David Grossman világszerte elismert író és békeaktivista. Szerinte az izraeliek tele vannak aggódással a gyermekeikért, akik bevonulnak, de félve sétálnak az utcán is, és a kormány és a jobboldal cinikusan kihasználja ezt a félelmet. Úgy gondolja, hogy Netanjahu szakértője annak, hogy a valós veszélyeket összekavarja a múltbeli traumákkal.
– Legutóbbi könyvének főszereplője, Dovalé nagyon elszigetelt alaknak tűnik, amint a környezetében szép lassan magára hagyják, legalábbis majdnem mindenki, és egyre kevesebb emberrel beszél. Tudom, hogy ön elveti az önéletrajzi utalásokat, de önre gondoltam, mert az ön országában egyesek árulónak tartják a nézetei miatt. Érzi azt, hogy egyre elszigeteltebb a saját hazájában?
– Érzem, hogy a véleményem egyre elszigeteltebb. Érzem, hogy egyre több ember feladja az erőfeszítést arra, hogy felfogja az itteni nagyon bonyolult valóságot, és az egyszerűséget választják. Az ember látja, ahogyan egyre több izraelit csábít, hogy így lássa a konfliktust, felhagyva azzal a próbálkozással, hogy értelmes, politikai megoldás szülessen. Ehelyett egyre inkább hajlamosak a fanatizmusra és a fundamentalizmusra. Ez látható mindkét oldalon, ez történik Izraelben és Palesztinában is, ez szinte lehetetlenné teszi a megoldást.
– De azt is látjuk, hogy elhallgattatják azokat a hangokat, amelyek szemben állnak a mainstream izraeli gondolkodásmóddal. Az izraeli kormányra gondolok, amely például azt mondta, hogy az olyan írók, mint ön nem kapnak kormányzati támogatást, mert nem tekintik lojálisnak az izraeli államhoz. Kíváncsi vagyok, mit jelent ez a lojalitás?
– Őket kellene megkérdeznie, mit jelent. Először is, nem hiszem, hogy igazolnom kellene a lojalitásomat. Itt születtem, ez az otthonom, nagyon aktívan részt veszek Izrael életében, Izrael kultúrájában. Nem hiszem, hogy a lojalitás kérdését föl kellene vetni egyáltalán. Ez egy fasiszta kérdés, ez az egyik jele annak, hogy romlik a demokrácia, a demokráciafelfogás itt Izraelben. A művészetem iránt vagyok lojális, az iránt, amit a könyveimben megpróbálok tenni. A legjobb tudásom szerint dokumentálni, amilyen pontosan csak tudom, az élet nüanszait itt Izraelben. Úgy vélem, ez itt egy elbűvölő élet, de néha elviselhetetlen.
– Ez eszembe juttatja az egyik korábbi regényét. A Világ végére című könyvében egy anya, akinek a fia katona, nem várja meg, hogy értesítsék fia halálhíréről, hanem útnak indul a galileai hegyekbe. Tudom, hogy a fikció és a valóság találkozott, amikor ezt a könyvet írta, hiszen az ön fia meghalt harc közben. Azt szeretném tudni, hogy a társadalom képes-e együtt élni ezzel a rettegéssel, hogy a gyermekeiket meg fogják ölni?
– Talán a félelem az, ami most bármi másnál jobban jellemzi az izraeli társadalmat. Ez az aggódás a gyermekeinkért, akik bevonulnak, de az is, hogy félve sétálunk az utcán, és a kormány és jobboldal cinikusan kihasználja ezt a félelmet. Olyan miniszterelnökünk van, aki szakértője annak, hogy a valós veszélyeket összekavarja a múltbeli traumákkal. Izraelnek valóban szembe kell néznie veszélyekkel, igazi veszélyekkel szembesülünk itt a Közel-Keleten. Ő viszont tudja, miként keverheti össze ezeket a veszélyeket a traumák emlékeivel. Úgy vélem, hogy egy társadalom, amelyet a félelem irányít, hanyatló társadalom, nincs energiája és életereje, amely szükséges ahhoz, hogy virágozzon, fejlődjön, és ahhoz is, hogy megoldja egzisztenciális problémáit. Ha csak a félelem és a reménytelenség kategóriáiban gondolkodik az ember, akkor nem jut messzire.
A teljes cikk itt olvasható.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
