Párizs lelkét támadták meg

A Bataclant korábban már többször is megfenyegették szélsőséges iszlám csoportok az ott tartott Izraelt támogató rendezvények és zsidó tulajdonosai miatt. A Bataclan klub volt a párizsi terrortámadások legtöbb áldozatot követelő helyszíne, legalább 89 embert gyilkoltak itt meg. A párizsi terrortámadások egyik célpontja, a Bataclan klub valószínűleg nem véletlenül került fel a terroristák listájára. Bár a merényleteket magára vállaló Iszlám Állam közleményében azt állítja, hogy a klub elleni támadás célja a „rockkoncerten bálványimádó perverzek” megbüntetése volt, a 150 éves Bataclan mulató történetében igen sok zsidó kapcsolatot találni. Néhány évvel korábban a francia titkosszolgálat ráadásul már kapott információt arról, hogy egy szélsőséges iszlám szervezet tervezi a Bataclan megtámadását. Méghozzá azért, mert a klubnak zsidó tulajdonosa van.

A Bataclan klub
A Bataclan klub

A Bataclan eredetileg színháznak és mulatónak épült 1864-ben, nevét Jacques Offenbach francia zeneszerző Ba-ta-clan című operettjéről kapta. Offenbach németországi zsidó családból származott, édesapja kántor volt, ő maga pedig 14 évesen ment Párizsba, hogy az ottani konzervatóriumban tanuljon. A Ba-ta-clan operettet 1855-ben mutatták be először, és ez lett Offenbach első nagy sikere. Az operett szövegét a perzsa-zsidó származású Ludovic Halévy írta, történetében pedig kínaiak szerepelnek. Ezért a Bataclan színház kinézetében a kínai építészet jellegzetességeit viselte magán.

Az épület túlélt egy tűzvészt, és többször lett átalakítva, szolgált operett színházként, moziként, majd az utóbbi időben klubként, ahol a terrortámadás estéjéhez hasonlóan rockkoncerteket tartottak. A Bataclan idén szeptemberig, nagyjából 40 éven keresztül egy zsidó család tulajdonában volt. A klubot 1976-ban vásárolta meg Elie Touitou, majd fia, Joel Laloux lett a Bataclan tulajdonosa, aki azért adta el a klubot két hónappal ezelőtt, mert Izraelbe költözött.

A Bataclan épülete 1900 körül
A Bataclan épülete 1900 körül

A Bataclan ezen évek alatt sokszor adott otthont különböző zsidó szervezetek gyűléseinek, gyakran rendeztek a klubban az izraeli fegyveres erőket támogató eseményeket. 2006 és 2009 között például  a Migdal nevű francia zsidó szervezet itt rendezte az éves támogatói gálaestjét, amelyen az izraeli határőrség számára gyűjtöttek adományokat. De nemrég a Bataclan volt a helyszíne egy cionista keresztény csoport gyűlésének is, ezen az eseményen szintén Izraelt mellett foglaltak állást a csoport tagjai. A palesztinokat támogatók ezek után „cionista klubnak” kezdték nevezni a Bataclant.

A klub emiatt több fenyegetést is kapott, egyszer például tíz arab kendőt viselő férfi jelent meg a bejáratnál, és közölték az ott tartózkodó biztonsági őrrel, hogy ők ezt nem tűrhetik tovább, és a klub vezetői megfizetnek tetteikért. „Azért jöttünk, hogy átadjuk ezt az üzenetet. Figyelmeztetünk, a következő alkalommal már nem beszélgetni jövünk” – mondta az egyikük. Egy francia titkosszolgálati közlemény szerint, 2010-ben, egy, szélsőséges iszlám csoportokkal jó kapcsolatot ápoló nő arról számolt be, hogy a Jaish Islam nevezetű terrorszervezet támadást tervez a Bataclan klub ellen. A gázai Jaish Islam (Az iszlám serege) az Al Kaida tagszervezete, többek között ők hajtották végre a Hamasszal közösen Gilat Salit izraeli katona elrablását.

Mindezek után egyes franciaországi zsidó szervezetek azt feltételezik, hogy a Batacan klub a zsidó tulajdonos és az Izraelnek nyújtott támogatások miatt lett a terrortámadás célpontja. De olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy nem is a klub, hanem az ott fellépő amerikai rockegyüttes, az Eagles of Death Metal miatt támadtak pont azon a helyszínen a terroristák. A zenekar ugyanis tavaly nyáron Tel-Avivban lépett fel, annak ellenére, hogy sok művész kimondottan bojkottálja Izraelt.

A Bataclan klub a támadás másnapján
A Bataclan klub a támadás másnapján

Hogy mi az igazság azt talán csak a merénylet megtervezői tudnák megmondani. A lényeget azonban a nemrég még a Batalcant tulajdonló Laloux család egyik tagja foglalta össze: „Ez Párizs egyik jelképe, azzal, hogy megtámadták, a város lelkét támadták meg.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp