Napi Tóra: ne a lehetőségeink fényében lássuk életünket!

A megtérés lehetősége egyebek közt választásaink jelentőségére hívja fel a figyelmet, ahogyan a következő vers is: „Lásd, eléd tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat”.

Nicávim hetiszakaszt közvetlenül Ros Hásáná előtt szoktuk olvasni. Nem véletlenül, mert a szidrában többször is említve van a megtérés (תשובה) gondolata: „és megtérsz Örökkévaló Istenedhez és hallgatsz a szavára…” (30:2). A megtérés lehetősége egyebek közt választásaink jelentőségére hívja fel a figyelmet, ahogyan a következő vers is: „Lásd, eléd tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat” (30:15).

Rabbi Slomo Efráim Luntschitz kérdezi: „miért nem helyezi a pászukban a „jó” kifejezést az „élet” elé a Tóra, hiszen az embert csak jócselekedetei ruházzák fel érdemekkel élete során”?

A Kli Jákár saját kérdésére így válaszol: „a szavak sorrendjével a Tóra figyelmeztetni akarja az embert:

ne azért tegyen jót, hogy érdemeket szerezzen Isten és/vagy embertársai előtt, hanem tekintsen vissza nem térő lehetőségként az életére, amit azért kapott, hogy – erejéhez, tehetségéhez mérten – a lehető legtöbb jótett elvégzésével töltse meg“.

 

A megtérés akkor történt meg, ha már nem a lehetőségeink függvényében látjuk az életünket, hanem az életünk egészét éljük meg egyetlen lehetőségként.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp