Vegyes házasságok: ne próbáljuk saját értékeinket a gyerekeinkre kényszeríteni

Manapság egyes rabbik és keresztény papok is hajlandók olyan szertartásokat vezetni, ahol csak a pár egyik fele tartozik a felekezetéhez. Van, aki bármilyen vallású emberekre áldását adja, mert szerinte az a lényeg, hogy a hitvestársak szeressék egymást. Fontos, hogy a vegyes házasságban élő szülő adja át a gyerekének a saját kultúrája értékeit, de ne alkalmazzon erőszakot. A Bálint Házban vegyes házasságokról, szivárvány családokról beszélgetett Gyurkó Szilvia, Iványi Gábor, Raj Ferenc, Verő Tamás Büchler Andrással. „Mitől vegyes egy házasság?” – tette fel a nyitókérdést Büchler András az este házigazdája. „Attól, hogy az egyik férfi, a másik nő” – érkezett a gyors válasz Iványi Gábor lelkésztől. A beszélgetés során ennél azért bonyolultabb helyzeteket is megvitattak az este résztvevői. Iványi Gábor például egy nem túl vallásos családból származó zsidó lány és egy holland reformátusból muzulmánná áttért fiú esetét mesélte el. A pár házasodni szeretett volna, először a muszlimoknál próbálkoztak, aztán a reformátusoknál, majd Raj Ferenc rabbit keresték fel, aki továbbküldte őket Iványi Gáborhoz. „Nem az a lényeg, hogy milyen felekezethez tartoznak, hanem az, hogy szeretik-e egymást. Ha igen, akkor nem tagadhatjuk meg tőlük az áldást” – mondta a lelkész.

Raj Ferenc, a Bét Orim Reform Közösség rabbija – a fenti történethez kapcsolódva – a tradíciót és a progresszív változást említette a zsidóság általa legfontosabbnak tartott értékének. „A zsidóság folyamatosan változik, hiszen már mi sem úgy élünk, mint ahogy a bibliai zsidók éltek annak idején.” Elmondása szerint ő maga is sokat változott az 1970-es évekhez képest, amikor még kizárólag zsidó párokat adott össze. Ma már el tudja fogadni, ha csak az egyik fél zsidó, és a hagyományos zsidó esküvőtől eltérő házassági ceremónia keretében is hajlandó összeadni őket.

Manapság teljesen természetes, hogy egy család tagjai különböző kultúrából érkeznek, a kérdés csak az, hogy ez milyen hatással lesz az ilyen színes családokban felnövő gyerekekre. Raj Ferenc szerint nagyon fontos, hogy a házasodni készülő párok megvitassák a gyerekek identitásának kérdését még azelőtt, hogy egyáltalán szóba kerülne a gyerektervezés. Ennek hiánya ugyanis akár tragédiához is vezethet.

„Egyetlen generáció sem követi az előző generáció vallási szintjét” – vázolta fel egy nemrég napvilágot látott tanulmány eredményét Verő Tamás rabbi. Eszerint a gyerekek minidig vagy vallásosabbak vagy kevésbé vallásosak lesznek, mint amilyenek a szüleik voltak. Verő Tamás úgy gondolja, a gyerekektől nem is lehet elvárni, hogy ugyanúgy kövessék a vallást, mint ahogy a szüleik teszik.

„Minden gyereknek joga van ahhoz az identitáshoz, amellyel megszületik” – kezdte a magyarázatát Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő, aki szerint egy örökbe fogadott gyereknek is tudnia kell, hogy honnan jött, milyen családból származik, és joga van gyakorolni azt a vallást, kultúrát, ahová vér szerint tartozik. Magyarországon erre azonban nincs lehetőség, mivel az adatvédelmi szabályok tiltják az örökbe fogadásra szánt gyerekek nemzetiségének vagy a szüleik vallásának nyilvántartásba vételét. „Nekünk felnőtteknek az a feladatunk, hogy tiszteletben tartsuk a gyerekek gyökereit, és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy ők ezeket megismerhessék és gyakorolhassák” – jelentette ki Gyurkó Szilvia.

Raj Ferenc, Iványi Gábor, Verő Tamás, Gyurkó Szilvia, Büchler András (balról jobbra)

Raj Ferenc, Iványi Gábor, Verő Tamás, Gyurkó Szilvia, Büchler András (balról jobbra)

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a szülők ne próbálják saját életüket a gyerekeikre kényszeríteni. „Zsidónak nehéz lenni, zsidó szülőnek még nehezebb, de a legnehezebb mégis zsidó gyereknek lenni” – mondta Raj Ferenc. „Az édesanyám azt szerette volna, ha orvos leszek, hiába mondtam neki, hogy én elájulok a vértől, azt válaszolta, hogy majd megszokom” – példálózott a Bet Orim rabbija. „A holokauszt és a kommunista időszak miatt a hazai zsidóság esetében most épp a gyerekek azok, akik visszavezetik a szülőket és a nagyszülőket a valláshoz” – hozott ellentétes példát Verő Tamás. „Ez pedig már a gyerekek saját döntése.”

Iványi Gábor szerint az sem lenne szerencsés, ha a szülők szoronganának, hogy mit adhatnak át a gyerekeiknek a saját vallásukból, és mit nem. „Amit a szülő értékesnek tart, azt nyugodtan adja át a gyereknek. Csak ne alkalmazzon büntetést vagy erőszakot abban az esetben, amikor valamilyen kérdést nem tud megválaszolni, és a gyerek valamilyen más forrásból tájékozódik” – mondta a lelkész.

Bárhonnan is származzon, és bármilyen vallású is legyen a pár, egy férfi és egy nő esetében a nemi szerepek adottak. De mi történik egy olyan családban, ahol a szülők azonos neműek, merült fel a kérdés. „Tulajdonképpen nincs különbség, csak mi akarunk látni különbséget” – adta meg a választ Raj Ferenc, akinek amerikai közösségét több egynemű pár is látogatja. Míg az Egyesült Államokban a gyerekeket már az óvodában felkészítik arra, hogy lehet valakinek két apukája vagy két anyukája, addig Magyarországon egyelőre ez elképzelhetetlen lenne.

Gyurkó Szilvia szerint Magyarországon ráadásul hátrányosan megkülönböztetik azokat a gyerekeket, akiket azonos nemű párok nevelnek. „A gyerekjogi egyezmény alapján a szülőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés a gyerekkel szembeni diszkriminációnak számít, és mivel Magyarországon az azonos nemű párok nem köthetnek házasságot, ezért az ő gyerekeik nem juthatnak olyan mértékű támogatásokhoz, mint amilyet a házasságban élők kapnak” – fejtette ki a gyerekjogi szakértő.

Raj Ferenc még hozzá tette, hogy Amerikában az ortodox zsidóságon kívül az összes közösségben összeadnak meleg párokat, és a melegek rabbik is lehetnek ezekben a közösségekben. A reform rabbi ennél sokkal kevésbé megengedő a zsidónak született gyerekek megkeresztelésének kérdésében. Erről valószínűleg még hosszan elvitatkoztak volna Ivány Gáborral, aki szerint a megkereszteléstől csak erősödik valakinek a zsidósága, a beszélgetés azonban ezen a ponton a véget ért.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp