Megtartották Jeruzsálem eddigi legnagyobb melegfelvonulását

Több mint 25 ezer felvonuló vett részt az eddigi legnagyobb melegfelvonuláson Jeruzsálemben. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt, 48 szélsőségest tartóztattak le, akik a felvonulók megtámadását tervezték.

Óriási biztonsági készültséggel rendezték meg az eddigi legnagyobb szabású Pride felvonulást Jeruzsálemben, melyet a melegek jogai és a tolerancia jegyében hívtak életre. Több száz rendőr kísérte a több mint 25 ezer felvonulót. Az esemény egyik csúcspontjaként egy izraeli meleg pár házasodott össze. A ceremónia végén az egyik boldog apa megjegyezte: a szerelem nyert.

A felvonulás nem zajlott zökkenőmentesen, a rendőröknek szélsőjobboldali, késsel felfegyverkezett ellentüntetőkkel kellett megküzdeniük, akik közül végül 48-at le is tartóztattak.

A tavalyi Pride azonban jóval szomorúbb volt, akkor ugyanis egy 16 éves lányt gyilkoltak meg a felvonulás alatt. A lányt egy ultraortodox zsidó férfi késelte meg, aki már korábban, 2005-ben is három embert sebesített meg a rendezvényen.

Idén ezekről a szörnyűségről is megemlékeztek, és a gyilkosság helyszínén virágokat és mécseseket helyeztek el. Aktivisták, helyiek és izraeli politikusok is tiszteletüket tették a felvonuláson. „A rabbiktól és a közösségi vezetőktől azt remélem, hogy egy irányadó hang lesznek ami a toleranciát és mások elfogadását erősíti” – mondta Gilad Erdan belbiztonsági miniszter.

(Ynet)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp