-
JÓ OKUNK VAN NEM BÍZNI A POLITIKÁBAN A bizalom és a fejlődés összefüggnek egymással, és Európában több példa is van arra, hogy a pártok a versengés helyett az együttműködést választották az ország érdekében. A magyar társadalomban viszont létezik egy mély, történelmi hasadás, és erre már könnyű ráépíteni rivalizáló politikai identitásokat, de ez nem jelenti azt, hogy ezen nem lehet változtatni, mondta Boda Zsolt, az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatója, aki Pikó Andrással beszélgetett a Bálint Ház Közéleti Kávéház elnevezésű programsorozatában. 2016-03-16 23:00
-
ÖNKÉNTES-PROGRAMOT HIRDET A ZSIDÓ ÜGYNÖKSÉG Három válságrégióba várja háromezer zsidó önkéntes jelentkezését közösségi munkára a Zsidó Ügynökség: Etiópiába, Mexikóba és Ghánába. 2016-03-16 23:00
-
A RASSZIZMUS ELLENI HARC NEMZETKÖZI NAPJA | MÁRCIUS 21. Fókuszban az emberi jogok a Bálint Házban! Március 21-én tartják világszerte a rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját. Három programunk is a rasszizmus ellen és az emberi jogok védelmében emel szót. Magyarországon a rasszista megnyilvánulások elszenvedői a leggyakrabban a cigány emberek. 2016-03-16 16:00
-
BUDAPEST ZSIDÓ ÖRÖKSÉGE, A VÁROS NEM LENNE NÉLKÜLÜK Internetes honlapra gyűjtik össze az Erzsébetváros, a Terézváros és Újlipótváros olyan emlékeit, amiből összeállhat a Budapesten élt zsidók majdnem elpusztított világának képe. A Városligeti fasorban is megannyi szecessziós épületet emeltettek. 2016-03-16 15:00
-
GYŰJTÉS INDULT A GITÁROS HŐS ZENEI KARRIERJÉÉRT A múlt keddi jaffai terrortámadás hőse egy gitáros fiú, aki hangszerével szállt szembe a tucatnyi embert megkéselő, egyiküket meg is gyilkoló terroristával. 2016-03-16 12:00