Nemzeti gyásznap

Tábor Ádám verse Göncz Árpád halálára.

Nemzeti gyásznap

A német és magyar nácikkal vívott küzdelemben megsebesülő ellenálló,
a háború utáni demokrata kisgazda politikus,
a Rákosi-rendszerben segédmunkás és lakatos,
a forradalom alatti és utáni tevékenységéért hosszú börtönt szenvedő,
a plebejus érzületű ember,
az angol nyelvű regények műfordítója,
a hívő katolikus,
a régi eretnek sarusokról regényt író,
a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítója,
az 56-os mártírok Hősök terén tartott újratemetési szertartásának első szónoka,
a demokratikus ellenzék résztvevője,
a szociálliberális párt alapító tagja majd ügyvivője,
az Ady Társaság nyilvános alakuló estjén beszédet mondó,
arendszerváltáskori Írószövetség elnöke,
az első új szabadon választott magyar országgyűlés elnöke,
a demokratikus harmadik Magyar Köztársaság első elnöke,
a szerény visszavonultságban beszédesen hallgató idős ember
egy és ugyanaz a Göncz Árpád –
halott.

Nem kell nekünk a sztálin-piros, a csendőr-fehér, a nyilas-zöld –
nekünk a magyar trikolór, a szabadság kell!,
mondta 1994. március 15-én Szegeden,
kitörő tapsviharban.

Hová lett a szabad magyar demokráciát éltető tömeg?

Évek óta október 6-a van.

Tábor Ádám

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp