61 kilogrammnyi dokumentum került elő a vészkorszakból egy lakásfelújításnál

Több ezer oldalnyi irategyüttes került elő a vészkorszakból egy fővárosi, Kossuth téri lakásfelújításnál, az iratokat a megtalálók Budapest Főváros Levéltárába juttatták. A levéltár hétfői közleményében felidézte: a budapesti zsidóságot 1944 júniusában sárga csillaggal megjelölt házakba költöztették. Ennek előkészítéseként Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án elrendelte valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírását. Az összeíráshoz kiadott és június 1-jén szétosztott adatszolgáltatási íveket a háztulajdonos vagy házfelügyelője 24 órán belül volt köteles kitölteni. A formanyomtatványokon a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő “zsidó” vagy “nem zsidó” mivoltát kellett feltüntetni.

1944. június 21-én csaknem 200 ezer zsidó embernek kellett kényszerlakhelyül a kapu fölött sárga Dávid-csillaggal megjelölt házakba költöznie Budapesten. Mintegy kétezer ilyen ház volt a fővárosban.

Mindeddig úgy tudták, hogy a kitöltött adatszolgáltatási ívek nem maradtak fenn. Azt feltételezték, hogy – miként a székesfőváros lakásügyi ügyosztályának teljes második világháború alatti anyaga – ezek is megsemmisültek az ostrom alatt. A Kossuth Lajos téri lakásban most előkerült 61 kilogrammnyi irat 5-7 ezer oldalnyi ilyen adatszolgáltatási ívet tartalmaz Budapest XI., XII., XIV. és kisebb részben XIII. kerületi házairól. Az, hogy ki, mikor és miért rejtette el az iratokat, egyelőre nem tudják – írta a levéltár, kiemelve: az iratok így is nagy tömegű információval szolgálnak Budapest történetének erről a tragikus időszakáról.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp