Migrációellenes megjegyzések zsidó vezetőktől

Szabó György, a Mazsök elnöke elengedhetetlennek tartja a határzárat, a Váci Zsidó Hitközség elnöke, Turai János szerint pedig felháborító, hogy egyes migránsok nem akarnak regisztrálni az országba lépéskor. A Mazsihisz elnöke elhatárolódott ezektől a nézetektől, és azt kérte a váci elnöktől és a többi zsidó hitközségtől, hogy a taghitközségek elnökei ne nyilatkozzanak önállóan politikai kérdésekben, mivel az ilyen vélemények markánsan eltérnek a Mazsihisz eddigi kommunikációjától.

– Magyarországot, illetve az Európai Uniót meg kell védeni a hónapok óta tartó migrációs áradattól, ezért teljesen egyetértek a határ védelmével – fogalmazott a Magyar Időknek Szabó György. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) ügyvezető elnöke közölte, nincs más lehetőség a határok védelmére, mint a jelenlegi, vagyis a határzár.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nem szeretné, ha a taghitközségek elnökei önállóan nyilatkoznának a jövőben politikai kérdésekben. Erre figyelmeztette levélben a szervezet vezetője, Heisler András az érintetteket, miután a Magyar Nemzet interjút közölt a Váci Zsidó Hitközség elnökével.

Heisler András elnök azt kéri a tag hitközségek vezetőitől, hogy a jövőben „országos, politikai kérdésekben a Mazsihisz központjának legyen illetékessége vélemény formálására, a nyilatkozatok tételére”. Álláspontja szerint ugyanis „ha mindenki saját bölcsességében fog hinni, és egy-egy közéleti kérdésben ezerféle véleményt fogunk megformálni, komolyságunkat veszítjük”.

Turai János

Turai János

Heisler András szeptember végén kelt levelének előzménye az az interjú, amelyet Turai János, a Váci Zsidó Hitközség (VZSH) elnöke adott egy héttel korábban a Magyar Nemzetnek. Heisler András az interjú több pontját is kritizálta, többek közt azt, hogy a VZSH vezetője a migrációs helyzettel kapcsolatban is kifejtette véleményét: méltatta a kormány erőfeszítéseit, hogy „megvédje az Európai Unió határait”, és felháborítónak nevezte, hogy a Magyarországra érkezők közül sokan nem hajlandók regisztráltatni magukat, és nem működnek együtt a hatóságokkal. A Mazsihisz elnöke szerint Turai János véleménye „markánsan eltér a Mazsihisz eddigi kommunikációjától”.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp