“Nem elhanyagolható a vidéki zsidóság”

Róna Tamás, az alföldi régió vezető rabbija szerint a vidéki zsidóság nem tűnt el teljes egészében, de megmentésére mindenképpen erős akaratra lenne szükség. A régióhoz tartozó 17 közösségnek ugyan már elkezdődött az újjászervezése, ám a vidéki zsidó élet megerősítéséhez formális zsidó oktatási intézményekre lenne szükség.

Miként jött létre ez a régiós rabbihivatal?

Amikor 1998-ban Kecskemétre kerültem, az ottani közösség nagyjából 20-25 tagból állt, zömében holokauszt túlélőkből. Ahogy az évek teltek, egyre több helyre hívtak, így mentem Nagykőrösre, Ceglédre, Szolnokra, Kiskunhalasra és még sok más településre, majd lassan az elmúlt 18 év alatt ez egy régióvá bővült, Bajától egészen Hatvanig bezárólag. Három nagy működő zsinagógánk van: Szolnokon, Nagykőrösön és Kiskunhalason. Ezek ugyan élő, de szórvány közösségek, egy-egy nagyobb ünnep alkalmával több közösségből érkeznek a hívek, és így sikerül hitéletet élni.

Hogyan kell elképzelni egy régiós rabbi működését?

Nyolc évvel ezelőtt azért költöztem át a családommal együtt Kecskemétre, mert azt láttam, hogy nem lehet közösséget építeni úgy, hogy a hétnek egy jelentős részét nem ott töltöm. Ezért meghoztuk ezt a fontos és komoly áldozatokkal járó döntést, hogy a közösség érdekét tudjuk szolgálni. A rabbinikus feladatokat elsősorban Kecskeméten és környékén tudom a legerősebben ellátni, a többi 17 közösségbe két-háromhetente, havonta tudok eljutni. Én vagyok a vidéken az egyetlen rabbi, akinek nincsen hivatala, nincs semmilyen segítségem, akit meg tudnék kérni, hogy írjon meg egy levelet. Egyszemélyes hadseregként próbálom ezt az egészet működtetni. Szerencsére azonban a hitközségek elnökei kiváló partnereim ebben.

Hány zsidó él ebben a régióban?

Nagyjából 3000 aktív zsidó személyről van tudomásom. A megélhetés mindig meghatározza, hova költöznek az emberek, például a kecskeméti Mercedes-gyár is hozott betelepülőket, és ez nem csak Kecskeméttel van így. Van egyfajta elvándorlás a nagyobb városokból a vidék felé, és ez megnöveli az esélyt arra, hogy közösséget tudjunk építeni, illetve megleljük az elhanyagolt családokat, és visszaemeljük őket a közösségbe.

A hitéleten kívül még milyen lehetőségek vannak a közösségépítésre?

Az elmúlt 18 évben sikerült elérni azt, hogy a kecskeméti közösség nem húsz, hanem közel hatvan főből áll, és az átlag életkor nagyjából negyven év. Az állami hittanoktatás keretében a régióban 18 gyerek választotta a zsidó hittant, ami országosan is egyedülálló. Az Izraeli Kulturális Intézettel együtt elindítottunk egy héber nyelvtanfolyamot, hetente kétszer is tartunk Talmud Tórákat. Hét évvel ezelőtt életre hívtuk Kiskunhalason a vidéki zsidó nyári tábort, amely elsősorban a vidéki gyerekekről szól. Azok a családok, amelyek nem tudják elérni a zsidóságot egész évben, azok itt egy teljes hetet tudnak eltölteni. A táboron túl csinálunk saját hanukai és purimi ünnepségeket a gyerekeknek és szüleiknek. Az első tábor 22 fővel indult, az utolsó táborunknál pedig már több mint százan ültünk le a péntek esti asztalhoz. Ez mutatja azt, hogy életben szeretnénk maradni, és hogy a vidéki zsidóság nem elhanyagolható.

Itt Budapesten mégis úgy gondoljuk, hogy a vidéki zsidóság szinte teljes egészében eltűnt.

A II. világháború után a vidéki közösségek jórészt elnéptelenedtek, bár voltak visszatérők, a feldolgozhatatlan tragédia következtében hamarosan sokan elhagyták szülőföldjüket. Vidéken, a három nagyváros, Pécs, Debrecen és Szeged kivételével évtizedekre megszűnt a zsidó hitközségi élet, és már csak legendaszámban lehetett zsidókról hallani. A budapesti zsidó közösségekben elterjedt az a vélemény, miszerint a vidéki zsidóság csupán elenyésző számban maradt meg. Magam is szembesültem régebben az üresen álló zsinagógákkal. Ahhoz viszont elhatározásra van szükség, hogy meg akarjuk-e menteni a vidéki zsidóságot. Ha van akarat arra, hogy vidéken mondjuk zsidó formális oktatás jöjjön létre, akkor az azt fogja segíteni, hogy újra megerősödjön a vidéki zsidó élet.

Az utóbbi időben egyre többen költöznek el Budapestről kisebb településekre, éppen ezért ki kell lépni az elmúlt 70 év bűvköréből, és át kell gondolni, hogy szükség van-e vidéki hitközségekre. Melyik vidéki városban van jelenleg egy zsidó kulturális ház vagy három zsidó szervezet? Ahhoz, hogy zsidó élet legyen, elsősorban nem zsinagógára van szükség, hanem tanházra, formális zsidó oktatási intézményekre. Még akkor is, ha egy óvodát nem tudunk kizárólag magyar zsidó gyerekekkel megtölteni, mert ha kellően lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, akkor ez a fa gyümölcsöt fog hozni, és egy egész intézményláncot lehet majd felépíteni. Egykoron nem volt olyan nagyobb zsidó közösség által lakott település, ahol ne lett volna valamilyen hivatalos zsidó oktatási intézmény, tehát nem héder vagy jesiva, hanem négyosztályos elemi.

A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács magyarországi tagszervezetének társelnöke is vagy. Nemrég arról volt szó, hogy 2018-ban esetleg Kecskeméten rendezheti meg a szervezet az éves konferenciáját.

Februárban egy konferencia alkalmával közölték velem, hogy megnyertük a 2018-as esemény rendezési jogát, a hivatalos értesítés azonban még nem érkezett meg. Ez hatalmas lehetőség, ugyanis a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács Magyarországon még sosem tartott ilyen nagyívű rendezvényt. Negyven országból érkeznének delegációk, az egyházak és a felekezetek közötti párbeszéd legmagasabb szintű képviselői jönnének minden egyes közösségből. Ez Magyarországot és Kecskemétet is föltenné a nemzetközi egyházak és felekezetek közötti párbeszéd térképére, ebben ugyanis eddig nem igazán jeleskedtünk. Óriási lehetőség lenne.

Sokat szerepelsz a helyi újságokban, tévékben. Miért tartod fontosnak ezeket a médiaszerepléseket?

Egy rabbinak kettős feladata van, az egyik, hogy a közösséget szolgálja, a másik pedig, hogy újra értékként tudja megjeleníteni a zsidóságot a közgondolkodásban. Ezért mindig is nagyon fontosnak találtam, hogy elmenjek, ha valahová meghívnak, és sok jó visszajelzést is kapok.

Ennek köszönhető például, hogy Kecskemét vezetése nem egy önkormányzati tisztviselőt, vagy egy nagyobb felekezet képviselőjét kérte fel az Európa Ifjúsági Fővárosa pályázatának egyházakkal kapcsolatos programjának összeállítására, hanem egy kis közösség rabbiját. Az egy óriási dolog, hogy egy 130 ezres város úgy dönt, hogy egy rabbit kér meg egy Európai Uniós pályázat szellemi támogatására, és hatalmas elismerése a zsidóságnak. Ez is mutatja, hogy komolyan vesznek minket, hogy számítanak ránk, és ez is predesztinálja azt, hogy igenis meg kellene erősödnünk.

A közösség tagjai mennyire vesznek részt ezekben a projektekben?

Budapesten és vidéken egy kicsit más az élet ritmusa. Egyre több tagban megvan az igény, hogy tegyen a közösségért, hogy önkéntes feladatokat vállaljon magára. A mai magyar társadalmi helyzetre jellemző általánosságok azonban nálunk is jelen vannak. Ha egy családban van pár gyerek, ott mindkét szülő sokat dolgozik, akár több munkahelyen is. Az emberek viszont a nagyon erős leterheltség mellett is hajlandóak önkéntes feladatokat vállalni. Jelenleg egy völgyből tartunk felfelé, és még nagyon hosszú út áll előttünk.