A holokauszt után muszáj felállni

Gárdos Péter hét évig őrlődött, mire megírta a holokausztot túlélő szüleinek szerelmét, és további tíz évbe telt, mire a filmtervből kész mozi lett. Időközben, dühből megírta a sztorit regényben is, mely világsiker lett.

A regény egyfajta pótcselekvés volt?

Inkább indulat. Nagyon hittem a témában, és úgy éreztem, hogy becsapott a világ. Az MMK utolsó körben elfogadott tíz filmtervet, a Hajnali láz volt az egyik. Aztán bezárták a közalapítványt, és mindenki tudta: itt évekig nem fog senki sem filmezni. Ha nem írtam volna meg a könyvet, belehaltam volna.

Gárdos Péter - Fotó: Koncz György / Népszabadság
Gárdos Péter – Fotó: Koncz György / Népszabadság

Ha rögtön le tudta volna forgatni a Hajnali lázt, más lett volna?

Nagyon. És hálás vagyok, hogy így alakult. Apám halála után róla akartam filmet készíteni, a történet a gyerekkorával kezdődött volna. Sokat kutattam az élete után, ekkor tudtam meg, hogy Bergenben hullákat égetett. Egyszóval abban a forgatókönyvben a szerelem csak marginális lett volna. Aztán a regény mindent megváltoztatott. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Filmalap és az új rendszer nagy súlyt fektet a forgatókönyv-fejlesztésre. A Divinyi Réka vezette csapattal való munka során egyértelművé vált: a Hajnali láz szerelmi történet.

Hányan akarták lebeszélni, hogy a film fekete-fehér legyen?

Olyan későn hoztam meg ezt a döntést, hogy a filmalapnak erre már nem volt módja, ez talán szerencse. Volt egy olyan pont, amikor úgy éreztük, ha kell, az egész világot becsapjuk. Csak ez az egy forma létezett. Döbbenetes anyagokat találtam a svéd archívumokban, biztos voltam abban, hogy ezekből fogok használni a filmben: olyanokat, melyekben poézist láttam. Ehhez igazodtunk vizuálisan: alig mozog a kamera, leutánoztunk világítási technikákat, az eszköztelen színészi játékokat.

Ehhez képest mi szükség volt a színes, Izraelben játszódó jelenetekre?

Ez egy kompromisszum volt. Koprodukciós partnerként beszálltak az izraeliek. Én sokáig ki akartam hátrálni ebből a felállásból, de nem lehetett. Ők ragaszkodtak ahhoz, hogy legyenek Izraelben játszódó jelenetek, és szerepeljen benne egy híres színészük. Ha pedig Izraelben kell filmezni egy olyan sztorit, mely Svédországban játszódik, akkor csak a kerettörténet jöhetett szóba. Ma már nem bánom, hogy így alakult: ezek a kis utazások a fekete-fehér jelenetek korhűségét erősítik.

Hajnali láz
Hajnali láz

A Saul fiával Nemes Jeles László átdefiniálta a holokausztfilm fogalmát.

Nagyon fontos és erős dolgozatnak tartom. A Saul fia azonban a halál filmje, ebben forradalmi a nézőpontja. A Hajnali láz is innovatív, hiszen a holokausztfilmek sorában az első, amely azt hangsúlyozza: muszáj felállni. Ahogy a szüleim is tették: élni akartak és a szerelemmel tovább tudtak lépni. Sosem láttam ilyen pozitív üzenettel elkészített holokausztfilmet vagy -regényt. Lehet róla másképp beszélni. Hídépítés, ha úgy tetszik, ez pedig nemzetközi szinten is nagyon fontos.

A magyar társadalom képes lesz ezt feldolgozni?

Nem tudom én sem. Kertész Imre Sorstalansága és Szép Ernő Emberszaga gyermeki nézőponttal, iróniával ábrázolja az iszonyatot. A Saul a belső kilátástalanságot mutatja be. Apám, aki, mint Saul, hullákat égetett, fityiszt mutat a halálnak. Ráadásul nem mérgezi meg az egész további életét a szembenállás. Viszont nem lehet őt legyőzni! S még valami: anyámtól kérdeztem, hány nyilas kísérte őket a vagonokban. Nyolc – válaszolta. Háromezer embert?! Én már azt mondom az unokámnak: ha bántanak, ne hagyd magad!

A teljes interjú itt található.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp