Veszélyes áldás?

“Napjaink történelme arra figyelmeztet bennünket, hogy nem vállalható egy olyan kétpólusú gondolkodás, amely szerint MI vagyunk Jákob: a fortélyosan szelíd intellektuel, szemben a MÁSIK-kal: a vörös-véres, primitív Ézsauval, a mindenkori ellenséges nemzet jelképe válik. Sokkal inkább igaz az, hogy mi vagyunk mindkettő.” Hanuka alkalmából Kelemen Katalin, a Szim Salom rabbija írását olvashatjátok. Idén nagyon nehéz ráhangolódnunk a békességet, optimizmust sugárzó, növekvő számú fény-lángocskák hanukai csodájára. Hiszen még egy hónap sem telt azóta, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet – minden elképzelhető méretet felülmúló – párizsi merénylet sorozata megrázta a világot. Azóta sem múlik el úgy nap, hogy ne a terrorizmus lenne a hírek vezető témája. Nap mint nap kell megtapasztalnunk a szélsőséges, gyűlölködő indulatok tömeggyilkos tettekbe fordulását. Meg tudjuk-e őrizni ilyen körülmények között egyáltalán a Jó erejébe vetett primér hitünket? Vagy eluralkodik rajtunk a szorongás, a rettenet, az elerőtlenedés állapota?

gyászoló nő a párizsi terrorcselekmények után
gyászoló nő a párizsi terrorcselekmények után

Krízis helyzetekben különösen adódik számunkra, hogy ősi hagyományunkhoz forduljunk bölcs tanításért, erőért. “Éc chájjím hí, lámácházíkim bách… Életfa ez, amelybe kapaszkodunk, amely megtart…” énekeljük hétről-hétre a Tóratekercs kitekerése előtt. S aztán kitekerve mit találunk benne? Az Ősapák történeteiben a hetekben olvastuk Izsák –csak az egyik fiának szánt  – áldását, ami így szól:

“Szolgáljanak téged népek

és boruljanak le előtted nemzetek,

légy úr testvéreid fölött..”

(1.Mózes 27:29)

Ebbe bizony nehéz kapaszkodnunk; ez veszélyes áldás. Megtartók csak akkor maradhatnak Tóránk szavai ma is, ha helyesen értelmezzük őket. Saját hagyományunk narratívája csak akkor lehet szent számunkra, ha olyan üzenetet fogalmaz meg, ami számba veszi mások, a kívülállók érzéseit is. Ebben a tekintetben a Jákob – Ézsau történetet egyenesen példa értékűnek tekinthetjük. Két jövendő nép viszálya mitikusan már az anyaméhben “fogan meg”, az ikertestvérek torzsalkodásával. Ha a szülő reakciója erre az, hogy az egyik testvért “kiválasztja”, a másik fölébe emeli, az feltétlenül a kitaszítottság érzetét, gyűlöletet, indulatokat szül a másik oldalon. Napjaink történelme arra is figyelmeztet bennünket, hogy nem vállalható egy olyan kétpólusú gondolkodás, amely szerint MI vagyunk Jákob: a fortélyosan szelíd intellektuel, a szellem, a spiritualitás embere, szemben a MÁSIK-kal: a vörös-véres, primitív Ézsauval, akinek utódaiból Edom, a mindenkori ellenséges nemzet jelképe válik. Sokkal inkább igaz az, hogy mi vagyunk mindkettő. Bennünk él az a testvér, aki mindennél jobban vágyik Isten közelségére, a kiválasztottságra, a kizárólagos áldásra – és ezért nem átallja a sarkánál fogva visszahúzni a fivérét. És bennünk él a pillanatnak élő, a pórul járt testvér is, aki aztán felemeli a hangját és sír: Atyám, csak egy áldásod van? Áldj meg engem is! – és akit kárvallottsága, becsapottsága testvérgyilkos indulatokra fakaszt.

muszlim és zsidó vezetők emlékeznek együtt a terrortámadás után
muszlim és zsidó vezetők emlékeznek együtt a terrortámadás után

Azoknak a bibliai áldásoknak a sora, amelyek értelmezésére nagyon oda kell figyelnünk, korábban, az ábrahámi áldással kezdődik. “Nivr’chú v’chá kol misp’chot háádámá… benned/veled/általad legyen áldott a föld minden családja/nemzetsége” – mondja az Örökkévaló Ábrámnak. (1.Mózes 12:3) Ennek a gyönyörű áldásnak akkor van számunkra érvényes, ma is vállalható üzenete, ha mi azok vagyunk, akik tudják és élik a hilléli tanítást a judaizmus lényegéről: “Ami számodra rossz, azt ne tedd a felebarátodnak (a másik embernek).” Ha ez az a viselkedési minta, ami áldásként szétterjed az egész világban.

Hanuka ünnepi hetének komplex gondolatkörében találkozunk a fegyveres harcban győzelmet arató makkabeusok mellett Józseffel, aki tehetségét és bölcsességét arra használja, hogy megmentse az éhezéstől mind a sajátjait, mind pedig egy másik népet. A felolvasandó prófétai szakasz pedig ugyanezen a sábáton Zekárjá próféta arany menórás látomása, amelyben az Örökkévaló így szól hozzá: “Nem hatalommal, sem nem erővel, hanem az én szellememmel” (Zekarja 4:6)

A Szim Salom közösségben mi a hanukai lángocskák meggyújtása után a Maóz cúr dallamára ezeket a szavakat is énekeljük.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp