„Zsidóság és magyarság nem két külön dolog”

“Budapestről nem lehet érezni, milyen kettős kisebbségben élni, milyen örömökkel és bánatokkal jár határontúli magyar zsidónak lenni”, mondja Deák Andrea, az egyik legfontosabb zsidó kulturális szervezet, a Mazsike ügyvezetője. Szerinte a Határontúl nevű programsorozatukon az anyaországiak is megélhetik, hogy nincs ellentét a zsidó és a magyar identitás között. Deák Andrea egyébként nagy focirajongó, nemrég magyar zsidó futballistákról készített kiállítást, de a zsidó és a roma holokauszt emlékezete is fontos része a Mazsike tevékenységének. Ennek ellenére azt gondolja, jó lenne, ha a magyar zsidó közösség identitása nem csupán az antiszemitizmustól való félelemre épülne. A te nevedhez kötődik a Mazsike Határtalan nevű programsorozata, amelynek során magyar csoportokat visztek határon túlra, hogy megismerkedjenek az ottani magyar-zsidó kultúrával. Hány ember szokott veletek utazni?

Az ideális a 40-50 fő, de a következő utunk iránt, amely Kolozsvárra vezet, nagyon nagy az érdeklődés.

Egy helyen azt mondtad, hogy szimbolikájában és lelkiségében is fontos lesz ez a mostani út. Kolozsvár miért olyan különleges hely szerinted?

Van valami romantikája ennek a városnak. Ha valaki járt már Kolozsváron, talán tudja, mennyire kitapintható ott a legtisztább értelemben vett polgári magyar kultúra. Sok helyi fiatallal találkoztam, és olyan lelkesedéssel beszéltek a városukról, ami rám is átragadt. Bárhol járunk, magyar zsidó kultúrával is találkozunk, rengeteg például az épület, amelyet zsidók építettek. De rossz is ez a kifejezés, mert az ottani zsidók mind magyarnak vallották és vallják magukat. A mostani kolozsvári zsidó hitközségen is többnyire mindenki magyarul beszél. Itt lehet igazán érezni, mennyire nem lehet szétválasztani egymástól a magyarságot és a zsidóságot. Ezt egyébként máshol is megtapasztaltam. Beregszász is magyar város, ott mostanában éled újra a zsidó hitközség, épült egy kis múzeum, könyvtár, zsinagóga, amelynek a létrehozásában a Mazsike is segített.

Deák Andrea, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ügyvezetője
Deák Andrea, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ügyvezetője

Azokon a helyeken, ahol már alig élnek zsidók, mint például Beregszászon, fel lehet támasztani a zsidó közösséget, vagy csak a múlt emlékét lehet megőrizni?

Nem hiszem, hogy lesz még ott közösség, hiszen a fiatalok elvándorolnak a környékről. Azok a zsinagógák már sosem fognak megtelni imával, inkább a kulturális emlékezet miatt fontos mindez. És azért, hogy az odalátogatók rájöjjenek, a zsidók itt is a magyar kultúra részei voltak, nem az ukráné vagy a románé.

Hogyan viszonyul a határontúli utazásokhoz a magyarországi zsidó közösség? Sokan ellenérzéssel viseltetnek minden iránt, ami a történelmi Magyarország felfedezéséhez kötődik.

Én is féltem attól, hogy rosszul fogadják az ötletet, de amikor már ott vagyunk, mindenki megérzi ennek a lelkiségét. Kárpátalján még a csillárról is emberek lógtak a Budapest Klezmer Band koncertjén. És nem csak a mi csoportunk volt ott, hanem jöttek a környező falvakból is a helyiek, mindenki, aki magyar szót akart hallani. Jöttek Jávori Ferenc miatt is, aki munkácsi származású. Jó érzés volt, hogy a Mazsike tette lehetővé azt, hogy Jávori először lépjen fel a saját szülőföldjén.

Máshol mit tapasztaltál?

Szlovákiában is hasonló pozitív élményeim voltak. Abban az időben volt Kassa Európa Kulturális Fővárosa, és a Mazsike a kassai Mazel Tov fesztivál keretében vitt ki például egy komolyzenei hangversenyt. Ez volt a magyar program, és nagyon jó érzés volt, hogy zsidó szervezetként mi képviseljük a magyar kultúrát. A Mendelssohn kamarazenekar zsidó és magyar dallamokat is játszott, és ettől az embernek olyan érzése támadt, mintha megelevenedett volna Márai kora, mintha eljött volna a kassai magyar polgárság a hangversenyre. Döbbenetes élmény volt, sokan majdnem sírtak.

Talán így lehet igazán átélni az egység érzést, hogy magyarnak és zsidónak lenni nem két külön dolog.

Innen Budapestről nem érezzük, milyen lehet kettős kisebbségben élni, milyen örömökkel és bánatokkal jár mindez, hogy a határon túl nincs ellentét aközött, hogy zsidó vagy-e vagy magyar. A kettős kisebbségben létező, határon túli magyar zsidó kultúra egyszerre tartozott két közösséghez, és érzékeny volt mindkettő élményeire. Fontos számomra, hogy az 1920-as trianoni békeszerződéssel a határon túlra került, ám kultúrájukban és nyelvükben erőteljesen a magyarsághoz kötődő maradék zsidó közösségekkel fenntartsuk a kapcsolatot, bemutassuk a történelmi Magyarország egykori zsidó közösségeinek életét, valamint azt a korszakot, melynek megismerésétől generációkat fosztott meg a 20. század két totalitárius rendszere, s amelyek gazdag kulturális örökségéről alig tud valamit a mai közvélemény.

Programjaink során válaszokat keresünk arra, hogy mennyire erős szálakkal kötődnek a határon túlra szakadt zsidó közösségek az anyaországi zsidósághoz, a magyar kultúrához és a magyar közélethez. Számolnak-e ezekkel a közösségekkel a felelős magyar döntéshozók, Munkács, Szabadka, Kassa, Kolozsvár Nagyvárad gazdag magyar zsidó múltja részét képezik-e történelemképüknek?

Talán egy ilyen élmény a magyarországi zsidók számára is átélhetővé teszi mindezt, mert ilyenkor bennünk is összecsúszik ez a két identitás.

Abszolút. Ez itt nem választás kérdése. Talán ez változtat is azoknak a hozzáállásán, akik szerint magyarnak és zsidónak lenni nem egyeztethető össze.

Itthon is nagyon sok mindent csináltok. Nemrég 77 „Botlatókövet” helyeztetek el ötvenhat helyszínen a holokauszt áldozatainak tiszteletére. Az emlékezésnek miért ezt a formáját választottátok, és mit gondolsz, mennyire kell ma hangsúlyt fektetni zsidó szervezetként a holokauszttal kapcsolatos eseményekre?

Leginkább az élettel és a jövővel foglalkoznék, de a múlt is fontos, és a közönségünk is inkább az idősebb generációból kerül ki. Gunter Demnig német képzőművész „Botlatókő” projektje az emlékezetnek a legtisztább és nemesebb formája, olyan emlék, amely nem tolakodik, nem a nagy számokról beszél, csak egyszerű jel egy ház előtt, ahol elpusztítottak egy zsidót, akinek esetleg még sírhelye sincs. Ez a jelkép nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. Egyébként nagyon jó tapasztalataink voltak a kövek elhelyezésekor. A környező boltokból mindenhol áramot kellett kérnünk, mindenki készségesen segített, a járókelők pedig gratuláltak a kövek elhelyezésével kapcsolatos ötlethez.

Neked milyenek a saját tapasztalataid az antiszemitizmussal kapcsolatban?

Személyesen nincsenek rossz tapasztalataim, de szűk szubkultúrában mozgok. A verbális agressziót viszont, amelyet elsősorban az online térben tapasztalok, elborzasztónak találom. Persze faragatlan emberek mindig akadnak, és szerintem nem erre kellene ráépülni a zsidó közösségek jövőképének.

Mit gondolsz, akkor ma miért halljuk olyan sokszor, hogy dúl az antiszemitizmus Magyarországon?

Magyarországon a zsidó közösség érthetően nagyon érzékeny, főleg az idősebb generáció. És habár nekem személyesen nagyon kevés rossz tapasztalásom van, nem lehet csukott szemmel elmenni a súlyos jelenség mellett. Viszont nem gondolom, hogy Magyarországon rosszabb lenne a helyzet, mint a nyugat-európai országokban. De mi itt élünk, nekünk ez fáj. Jó lenne persze olyan világban élni, ahol ez a kérdés nem létezik, de a történelmet ismerve azt hiszem, ez illúzió és vágyálom. Nem mondom, hogy jó ezzel együtt élni, de én örökké reménykedem egy jobb világban, és munkám során arra törekszem, hogy minél több emberrel megértessem, hogy ez téves út.

A Mazsike kezdeményezett nemrég egy olyan programot, hogy a metró-kocsikban a roma holokausztra emlékező plakátkiállítás legyen látható. A romák néha mégis kifogásolják, hogy a holokauszt kapcsán ők nincsenek eléggé megemlítve. Te hogy látod ezt?

Erre egy példával szeretnék válaszolni. Évekkel ezelőtt részt vettem egy holokauszt rendezvényen, ahol egy ismerős azt kérdezte tőlem, hogy a doni áldozatokról miért nem emlékezünk meg. Tisztességes lenne valóban, de ezt a doni áldozatok hozzátartozóinak, leszármazottainak kellene szerintem megszervezni. Amikor a zsidókat kritika éri, hogy sok a program, akkor erre csak ugyanezt tudom mondani. A zsidó szervezetek is megosztottak, vannak itt is belső viták, de az emlékezetkultúrájukat és –politikájukat megszervezik.

Volt egy kiállításotok magyar zsidó focistákról, amely főként a te ötleted nyomán valósult meg. Te focirajongó vagy?

Igen, nagy Real Madrid drukker vagyok! Az ötlet egyébként onnan jött, hogy vannak híres magyar focistáink, például Weisz Árpád, Gutmann Béla, Herzka Lipót vagy Küschner Izidor, akik régen a nemzetközi futball élvonalába tartoztak, sok helyen nagy ikonoknak számítanak, és nem tudunk róluk szinte semmit. Olyan büszke még az életben nem voltam a magyarságomra, mint amikor elmentem Uruguayba, és ott egy focipályán két ember majdnem a nyakamba ugrott, amikor megtudták, hogy magyar vagyok. Lelkesen mesélték, hogy a dél-amerikai focit magyarok teremtették meg.

Melyik programotokra vagy a legbüszkébb az utóbbi évekből és melyik volt a legsikeresebb eseményetek?

Én a Határtalan sorozatunkra nagyon büszke vagyok, ez a semmiből lett egy gondolat mentén, és ezt a programot nagyon várják az emberek. A legnépszerűbbek a város különböző részein tartott zsidó sétáink. Valójában ebből jött az utazás ötlete is, először csak belföldön jártunk több helyen, aztán léptünk át a határon túlra.

Most 26 éves a Mazsike, te 16 éve dolgozol itt. Véletlenszerűen kerültél kapcsolatba a szervezettel, aztán itt ragadtál.

Mindig kulturális területen dolgoztam, de nem gondoltam, hogy hosszú távon itt maradok a Mazsikénél. Aztán kiderült, jó érzékem van ehhez. A közönségszervezéshez nagyon kell szeretni az embereket, figyelni kell rájuk, törődni kell velük, és szerintem, ebben én jó vagyok.

Otthon mennyire volt tabutéma a zsidóság?

Nem volt téma otthon, de tabu sem volt. Édesanyám azt sem bánta, hogy zsidó szervezetnél kezdtem el dolgozni, sőt büszke rám a választásomért. Úgy látszik, én egy félelemmentes családból származom. Egymást féltjük maximum.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp