Elhatárolódik a kormány Szakály Sándortól

Csepreghy Nándor államtitkár a kormány nevében elhatárolódott Szakály Sándor kijelentésétől – számolt be a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén történtekről Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Szakály Sándor a Veritas Intézet igazgatőja a Budapest Beaconnek adott interjúben többek között kijelentette, hogy nem tartja jogfosztónak az 1920-ban elfogadott numerus clausus (zárt szám) törvényt, amelynek nyomán a magyarországi egyetemeken drasztikusan csökkentették a zsidónak nyilvánított hallgatók arányát. Ez csak „jogkorlátozó törvény volt, miközben másoknak nagyobb lehetőséget biztosított”.

Csepreghy Nándor
Csepreghy Nándor

Az interjú megjelenése óta sorra jöttek a tiltakozások. Baloldali pártok a főigazgató leváltását követelik. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke az RTL Klub híradójában a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek minősítette a faji alapon hozott törvényeket. A Tett és Védelem Alapítvány „kocsmai színvonalú provokációnak”, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) hátborzongatónak minősítette a nyilatkozatot.

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, államtitkár a szerdán megrendezett Zsidó Közösségi Kerekasztalon hangsúlyozta: Lázár János és a kormány minden tagja nevében elhatárolódik Szakály Sándor kijelentésétől, majd Csepreghy hozzátette, hogy Lázár János a közeljövőben kész a Mazsihisz képviselőivel személyesen is megbeszélni a kérdést.

A teljes cikk itt olvasható.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp