A zsidóság, mint pozitív identitás

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Rubin Esztert nem nevelték zsidónak, mégis a zsidósdi érdekli, zsidóságát pedig kimondottan pozitív identitásként éli meg. Most éppen első könyvéből, a Barheszből készült monodrámával turnézik, miközben a maceszgombócot pholevessel, és ír gulyással párosítja.

A Barhesz című első regényed arra keresi a választ, hogy a magyar zsidóság létező, élő közösséget alkot-e.

Magyarországon a zsidóság nosztalgiával emlegetett, szomorúsággal és tragédiával terhelt múltbeli dolognak számít, és nagyon kevesen vagyunk, akik a zsidóságot, mint pozitív identitást tudjuk megélni. Annak ellenére, hogy ez nagyon felszabadító élmény, ezáltal ugyanis olyan önazonosságot kapunk, amellyel sokkal jobb együtt élni, hiszen egy több ezer éves népről és hagyományai folytatásáról beszélünk. A halálnak, a tragédiáknak pedig éppen azzal tudunk ellentmondani, hogy mi, zsidók még mindig élünk, a zsidó népnek van hazája és virágzó kultúrája. Szerencsére egyre többen vagyunk, akiknek ez fontos, és már ebben a szellemben neveljük fel a gyermekeinket.

Rubin Eszter
Rubin Eszter

Zsidó írónak tartod magad?

Nem zárkózom el attól, hogy zsidó író vagyok, sőt kifejezetten szeretek az lenni. De az engem foglalkoztató, az írásaimban megjelenő témák túlmutatnak ezen a szűk kereten. Kimondottan örülök annak, hogy azon kevesek közé tartozom, akik tudnak a zsidó életről írni Magyarországon, az viszont elszomorít, amikor zsidó írók nem tudnak, nem akarnak azonosulni saját identitásukkal, miközben műveik alapján látható, hogy erősen foglalkoztatja őket a zsidósághoz való tartozás.

Mi lehet ennek az oka?

Az én generációmból sokunkat nem neveltek zsidónak, én is átmentem egy bizonyos személyiségfejlődésen, és elmondhatom, hogy jó volt visszatalálni a gyökereimhez. Sokan azonban menekülnek ettől az önmeghatározástól, és bár következetesen magyar írónak vallják magukat, mégis pont ők foglalkoznak leginkább az antiszemitizmussal. Én viszont úgy gondolom, hogy nem az antiszemiták tesznek minket zsidóvá. Engem a zsidósdi érdekel, a zsidó élet. Nem a szüleim szorongását szeretném továbbörökíteni, a lányomnak olyan utat szeretnék mutatni, amellyel jó azonosulni.

A Barhesz most újra megjelenik, méghozzá javított kiadásban. Miért kellett változtatni az eredeti szövegen?

Annak idején, a Barheszt írásakor érzelmileg erősen motivált állapotban voltam. A regényt a kisfiam haláláról írtam, mégsem erről, hanem az életről szól. Mint ahogyan a zsidóság sem azonos a soával. Az új kiadásban apróbb stilisztikai megoldásokon változtattam, valamint készült hozzá családfa és névmutató is, így áttekinthetőbbek lesznek a történet szálai.

A könyvből monodráma is készült. Honnan jött az ötlet?

Csákányi Eszter megbízásából keresett meg Keszthelyi Kinga dramaturg, hogy Eszternek nagyon tetszett a könyvem, és szeretnének belőle monodrámát csinálni. Először felolvasószínházi formában, Fischer Iván Lakásszínházában mutattuk be, ahol én főztem hozzá a vacsorát. Nagy siker volt, és azóta sok helyre hívnak minket, éppen egy Barhesz-turnén vagyunk túl. Szeretnénk a jövőben kőszínházban is bemutatni a darabot.

Nemsokára megjelenő második köteted, a Bagel, szintén zsidó péksüteményről kapta a címét. Ez átgondolt koncepció, hogy az összes könyved valamilyen zsidó ételről fogod elnevezni?

Az elsőnél még nem volt tudatos koncepció, több munkacíme is volt a könyvnek, de ahogy a történet halad, úgy kap a barhesz is egyre több szimbolikus jelentést. A Barhesz a gyerekkori dunyhát idézi, a jiddise máme-féle túletetést, majd az elvesztett gyermekkel lesz azonos. Amikor rájöttem, hogy a történet címe Barhesz lesz, az olyan volt, mintha mindig is ez lett volna. Második kötetem ott kezdődik, ahol az első véget ér, amikor a főszereplő pékséget nyit. Az új szereplők a bagel bolt törzsvendégei. Az ő történeteikben bontakoznak ki a regény fő témái: zsidóság, iszlám, istenkeresés, szex, gasztronómia-gasztrománia, mindez erősen szatirikus formában.

Rubin Eszter

Rubin Eszter

Egyesek szerint Magyarországon éppen gasztroforradalom zajlik. Elmondható ez a zsidó gasztronómia szemszögéből nézve is?

Reneszánszát éli a zsidó gasztronómia, a zsidónegyedben nyílik a legtöbb új hely, és mindenki újra felfedezi a régi fogásokat. A bagel például pár éve új, trendi ételként jelent meg Budapesten, de ilyen a babka is, a nagyon egyszerű, házias kalács, amelyet 100 éve sütöttek galíciai zsidó nagymamák. Miután az izraeli sztárszakács, Ottolenghi Jerusalem című szakácskönyvében megjelent a babka receptje, rögtön felkapott étel lett belőle. Engem mostanában a fúziós zsidó konyha foglalkoztat, párosítottam már maceszgombócot pholevessel, és irish stew-val, vagyis ír gulyással is.

Hogyan lehetne a zsidóságot a gasztronómián keresztül jellemezni?

A gasztronómia tulajdonképpen a kultúra esszenciája, amelyen keresztül lehet a leggyorsabban és a legtöbbet megtudni egy-egy népről. Ha megkóstoljuk a rájuk jellemző ételeket, ugyanazokat az ízeket érezzük, melyeken ők nőttek fel. Saját hagyományainkba is leginkább nagymamáink receptjei által kóstolhatunk bele. Ha egy gyökereit kereső zsidónak azt mondjuk, gyere el a zsinagógába, általában értetlenül néz ránk, de ha azt mondjuk neki, gyere át hozzánk egy maceszgombóclevesre, akkor ez a lehetőség minden bizonnyal vonzóbbnak tűnik számára.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp