Az ortodox főrabbi szerint a zsidóknak is önkritikát kell gyakorolniuk a meleg-jogok terén

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Brit Nemzetközösség ortodox főrabbija, Ephraim Mirvis az orlandói tömegmészárlás kapcsán szólalt fel a homofóbia ellen, és szólította fel önvizsgálatra a zsidó közösséget is. Néhány nappal az ortodox főrabbi nyilatkozata után Izraelben életfogytiglanra ítéltek azt az ultra-ortodox zsidó férfit, aki a tavalyi tel-avivi melegfelvonuláson megölt egy fiatal lányt. Június 24-én megkezdődött a Budapest Pride fesztivál.

„Zsidóként csatlakozunk mindazokhoz világszerte, akik egyhangúan úgy látják, hogy a kirekesztésnek és a gyűlöletnek nem lehet helye társadalmainkban, de nem tagadhatjuk azt sem, hogy a zsidó közösségben sem ismeretlen a homofóbia istencsapása és ez tökéletesen elfogadhatatlan, mondta és hozzátette, hogy a vallásilag motivált gyűlölettel szembeni fellépés a vallási vezetők feladata”

„Az ilyen terrorcselekmények elítélése nagyon fontos, de csak az első lépés, szükség van arra is, hogy önvizsgálatot tartsunk egy ilyen szörnyű pusztítással szembesülve.”

„Orlando után a puszta elítélés gesztusánál tovább kell mennünk: meg kell nyitnunk szíveinket és zsinagógáinkat, hogy egyetlen zsidó, egyetlen társunk se érezhesse úgy, hogy nincsen helye a közösségben” – hangsúlyozta Ephraim Mirvis, az Egyesült Királyság, vagyis Európa második legnagyobb zsidó közösségének ortodox főrabbija.

Ephraim Mirvis
Ephraim Mirvis

A nyilatlkozattól függetlenül, de néhány nappal a főrabbi kijelentése után, múlt vasárnap életfogytiglanra ítélték azt az ultra-ortodox zsidó férfit, aki a 2015-ös tel-avivi melegfelvonuláson 6 embert késelt meg, köztük egy 16 éves lányt, aki belehalt sérüléseibe.

A szélsőségesen homofób Jisai Schlisszel előtte azért volt börtönben, mert ugyanezt megtette 2005-ben, csak akkor három ember sérült meg.

Jisai Schlisszel
Jisai Schlisszel

Budapesten június 24-én, pénteken kezdődött meg a 21. Budapest Pride LMBTQ fesztiválVelünk teljes! mottóval. A július 3-áig tartó programsorozat hivatalos megnyitóján a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke egyebek mellett azt mondta, szeretnék, ha ez a fesztivál olyan örömünnep lenne, mint egy focigyőzelem.

Nagy Szilvia azt is mondta, szeretnék, ha a politikai közbeszéd nem lenne sértő, megalázó, lekezelő, és azt is szeretnék, ha a kormányszóvivő megemlékezne a Pride hetéről, továbbá ha a felvonulásukon a rendőrség a maroknyi rendzavarót kerítené körbe, nem pedig az ünneplő tömeget.     

A terézvárosi New Orleans Clubban tartott esti rendezvényen felolvasták az ombudsmannak a kulturális fesztivált köszöntő levelét. Ebben Székely László az idei Pride mottójára utalva egyebek mellett azt írta, az LMBTQ emberek, ahogy más kisebbségi csoportok is, a társadalom integráns és értékes szereplői.

Utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a szexuális irányultság és a nemi identitás a személyiség lényeges, és így különös védelmet igénylő vonásának tekintendő. A társadalom teljessége csak akkor valósulhat meg, ha a többségitől eltérő identitások nyílt vállalása nem jár megbélyegzéssel, ha senkinek nem kell titkolnia a személyiségének lényeges vonásait – fogalmazott az ombudsman.

A hivatalos megnyitón mások mellett részt vett Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Juhász Péter, az Együtt alelnöke, Schiffer András LMP-s politikus, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Szabó Tímea, a PM társelnöke és Ungár Péter, az Európai Zöld Párt LMP-által delegált elnökségi tagja, valamint több nagykövetség képviselője.

  •  

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp