Moszkva lépéselőnybem

A véletlenszerű összecsapások elkerülése végett Izrael és Oroszország megkezdi katonai lépéseinek összehangolását Szíria területén, állította izraeli katonai forrásokra hivatkozva az ABC News. A két ország katonai vezetői két hét múlva találkoznak, hogy kidolgozzák az együttműködési mechanizmust, ami kiterjed a Szíria területén végzett légi és vízi műveletekre egyaránt, mondta a neve elhallgatását kérő izraeli tisztségviselő.

A körvonalazódó együttműködés Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök múlt heti moszkvai látogatásának eredménye. Az izraeli kormányfő Oroszország szíriai szerepvállalása tisztázása végett utazott az orosz fővárosba. Moszkvai katonai jelenlétének hangsúlyos megerősítése nemcsak Jeruzsálemben, hanem Washingtonban és a nyugat-európai kormányzati központokban is aggodalmat szült.

Moszkva
Moszkva

Izraelt elsősorban az aggasztja, hogy a Bassar el-Aszad hadseregének nyújtott orosz támogatás, a korszerű orosz fegyverzet a Hezbollah libanoni síita milíciához, illetve más terrorcsoportokhoz kerülnek, növelve Izrael fenyegetettségét. Több nemzetközi szereplő fejezte ki az utóbbi időben aggodalmát amiatt, hogy Oroszország egyre tevékenyebben jelenik meg Szíriában. Moszkva azzal érvel, hogy Aszad kormányhadserege nélkül nem lehet legyőzni az Iszlám Államot és nem lehet újrateremteni a térségbeli stabilitást.

Noha az orosz – izraeli katonai tevékenység összehangolásáról szóló döntés még e múlt heti moszkvai találkozón megszületett, az mégis váratlannak számít, hogy máris kezdődik a tényleges összehangolás, ugyanis Washington, Jeruzsálem stratégiai partnere még nem alakította ki végleges álláspontját a szíriai orosz szerepvállalás kapcsán.

A teljes cikk itt olvasható.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp