Vallásos iskolából a kick box világába

Nili Block egy vallásos amerikai család hatodik gyermeke, a família Nili kétéves korában alijázott Izraelbe, és Bet Shemes környékén telepedtek le. Korán kiderült, hogy Nili sportos, inkább fiús alkat, ez okozott is némi problémát az iskolában, de a családban mindig elfogadták, hogy a kislány örökmozgó.

A 20 éves Nili Bock Izrael első női kick box világbajnoka lett tavaly novemberben, a címért folyó harc elődöntőjében a fehérorosz Helena Mortova  hatszoros világbajnokot győzte le, ezután már “gyerekjátéknak” számított döntőbeli ellenfele a horvát Maria Malnika elleni küzdelem.

Nili Block
Nili Block

 

“Az igazat megvallva úgy éreztem, én már az elődöntőben megnyertem a bajnokságot. Negyedik alkalommal néztem szembe Mortovával, de azt mondhatom életem legnehezebb harca volt az a néhány perc, amikor most ellene küzdöttem. De már éppen ideje volt, hogy valaki leszorítsa őt a trónról, nem?”, kacsint pajkosan a mindössze 60 kilós amazon.

Nili Block egy vallásos amerikai család hatodik gyermeke, a família Nili kétéves korában alijázott Izraelbe, és Bet Shemes környékén telepedtek le. Korán kiderült, hogy Nili sportos, inkább fiús alkat, ez okozott is némi problémát az iskolában, de a családban mindig elfogadták, hogy a kislány örökmozgó. Megszervezte a helyi kosárlabda csapatot, majd baseball bajnokságot szervezett, de leginkább focizni szeretett.

“Mindig úgy gondoltam a futballra, hogy az lesz majd a jövőm. A szabadidőm nagy részében rúgtam a bőrt a jeruzsálemi Sacher Park mellett”

10 éves volt, amikor édesanyja elvitte egy thai box edzésre, ahol találkozott azzal a személlyel, aki azóta is az edzője, Benny Cogan-nel. Ő volt az, aki átsegítette a kislányt a szülei válása miatt kialakult nehéz helyzeten és az iskolai problémák keltette feszültségeken.

A teljes cikk itt olvasható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp