Több mint 14 milliósra becsülik a világ zsidóságát

Egy 2015-ös jelentés szerint a világ zsidó népessége lassan eléri a holokauszt előtti lélekszámot. A legtöbb zsidó, nem meglepő módon Izraelben él, a magyarországi zsidó népességet a jelentés 50 ezer körülire becsüli.

A Jewish People Policy Institute (JPPI) jelentése szerint a zsidók száma a világon 2015-ben elérheti a 14,2 millió főt. A jelentés szerint ez már megközelíti a holokauszt előtti 16,6 milliósra becsült lélekszámot. A nácik népirtása után a világ zsidó népessége 11 millió körülire csökkent, 1945-től kezdve azonban ez a szám egyenletesen növekedett. Az elmúlt tíz évben (2005-2015) mérték a II. világháború utáni legnagyobb, több mint 8 százalékos növekedést.

Mivel az adatok felvetik a „ki a zsidó?” kérdést, ezért a jelentés készítői jelezték, hogy a felmérés az Izraelben élőknél a halacha szerinti zsidóságot, az Izraelen kívül élőknél pedig az önmeghatározást vette alapul. Ezen kívül még két alcsoport kerülhetett be a zsidó népesség körébe. Az egyik azok az Izraelbe bevándorlók, akik zsidó felmenőktől származnak, de a halacha szerint nem számítanak zsidónak (350 ezer fő), a másik pedig a vegyes házasságokból származó „fél zsidók”, akik elsősorban az USA-ban élnek, és kb. félmillióan lehetnek.

1948-ban az újonnan alakult Izraelben a zsidók aránya 82 százalék volt, 1958-ban pedig a lakosság 89 százaléka volt zsidó. Attól fogva viszont fokozatosan csökkent az izraeli zsidó népesség aránya, amely 2015-ben már csak 75 százalék. Izraelen kívül a legtöbb zsidó az Egyesült Államokban él, ahol 1957-ben 5 milliósra becsülték a zsidó népességet. Ez a szám 2013-ra 5,7 millióra emelkedett. Magyarországon a jelentés szerint ma 47 900 zsidó él.

Nemrég azt is feltérképezték, hogy hány szefárd zsidó él a világon, ezt a számot nagyjából 3,5 millióra becsülik.

Zsidók világszerte:

Izrael: 6 103 200 fő

USA: 5 700 000

Franciaország: 475 000

Latin-Amerika: 383 500

Egyesült Királyság: 290 000

Oroszország: 186 000

Németország: 118 000

Ausztrália: 112 500

Afrika: 74 700

Dél-Afrika: 70 000

Ukrajna: 63 000

Magyarország: 47 900

Irán: 20 000

Ázsia: 19 700

Románia: 9 400

Új-Zéland: 7 600

Marokkó: 2 400

(Via Ynet)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp