Nők és férfiak – legyünk önmagunk!

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Mit jelent rabbinak lenni? Ha tanítást, példamutatást jelent, akkor miért ne lehetne „női rabbi”? Sőt! Nemcsak lehetne, hanem van is. Rebbecenek ezrei vezetnek női közösségeket, tanítanak, adnak útmutatást és biztatást. Ha azonban a „női rabbi” a tradíció felrúgását, a hagyományos női-férfi szerepeket megkérdőjelezni hivatott, akkor ennek nem sok köze van a rabbisághoz.

A Kibic cikksorozatot indított a nők helyzetéről, megítélésükről a zsidó közösségen belül. Számos zsidó közéleti személyiséget kértünk fel, írja meg nekünk, mi a véleménye arról, hogy nők is dolgozhassanak nagyobb számban Magyarországon rabbiként. Kérdés volt továbbá, van-e ennek a vallásban rögzített akadálya vagy ennek elutasítása pusztán rossz beidegződés, előítélet, illetve megkértük a szerzőket mondják el, milyennek látják a nők megítélését a magyar “zsidó egyházon” belül. Most Köves Drova rebbecen írását olvashatják.

A magasban repülő pingvin és a vízben úszkáló fecske esete

A két alapkérdés

Mindannyian szeretnénk boldog életet élni. Boldogságunk egyik legfontosabb kulcsa az önmegvalósítás. Talán erre is utal a talmudi mondás: „az ember inkább szeretne egyet a saját karéjából, mint felebarátjáéból kilencet”[1]. Ahhoz viszont, hogy magunkat megvalósítsuk két előzetes kérdést fontos tisztáznunk:

1. Ki vagyok én?

2. Mi ad célt saját magam megvalósításához, az önmegvalósításhoz?

A Tóra mindkét kérdés tekintetében egyértelmű választ ad:

1. A „Ki vagyok én?” kérdésnél a Tóra az individuumra helyezi a hangsúlyt. Isten az embert egyedüliként teremtette, és a kommentárok szerint azért tett így, mert (az embernél, szemben az állatvilággal) ezzel akarta az Örökkévaló hangsúlyozni, hogy minden ember egyedi céllal és egyedi képességekkel teremtetett.[2] „Ahogy nincs két egyforma ábrázatú ember, úgy nincs két hasonló szellemű ember”[3]. Ahogy ez igaz általában az egyes emberekre, úgy igaz ez a különböző nemekre is. A Tóra leírásán kívül maga a tapasztalat is azt mutatja, hogy férfiak és nők különbözőek. Eltérőek biológiai adottságaink, érzelmi, lelki felépítésünk, mások szokásaink, erényeink és gyengéink. Vannak persze férfias nők és nőies férfiak, de általánosságban éppen ez a meghatározás mutatja, hogy nőnek és férfinak lenni nem csak testi különbségeket jelent.

2. Saját önmegvalósításunk előfeltétele tehát, hogy tudjuk, kik vagyunk, és ennek megfelelően hol és miben igyekszünk és tudjuk megvalósítani önmagunkat. Ha pingvinek vagyunk, ne próbáljunk repülni, ha fecskéknek születtünk, ne próbáljunk a víz alatt úszni. Van azonban még egy fontos kérdés: mi ad egyáltalán célt és kellő megelégedést önmegvalósításunknak? Ha hiszünk a Tórában, akkor hiszünk abban, hogy a világ létezése csakúgy, mint a mi személyes létezésünk nem véletlen, hanem tudatos teremtés eredménye. A Teremtő tudatosan alkotta létezésünket, így a különböző fizikai és szellemi különbségeink is tudatosak, csak úgy, mint az azokhoz mért elvárások.

Ha ezt a két kérdést tisztázzuk önmagunkban, megnyílhat az út személyes önmegvalósításunkhoz és így a mindennapokban megtalálandó otthonosságunkhoz, boldogságunkhoz.

Eltérőek vagyunk, eltérő az orvosság is

A Tóra törvényei és az azzal egy egységet alkotó zsidó hagyomány nem helyezi a különböző nemeket egymás fölé vagy alá, hanem a Teremtés adta különbségeknek megfelelően más-más receptet ír elő az Örökkévalóhoz való közeledésben, feladataink ellátásában és boldogságunk elérésében.

Ha valaki a micvákat valamiféle hatalomnak tekinti, akkor azon micvák elérésére törekszik, amelyek elsősorban a külsőségekben mutatkoznak meg. Hiszen azokkal lehet leginkább hangsúlyozni, hogy férfiak és nők egyenlők, egyenlő hatalommal bírnak.

Ez azonban a Tóra micváinak alapvető félreértéséből származik: „Nem hatalmat adok én nektek, hanem szolgálatot…”[4]; „A micvák azért adattak, hogy fejlődjenek vele a teremtmények.”[5] Az Örökkévaló adta tórai parancsolatok olyanok számunkra, tökéletlen teremtmények számára, mint az orvosság, a vitamin. Olyan eszközök, amelyek által saját erőből tudunk fejlődni a tökéletesség, az Örökkévaló irányába. Különbözünk egymástól. Más-más embernek más-más orvosság kell. A Tóra 613 parancsolata sok élethelyzetre, időpontra és személyre osztódik. Férfiak és nők nem teremtettek egyformának, így spirituális kötelességeink is különböznek. A számunkra felírt orvosság is eltér egymástól.

Köves Dvora
Köves Dvora

Miért épp a tálisz és tfilin? – a „ne tegyetek hozzá” is fontos

Mindig érdekesnek találtam, hogy pont azok tekintik központi jelentőségűnek, hogy a nők táliszt és tfilint viseljenek, akik a zsidó szokások tradicionális értelmezését „felesleges, idejét múlt külsőségeknek” tartják

Ha a „férfiak micváinak” magukra vétele őszinte spirituális igyekezetből fakadna, akkor nyilván a jiddiskeit többi alaptétele iránt is legalább olyan nagy lenne a lelkesedés. Ha a sábát vagy a kóserság tradicionális megtartása „idejét múlt”, miért fontos egyáltalán a tálisz és tfilin, amelyek eszerint a felfogás szerint még inkább „külsőségek”?

Magamban úgy sejtem, hogy itt az alap motiváció nyugszik egy félreértésen. Élek a gyanúval, hogy valójában a tradíció felrúgása motiválja ezt a nézetet. A tradíciót pedig nem csak azzal lehet felforgatni, hogy elhagyunk belőle, hanem azzal is, ha hozzáadunk. Nem véletlenül fogalmaz így a Tóra háromezer évvel ezelőtt: „Ne tegyetek hozzá az igéhez, melyet én parancsolok nektek és ne vegyetek el belőle, hogy megőrizzétek az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsait,…”[6]. Mi baj lehet azzal, ha „hozzáteszünk”? Amikor azt látjuk, hogy valaki olyan „jó cselekedetekben” jeleskedik, amelyeket tradicionálisan nem neki írt fel receptként a „Mindenható, mindenki orvosa”, viszont a sajátjaiban rest, akkor nem véletlenül jövünk zavarba: aki így cselekszik bizony egészen mást ért a Tóra egy-egy micvája alatt, mint amit az valójában jelent. Vagy hatalomnak hiszi a Tórát, és saját („egyenlő”) hatalmát akarja bizonyítani, vagy magát a tradíciót akarja megkérdőjelezni, de ezt nemcsak a „ne vegyetek el”, hanem a „ne tegyetek hozzá” megszegésével is teszi.

Mit jelent a „női rabbi”?

Ugyanez a dilemma a „női rabbi” kérdés felvetésekor. Mit jelent rabbinak lenni? Ha tanítást, példamutatást jelent, akkor miért ne lehetne „női rabbi”? Sőt! Nemcsak lehetne, hanem van is. Rebbecenek ezrei vezetnek női közösségeket, tanítanak, adnak útmutatást és biztatást. Ez nem is lehetne másképp, hiszen vannak olyan dolgok minden közösségben, amit egy nő csak egy nőtől tud igazán elfogadni. Vannak olyan kérdések, amelyeket magunk között tudunk megbeszélni.

Ha azonban a „női rabbi” a tradíció felrúgását, a hagyományos női-férfi szerepeket megkérdőjelezni hivatott, akkor ennek nem sok köze van a rabbisághoz.

Nők és férfiak – egyenlők, de nem egyformák

Nők és férfiak érzelmi felépítésükben, lelki adottságaikban térnek el egymástól. A kabbala szerint az egész Teremtésben megtaláljuk a férfi és a női attribútumokat. A férfi a merev önmegvalósító ambíció, koncentrált áramoltatás, a nő a gyengéd építő befogadás, a tartalom gyakorlati megvalósítása. A szerepek felrúgása tulajdonképp nem más, mint a törekvés, hogy a saját Teremtőtől kapott emberi felelősségünktől szabaduljunk. Hogy a könnyebb utat válasszuk a remélt boldogság eléréséhez. Ugyanakkor a valóság az, hogy így egyre messzebb kerülünk attól a bizonyos boldogságtól. A boldogság ugyanis nem az, amikor valaki vagy valami más lesz belőlünk, hanem amikor saját magunkat találjuk meg, és abban nyújtjuk a legtöbbet.

Óriási dolog az, ami a nők egyenjogúsítása terén megvalósult az elmúlt 150 évben. Csak az egyenjogúsítást ne keverjük az egységesítéssel. Nem vagyunk egyformák, de pont ebben rejlik emberi szépségünk. Női rabbinak lenni olyan, mint a szárazföldön úszni. A helyzet alapvető félreértéséből fakad. Rabbinak lenni nem hatalom, csak úgy, mint tfilint tekerni vagy táliszt ölteni. Nem hatalom, hanem kötelesség, olyan kötelesség, amelynek teljesítése része önkiteljesülésünknek, része annak a kiváltságnak és megelégedettségnek, amit az okoz nekünk, ha teljesíthetjük a Teremtés tervében ránk szabott feladatot.

Nemes és helyes dolog a nők egyenjogúsítása. Ez azonban nem járhat együtt a női szerepek felszámolásával. Ha ugyanis a nők férfi szerepek vállalására törekszenek, akkor az éppen a nőiség megvetéséből fakad. Legyünk büszkék arra, akiknek teremtettünk, adjuk meg a tiszteletet saját magunknak, és akkor mások is megadják a tiszteletet nekünk. Az anipolii Zuse, haszid tanító szokta volt könnyes szemekkel mondani: „Nem attól félek, hogy a Túlvilágon azt kérdezik tőlem miért nem voltam olyan, mint Mózes mesterünk vagy Ábrahám, hanem hogy miért nem voltam olyan, mint amilyen Zuse lehetett volna…”.

xxx

Egy vallásos zsidó családban nőttem fel. Négy lány és négy fiú testvérem van. Mindannyian boldog házasságban élünk, vannak gyerekeink és sokat dolgozunk a boldogságunkért, csak úgy, ahogy szüleink is tették. Anyukám sok verejtékes munkával nevelt fel bennünket, minden gyerekére végtelen időt és türelmet fordított és fordít. A mai napig nem telik el olyan nap, hogy ne beszélne összes gyermekével telefonon, akik a világ öt különböző pontján élnek családjaikkal.

Apukám rabbi egy észak-izraeli városban. Soha nem éreztem hogy hátrányos helyzetű lennék azért, mert nem lehetek rabbi. Ahogy apukám se irigyelte anyukámat, hogy ő teljesítheti havonta egyszer a családi élet legnagyobb és legszentebb micváját, a mikvét, vagy ő gyújtja a sábeszi gyertyát.

[1] Babilóniai Talmud, Bava möciá 38a

[2] Misna Szánhedrin 4:5.

[3] Uo. Bráchot 58a

[4] Babilóniai Talmud, Horijot 10a-b

[5] Brésit Rábbá 44:1.

[6] 5Mózes 4:2.

 

Eddigi írásaink a női rabbikról:

Meesh Hammer-Kossoy: „EGY EMBER TUDÁSA FÜGGETLEN ATTÓL, HOGY NŐ VAGY FÉRFI”

Frölich Róbert: A NŐK NÉLKÜL A ZSIDÓSÁG MA NEM LENNE AZ, AMI

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp