálja, és érdemes ennél maradni: mint a könyv szerkesztője, Sisák Gábor írja: Trebitsch mindenekelőtt „identitáskaméleon” volt. Méghozzá az egyik legtökéletesebb példány ebből a fajból.

„Neve: Trebitsch Ignác, alias Lincoln Timót. Foglalkozása: rabbinövendék, anglikán misszionárius, pap, párttitkár, grafológus, képviselő, kém, hajózási szakértő, politikai ágens, sajtófőnök, államszervezési tanácsadó, forradalmi vezérkari főnök, kolduló szerzetes, nyelvtanár, bibliakutató, buddhista pap. Ezerarcú ember. Kelettől Nyugatig, Londontól Pekingig állandó témája a kalandorkrónikának” – írta róla az újság 1935-ben, többé-kevésbé helytállóan. Trebitsch tizenéves korától adott munkát a hatóságoknak, fejfájást a diplomatáknak és a legkülönbözőbb titkosszolgálatoknak, akiknek közben maga is válogatás nélkül dolgozott. Vagy inkább használta őket, a saját, gyakran változó és nehezen kibogozható céljaira.

Wasserstein aprólékos nyomozással rekonstruálja az életutat, és igyekszik lehántani a tényekről a legendarétegeket. Nincs könnyű dolga, mert Trebitsch semmit sem imádott annyira, mint amikor róla beszélt a világ, ennek érdekében a legszínesebb történeteket fabrikálta, hogy a nagyívű önéletrajzokban, szenzációs interjúkban és prófétai megnyilatkozásokban előadott sztorijait aztán évtizedeken át továbbfont, időnként gond nélkül átírt magánmitológiai univerzummá dagassza.

Színezés nélkül is csodálatra méltó, hogy férhet bele ennyi minden egy életbe. Az 1879-ben Pakson jómódú zsidó kereskedőcsaládba született Trebitsch 64 évesen, a japán megszállás alatt lévő Sanghajban halt meg, a kezdő- és végpont között volt többek között kanadai misszionárius, anglikán segédlelkész, német szélsőjobboldali machinátor, többszörös kém és börtöntöltelék, váltóhamisító olajvállalkozó, kínai hadurak tanácsadója, buddhista szerzetes, és akkor még az olyan, a közmegítélés szerint csak az ő elméjében létező képzetekről nem is beszéltünk, mint hogy ő volt egyszemélyben a dalai láma és a pancsen láma reinkarnációja.

Nem túlzás azt állítani, hogy Trebitsch-Lincoln a kalandorok között – amihez pedig a mai világban különleges rátermettség szükséges – a legtehetségesebb, a legérdekesebb ember. Egyéniség, mert nem vagyonra törekszik, mások becsapására, a maga kényelmes, dőzsölő életmódjának biztosítására, hanem minden eszközzel élete nagy célját igyekszik elérni:kellemetlenkedni Angliának.

Kétségtelenül kivételes képességei voltak, valahol a futóbolond és az ösztönös zseni között. Mindenkire azonnal mély, megnyerő és lehengerlő benyomást tett, kivételes karizmája a nőkön kívül politikusokra, üzletemberekre és titkosügynökökre is jól hatott. Bámulatos módon tudott pillanatok alatt képbe és helyzetbe kerülni: előbb Angliában (maradandó rejtély, hogy hogy választhatták meg az outsiderebbnél is outsiderebb magyarországi zsidót a Westminsterbe), aztán a háború utáni Németországban (szó szerint hetek alatt lett a szélsőjobboldali német összeesküvők, a nem sokkal korábban még teljhatalmú Ludendorff környezetének meghatározó alakja), végül pedig Kínában.

1922-ben úgy szállt ott partra, hogy nem ismert senkit Ázsiában, egy szót sem beszélt kínaiul és fogalma sem volt a helyi viszonyokról. Néhány hónapon belül mindennek ellenére a zavaros, egymással háborúzó kínai hadurak által uralt politikai csatatér középpontjában volt, mint afféle nyugati tanácsadó, akinek fontos emberek adnak a szavára.

Ekkor már túl volt egy magasszintű magyarországi politikai kalandon is: 1919-20-ban Budapesten szervezi a „fehér internacionálét”. A jobboldali-monarchista körök nemzetközi összefogása Horthyéknak felettébb jól jött volna, itthon Gömbös, Eckhardt Tibor és a különítményes Prónay Pál volt Trebitsch legfontosabb kapcsolatba – akire zsidó származása miatt közben végig gyanakvással néztek a szélsőjobboldali szövetségesei. 1920 után valószínűleg nem járt többet Magyarországon, legközelebb már buddhista apátként küldi tanítványait Pestre, akiket kiutasítanak, miután kiderül, hogy Trebitsch van a háttérben.

(Az igazi Trebitsch kalandos története itt folytatódik.)