Nem mindig létezett a zsidó újév

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Almát szokás mézbe mártogatni ros hásáná alkalmával, hogy az újév lehetőleg édesen teljen. Tisri első napja azonban nem mindig volt az év kezdete, sőt a bibliai időkben újévet sem igazán ünnepeltek. Így aztán mézbe sem nagyon mártogatott akkoriban senki semmit ezen a napon, pláne, hogy a környéken még méz is alig akadt. Az ókori héberek valószínűleg nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mikor kezdődik az év, ennek megfelelően nem is ünnepeltek ilyesmit. A hónapoknak ráadásul még nevet sem adtak, a Tórában is csak számozva szerepelnek, mint például az első hónap, amely viszont éppenséggel tavasszal, nem pedig ősszel volt. A bibliai időkben tehát az év niszán hónapban kezdődhetett, a legfőbb ünnepnek számító peszach, az egyiptomi kivonulás ünnepe idején. A Tóra sem véletlenül kezdi a peszachal az ünnepek felsorolását.

Igen ám, de az ókori héberek niszán első napján sem igazán ünnepelték meg az újév kezdetét az i.e. nyolcadik-hatodik században. A Tanach ugyanis csak az újholdat említi, mint kiemelt időpontot, vagyis olyan időszakot, amikor az átlagosnál valamivel több állatáldozatot kell bemutatni a Szentélyben.

Ezzel szemben viszont tisri első napja, tehát az, amikor mostanság ros hásánát ünnepli a világ zsidósága, Mózes harmadik könyvében ünnepnapként van említve. Méghozzá a kürtfújás emléknapjaként. Hogy miért is kellett akkoriban kürtöket fújni az nem egészen világos, egyes feltételezések szerint ezen a napon indultak kürtösök országszerte, hogy még időben emlékeztessék a népet a közelgő szukot ünnepére, amikor is Jeruzsálembe kellett zarándokolniuk.

Tisri elseje azonban még Ezékiel könyvében is kiemelt napként van megemlítve. Csakhogy ott sem, mint azt újév kezdete, hanem mint a Szentély szukot előtti megtisztításának napja. Ezékiel amúgy elsőként használja a ros hásáná (az év feje) kifejezést, de nem mint ünnepet említi, csupán az év kezdetére utal vele.

A zsidó hónapok ma is használt nevei feltehetőleg a babilóniai száműzetés idején születtek, tisri például egy babilóniai hónap neve, és az akkád tisritu, vagyis kezdet szóból ered. A babilóniaiak pedig igencsak komolyan vették az újév megünneplését, ráadásul az ünnep egyik neve pont res sátim volt, amely az akkád megfelelője a héber ros hásánának. Innen viszont már nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a zsidó újév ünnepének eredete bizony Babilóniában keresendő. Mindenesetre az biztos, hogy ros hásáná nem rögtön a babiloniai fogságból visszatérve vált bevett szokássá, hanem néhány évszázad elteltével alakultak ki az ünnep jellemző rítusai.

Az egyik ismert szokás a méz fogyasztása, amelynek jelentőségét sokszor elintézik az édes évkezdettel, de azért más magyarázat is akad. Az egyik ilyen az, hogy a mennyei manna mézes ostyaként szerepel a Tórában. A mézevés arra hivatott emlékeztetni a zsidókat, hogy minden haszonszerzés isten kegyének és jóindulatának köszönhető.

Ennél talán az lehet némileg egyszerűbb magyarázat a mézfogyasztásra , hogy az ókori Izraelben nem volt más édesítő, a cukrot ugyanis akkoriban még nem ismerték. Mézet viszont már legalább négyezer éve fogyaszt az emberiség. Ennek a feltételezésnek azonban ellentmond, hogy a bibliai időkben méz sem nagyon volt az akkori Izrael területén. Hiába a tejjel-mézzel folyó Kánaán legendája, a mézet valószínűleg édes gyümölcsökből, datolyából, fügéből, szőlőből készítették, és inkább valamilyen lekvárféle lehetett, mintsem a méhek által gyártott eledel.

Akkoriban ugyanis csak szíriai méhek voltak az ókori Izraelben, ez pedig egyrészt nagyon agresszív faj volt, amellyel nem volt egyszerű a méhészkedés, másrészt pedig igen kevés mézet termeltek. A rómaiak csak később hozták magukkal a vízvezetékkel, a csatornázással, az utakkal és sok egyébbel együtt az itáliai méheket is, így a méz a Közel-Keleten is sokkal elterjedtebb lett.

Persze léteznek más teóriák azzal kapcsolatban, hogy az ókori Izraelben mennyire is volt gyakori a méhészet, és ezzel együtt a mézfogyasztás. Például miután Amihai Mazar, a Jeruzsálemi Héber Egyetem régészprofesszora egy ásatás során 30 ókori méhkaptárt talált az izraeli Tel Rehovban, többen is igazoltnak vélték a tejjel-mézzel folyó Kánaán valódiságát. Az időszámításunk előtti 10-9. század környékéről származó kaptárakban tapasztalt méhészek becslése szerint nagyjából fél tonna mézet készítettek évente az ókori mesterek.

Az izraeli méhészek manapság ennél azért valamivel többet, évi 3500 tonna mézet termelnek. Így aztán most biztosan nem kell attól tartanunk, hogy nem lesz elég méz rosh hásánákor.

Sáná tová!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp