Katarína Löfflerova, a legidősebb pozsonyi zsidó

Katarína Löfflerová 2005-ben 95 évesen halt meg. Ő volt a legöregebb zsidó Pozsonyban. Az ő története bepillantást nyújt a két világháború közötti Csehszlovákia középosztálybeli életvitelébe, amelynek szerves része volt a zsidó iskolai élet. Az alábbi kisfilmet a Centropa Alapítvány jóvoltából tesszük közzé.

Katarína imádta a sportot, rendszeres résztvevője volt a Macabbi játékoknak. Emellett gyakran síelt a Tátrában, nyaralt a Balatonnál, vízisízett a Dalmát tengerparton. Nagyon kedvelte a csinos és szép ruhákat.

Katarína, aki világéletében nagyon optimista asszony volt, mindig tettre kész és energikus, csak jelzésszerűen említi meg a holokauszt tragikus időszakát, amit családjából egyedül ő élt túl. A háború után újra férjhez ment, sikerült újra kezdenie az életét. Haláláig aktív tagja volt a pozsonyi zsidó hitközségnek.

Vértes Frida (balra) és Katrína
Vértes Frida (balra) és Katrína

Katarína életéről a Centropa oldalán olvasható részletes interjú.

A Centropáról

A Centropa 15 országban készített életútinterjúkat és folytatott archiváló munkát majdnem 10 évig. Ennek eredményeképpen létrejött az első olyan online adatbázis, amelyben egyszerre hozzáférhetők és kutathatók zsidó családok élettörténetei és a hozzájuk tartozó családi fényképek.

A Centropa nemzetközi internetes adatbázisában 1500 életútinterjú, 22 000 fénykép és számos egyéb dokumentum kereshető szabadon.  Magyar nyelven 220 interjú készült, melyekhez közel 5000 régi fényképet és dokumentumot digitalizált és tett hozzáférhetővé honlapján, a www.centropa.hu-n.

Magyarországi munkánk során 1910–1935 között született magyarországi és határon túli magyar ajkú zsidókkal készítettünk életútinterjúkat. Háború előtti életükről, rokonaikról, háborús élményeikről, a háború utáni újrakezdésről, a szocializmus évtizedeiben szerzett tapasztalataikról és arról kérdeztük őket, hogyan alakult sorsuk 1989 után.

A Centropa adatbázisára épülő oktatási anyagok és módszertan összeházasítja az új technológiák adta lehetőségeket a régi történetekkel. Élmény alapú oktatási programokat dolgoznak ki, elősegítve, hogy a 20. század történelmi eseményeit a 21. század eszközeivel juttathassák el a pedagógusok a fiatalokhoz.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp