Azok a csodálatos zsidó nők…

Szeretünk sokat beszélni a zsidó nőkről, de még a nagyon naprakészeknek is nehéz követni a zsidó nők körüli „turbulenciákat”, függetlenül attól, hogy ki, melyik oldal felé húz ebben a vitában. Az alábbi zsidó nők bátor, ellentmondásos, de szép dolgokat vittek véghez, bár lehet, hogy nem feltétlenül értünk azzal egyet, mit és hogyan csináltak. 1. A nő, aki körülbiciklizte a Földet… (1895 körül)

A 19. század végén egy fiatal, amerikai zsidó anya egy hirtelen ötlettel szelet vetett és vihart aratott… Mi volt ez? Egy világkörüli kerékpározás, ami elég különleges volt akkoriban. A vállalkozó kedvű amazon – született Annie Cohen Kopchovsky (1870–1947), ismertebb nevén Annie Londonberry – állítólag fogadást kötött néhány zsúrfiúval egy bostoni klubban, hogy nem csak körbepedálozza a világot, hanem öt rugót is keres vele dollárban, ami elég peckes összegnek számított abban az időben. Meg is csinálta: csak váltóruhát és – a miheztartás végett – egy stukkert vitt magával.

A pénz szépen csordogált a reklámokból: Annie mozgó hirdetőtáblát csinált magából, a cégek egymást taposva tülekedtek, hogy rákerüljenek a táblákra. Chicagó, New York, Párizs után Egyiptom következett, majd Jeruzsálem, a mai Jemen, Colombo, és Szingapúr.

Annie volt az „új típusú nő”, aki azt akarta bizonyítani, hogy képes arra, amire egy férfi. Később Susan B. Anthony (1820–1906), amerikai feminista, polgárjogi aktivista megjegyezte: „a bicikli többet tett a nők szabadságáért, mint bármi más a világon.”

2. Tiltakozás a zsidó életek megmentéséért… (1939)

1939-ben jelent meg a brit kormány által kiadott MacDonald-féle Fehér Könyv. Ebben a britek azt szorgalmazták, hogy egy leendő – „egységes” – palesztin államot a palesztinok és a zsidók – együtt, a lakosság számának megfelelően megosztva – kormányozzák. Az akkori vélemények szerint, ez hatalmas mészárláshoz vezetett volna, így az ott élő zsidó lakosság azonnal tiltakozni kezdett a könyvben megfogalmazott politika ellen. Néhány erőszakos esemény is történt, és szervezett megmozdulások is voltak a Fehér Könyv ellen. Többek között zsidó nők is tiltakoztak, közöttük sokan közösségük vezető tisztségviselői voltak abban az időben.

3. Szavazati jogot a nőknek… (1935)

A nők szavazati jogának kiharcolása is egy sok szálon futó történet. A zsidó nők mindig is élen jártak a női választójogért vívott küzdelemben az Egyesült Államokban, elkötelezettségük nem csupán a választójogra, hanem a nők jogainak védelmére, valódi és erős női szervezetek létrehozására is kiterjedt.

A kép a korabeli Nemzetközi Ruhagyártók Szakszervezete gyűjteményéből származik, ez volt az egyik legerősebb szakszervezet abban az időben, nagyrészt a zsidó női tagokkal. A szervezet sokat tett a munkavállalók jogaiért, ami nagy dolog volt akkor, és a nők főszerepet játszottak benne.

4. Hogyan viseljünk gázálarcot… (1942)

A nők különleges szerepet kaptak a brit hadseregben, leginkább egyes kiegészítő szolgálatokban. Sok nőt vetettek be ezekben az egységben az egyiptomi fronton a második világháborúban.

5. Maceszt a kórházba… (1952)

A kép hátán ez a szöveg volt olvasható: „Élelmiszercsomagokat visznek Peszachkor a betegeknek egy Denverhez közeli katonai kórházba, Colorado államban. A gépkocsi ajtajánál Betty Moses, elnök fogadja a csomagokat.”

6. Imádkozni Cfatban…

Az ősi, misztikus városhoz, Cfathoz közel van egy sír, az ismert, híres zsidó tudós (tanna) Jonatan ben Uzziel nyughelye. Közismert, különleges imádkozóhely a házasulandók, gyerekek, és mások számára is. A férjet „kereső” nők az imádkozást követően a környező fák ágaira aggatják fejkendőiket. A kép a vallásos nők és az Örökkévaló kapcsolatának lenyűgöző megjelenítése.

7. Az ultraortodox katonanő…

Fayga Marks, egy ultraortodox (harédi) zsidó nő szembeszállt közössége hagyományaival azért, hogy harcolhasson a hazájáért az izraeli hadseregben. Ez volt gyerekkori álmainak beteljesülése.

8. A sábát tökéletes békéje…

A képen egy kreatív fotós és blogger Ani Lipitz látható. A blogja is elég híres (#WHATSHOULDWELCHAIM), ám még több rajongót szerzett magának a fényképezéssel. A Facebook-on az „Ötvenkét keret” projektnek egyre több követője van.

9. A erő van vele…

Ez talán a modern kor leghíresebb képe egy vallásos zsidó nőről. Címe: Egyedül… („The Power of One”). Egy Associated Press-fotós képe, aki tanúja volt izraeli zsidó települések kiürítésének 2006-ban. A képen egy tizenhat éves telepes lány egyedül tartja vissza az ellene támadó rendőrök tömegét. Egy nő a hihetetlen túlerővel szemben.

Később megkérdezték a képen látható nőt, Ynet Nili-t, aki azt mondta: „csak érzékcsalódás volt az, hogy sok rendőr egyetlen nő ellen harcolt. A „sok” mögött csak egy ember (az akkori miniszterelnök Ehud Olmert) állt, de mögöttem az Úr és Izrael népe volt.”

10. A túlélő nővérek…

86 és a 83 évesek, éppen a lágerben rájuk tetovált számot mutatják egymásnak. „Az elmúlt hetven évben minden nap találkoztunk. Csak ellenőrizzük egymáson a tetoválást, hogy megvan-e még…”

Forrás: popchassid.com

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp