,,Zsidóként kutya kötelességem segíteni”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Léderer András közel három hónapja éjt nappallá téve kint van az utcán, önkéntesként segít a menekültek ellátásában, tájékoztatásában. Abból indul ki, hány ember pusztult el a vészkorszakban csupán azért, mert senki nem nyújtott nekik segítséget.

Mi történik egy menekülttel, miután átlépte Magyarország határát?

Ha elfogják, először a rendőrségre kerül negyvennyolc órára, utána a Bevándorlási Hivatal kirendeltségén kijelölnek számára egy tábort. Előfordulhat, hogy valakit Röszkéről elküldenek Budapestre, Nagyfára, Kiskunhalasra, Tatabányára vagy akár Debrecenbe is, hogy tábort jelöljenek ki a számára, onnan pedig újabb utazás veszi kezdetét.

Van abban valami logika, hogy kit hová küldenek?

Nincs. Az sem tudni, mi alapján regisztrálnak egyeseket Nagyfán, míg másokat Szegeden vagy bárhol máshol. Egyetlen szabály van: a kísérő nélküli kiskorúakat, vagyis azokat, akik szülő, nagyobb testvér, gyám nélkül érkeznek Magyarországra, a fóti gyerekmenekült-táborba kell küldeni. Elvileg nem zárják össze őket a többi tábor vadidegen felnőttjeivel, de a gyakorlatban ez nem így működik. 15-16 évesekre simán azt mondják, hogy elmúltak 18 évesek, és elküldik őket egy menekülttáborba úgy, hogy nincs senkijük.

Léderer András /Fotó: Mészáros Zsolt, nyugat.hu
Léderer András /Fotó: Mészáros Zsolt, nyugat.hu

Többnyire azért nincs, mert megölték a családjukat vagy elvesztették egymást az út során. Nagyon sokan Törökországtól gyalogolnak idáig. Ezt ne úgy képzelje el senki, hogy biztos nagyon fárasztó az út, de azért viszonylag konszolidáltan érkeznek. Nem! Lépten-nyomon kirabolják és bántják, őket. Sok olyan emberrel találkoztam, akiket Macedóniában, Bulgáriában a rendőrök és a határőrök vertek agyba-főbe. Út közben sincsenek biztonságban, és simán előfordulhat, hogy valaki családdal együtt indult el például Szíriából, de mire elért ide, már valahol elvesztették egymást a családtagok.

Ha az úton sikerül együtt maradnia a családnak, itt ügyelnek arra, hogy együtt is tartsák őket?

Nem. Ezek az emberek hihetetlenül rémültek, azt sem tudják, hol vannak, mi vár rájuk, és sok esetben még azzal is súlyosbodnak a problémáik, hogy szétszakítják a családjukat. Az egyik felét mondjuk Kiskunhalasra küldik, a másikat Röszkére, az egyiket hétfőn indítják el Röszkéről Debrecenbe, a másikat szerdán Kiskunhalasról Vámosszabadiba. Az önkénteseken kívül senki semmit nem magyaráz el nekik. Tömegesen fordul elő, hogy a szétszakított családok egy-egy tagja Budapest valamelyik pályaudvarán várja a csodát: hátha felbukkan a felesége, a férje, az anyja, az apja, a gyereke, a testvére. Nagyon nehéz megértetni velük, hogy erre alig van esély. Mi sem tudjuk, hol vannak. Legnagyobb valószínűséggel úgy találják meg őket, ha bemennek a számukra kijelölt helyre, és ott a Helsinki Bizottság jogászai, a Menedék Egyesület vagy civil segítők megpróbálják kinyomozni, melyik táborban tartózkodnak a családtagok.

Kapnak valamiféle hatósági papírt a menekültek, aztán sorsukra hagyják őket?

Igen. Kapnak egy kétoldalas, magyar nyelvű (!) egyenszöveget. Benne van, melyik településen utalták be őket a táborba, hová kell menniük, és az irat alapján az adott viszonylatra meghatározott ideig, általában huszonnégy óráig, ingyenesen igénybe vehetik a MÁV-ot és a Volánbuszt. Ezt a papírt többnyire nemhogy megérteni, de elolvasni sem tudják, hiszen a latin betűket sem ismerik feltétlenül. Mi elkérjük tőlük az iratot, megnézzük a menetrendet, megbeszéljük a kalauzokkal, és egyeztetjük a többi állomással, hogy mikor hány emberre számítsanak. A menekültek közt testi és pszichés sérültek, kerekes székesek, siketnémák is vannak, ők végképp nem tudnának segítség nélkül boldogulni.

Az egyik önkéntesünk az első napján a Déli pályaudvaron kereste a menetrendben, hogy mikor megy a vonat Vámosszabadiba. De oda egyáltalán nem megy vonat. Győrbe megy, onnan gyalog, busszal vagy taxival lehet eljutni a településre. Ha ezt egy átlagos pesti, magyar állampolgár nem tudja, hogyan várhatják el, hogy egy latin betűket nem ismerő, magyarul nem beszélő, ötszáz kilométert borzasztó állapotban átutazó, éhes, szomjas ember majd magától kitalálja? Már azt sem egyszerű kideríteni, hogy Budapest melyik pályaudvaráról megy a vonata, ráadásul a célállomás neve nem is az, mint ami a papírján szerepel. Nonszensz.

Mi történik, ha egy menekült huszonnégy órán belül nem jelenik meg a kijelölt táborban?

Ez augusztus 1-je óta azt jelenti, hogy nem hajlandó együttműködni a magyar hatóságokkal. Az, hogy elvész Budapesten, mert nem találja meg a pályaudvarát, vagy véletlenül Kőbánya-Kispesten száll le a vonatról, mert azt hiszi, hogy már Budapest központjába ért, „hivatalból” senkit nem érdekel. Ha valaki végiggondolja az apró lépéseket, egyszer csak rádöbben, mennyire elképesztő, ami történik. Mi tudjuk, hogy Győr-Gyárváros állomás még nem Győr, de egy menekült megörül, hogy felismerte azt a négy betűt, amit a papírján is lát, és leszáll. Attól kezdve elveszett, ha pedig a hatóságok találják meg először, máris van jogalapjuk Szerbiába toloncolni: nem működött együtt a hatóságokkal, nem ment be határidőre a kijelölt táborba. Bár a gyakorlat eddig ilyen szigort nem mutat, a felhatalmazása megvan erre az érintett szerveknek.

Menekültek /Fotó: Déri Miklós
Menekültek /Fotó: Déri Miklós

Józan ésszel könnyű belátni, hogy teljesíthetetlen feltételeket szabnak a menekülteknek. Elképzelhető, hogy szándékosan, mert az a cél, hogy visszatoloncolják őket?

Ha a cél talán nem is ez, a végeredmény ahhoz közelít. Egyfelől az augusztus 1-jén életbe lépett törvényi szabályozás, amely döbbenetes módon biztonságos országnak minősítette Szerbiát, nem ad sok mérlegelési lehetőséget a bevándorlási hivatalnak, és bizonyos tekintetben a hatóságoknak sincs nagy mozgásterük. Egyénileg sokan megtesznek minden tőlük telhetőt a hivatalnál, a rendőrségnél, de ismerek olyan munkatársakat is, akik egyáltalán nem segítőkészek.

Másfelől azt az embertömeget, amely az elmúlt hónapokban Magyarországra érkezett, a tizedére, huszadára tervezett intézményrendszer és ügyintézői állomány fizikailag képtelen ellátni. Egyszerűen nem bírják. A magyar kormány pedig ahelyett, hogy növelné az ügyintézők számát a különböző hivatalokban, különvonatokat és -buszokat indítana a menekülteknek, és igyekezne emberhez méltó körülményeket teremteni a táborokban, eltapsol 22-25 milliárd forintot egy semmire sem jó kerítésre.

Nem derült égből villámcsapásként jött a menekültáradat, hónapokkal ezelőtt lehetett tudni, hogy migránsok ezrei érkeznek majd hozzánk. Mit gondolsz, miért nem tett, tesz semmit a kormány?

Mindenekelőtt azért, mert velejéig aljas. Hónapokkal ezelőtt elindult egy végtelenül primitív kampány a bevándorlók elleni gyűlölet gerjesztésére. Ha nincs probléma, nem lehet „megvédjük a hazát” hisztit generálni, ezért a kormány problémát kreál: a forrásokat nem a megfelelő helyre csoportosítja, hanem helyette plakátokat és kerítést gyárt, aminek semmi értelme, de meg lehet mutatni este a híradóban, hogy áll a vártán, hiszen épül a hatalmas szögesdrót.

Semmilyen szempontból nem lesz jobb a helyzet, sőt, de azokban, akik nem találkoznak naponta szemtől szembe ezzel a problémával, elültetik, hogy az „illegális” bevándorlók büdösek, koszosak, agresszívek, betegségeket terjesztenek és még magyarul sem beszélnek, tehát utálni kell őket. Ha már elég nagy a gyűlölet, egy eleve problémás történetet valódi krízissé lehet fokozni. Ez a kormány célja. Nem vagyok benne biztos, hogy végiggondolták, milyen következményei lehetnek annak, hogy a magyar állam gyakorlatilag semmilyen ellátást nem nyújt ezeknek az embereknek. Ha itt baj lesz, azért egyedül az Orbán-kormányt terheli a felelősség.

Gyakorlatilag az önkéntesek végzik el az összes olyan feladatot, amit az államnak kellene. A saját pénzetekből és adományokból teremtitek elő az ehhez szükséges forrást. Hová megy az EU-tól kapott rengeteg pénz?

A megnövekedett tömeg miatt a szokásos összegen kívül pluszpénzt biztosított Magyarországnak az EU, de fogalmunk sincs, mire költi a kormány. Borzalmas az egészségügyi helyzet a menekülttáborokban, de egyetlen orvossal sem lett több. Az egyik helyre bement négy külföldi, itt tanuló, végzős orvostanhallgató, és sírva mondták, hogy ilyet még soha nem éltek meg. Annyira nincs orvosi ellátás, hogy egy doboz ragtapaszért is úgy tekintettek rájuk, mint a megváltóra. Ott van ezerötszáz ember, a sor végtelen, és ők négyen képtelenek rajtuk segíteni. Egyszerűen nem bírták az ott uralkodó rettenetes állapotok lelki terhét. Lehetne arra hivatkozni, hogy két nap alatt nem tud mindent elintézni a kormány, de én már lassan három hónapja vagyok kint az utcán, és ez alatt semmit sem változott a hozzáállás.

Menekültek: Jara, Szidra, Mohamed, Neszri, Hend Szíriából /Fotó: Déri Miklós
Menekültek: Jara, Szidra, Mohamed, Neszri, Hend Szíriából /Fotó: Déri Miklós

Az önkéntesek unszolására a főváros közel egy hónapja két különbuszt biztosít a menekülteknek a budapesti pályaudvarok között. Szintén a főváros jelölt ki úgynevezett tranzitzónákat a három fővárosi főpályaudvar környékén azzal a céllal, hogy az átutazó menekültek lehetőség szerint ott tartózkodjanak. A legújabb hírek szerint ezeket meg akarja szüntetni a főpolgármester. A buszok léte, valamint a zónák mellett az önkénteseknek átadott raktárhelyiségek vagy konténerek és az ingyenesen használható nyilvános WC-k segítik az önkéntesek munkáját, de legfeljebb tűzoltásra elegendőek.

Hamarosan itt az ősz, az emberek jó része már most is fázik esténként. Teljesen világos, hogy az eddigi gyakorlat fenntarthatatlan az őszi-téli hónapokban. Mások az akut problémák nyáron, mint ősszel-télen. A negyvenfokos pesti nyárban sok más önkénteshez hasonlóan én is vittem haza menedékkérőket tisztálkodni: voltak, akik hetek óta akkor kaptak először lehetőséget a zuhanyozásra. Ez emberhez méltatlan. De ősszel és télen hiába tudnak lezuhanyozni forró vízben, ha utána a szabad ég alatt kell tölteniük az éjszakát.

Attól tartok, ez a tudatos megalázásuk része.

Így van. Teljes bizonytalanságban és megalázottságban tartják őket: nem tudják, mi történik velük, miért vannak börtönben, miért vannak esetleg megbilincselve, egyáltalán, börtönben vannak-e vagy csak ilyen itt a fogadtatás, miért vesznek tőlük ujjlenyomatot, miért fényképezik le őket. Nagyon sokan rettegnek, hogy kiderül: itt vannak Európában, és otthon a családjukat megkeresi és megöli az Iszlám Állam vagy valamelyik más szélsőséges szervezet. Az, hogy tisztálkodni sem tudnak, pluszmegalázás. Teljesen lefagytam, elnémultam, amikor odajöttek hozzám férfiak, hihetetlenül rossz állapotban, rongyosan, némelyek csontsoványra fogyva, hogy szerezzek nekik egy inget. Találtunk is. Tiszták voltak, de nyilván nem vasalták ki őket, és akkor ezek a végtelenül elgyötört emberek azt próbálták megértetni, hogy az nem jó, nekik egy rendes ing kell, mert ennyi maradt a méltóságukból.

A nyelvi nehézségeket is döntően önkéntesekkel küzditek le. Nem lenne kötelessége a hatóságnak tolmácsot alkalmazni?

De, csak erre sem jut pénz, illetve ember. Azon a bizonyos papíron aláíratják a menedékkérőkkel, hogy mindenféle tájékoztatást megkaptak. Én tudom, mennyi idő mindent elmagyarázni, hogy valamit értsenek abból, milyen ellátásra jogosultak, milyen lehetőségeik vannak, éppen mi történik velük. Kizárt, hogy az az embertömeg, amelyik aláírta a papírt, tisztában van a jogaival, és felvilágosították bármiről is. És hiába van sok önkéntes, aki még a nyelvet is beszéli, nem engedik be a határrendészeti kirendeltségre, hogy segítsen. Civilként nem csak az időnk, az energiánk és a pénztárcánk véges, hanem van egy jogi határa is annak, amit megtehetünk.

Találkoztál bárhol például a Vöröskereszt munkatársaival?

Nem, és nagyon szeretném tudni, hol vannak, mit csinálnak ilyenkor. Ugyanez vonatkozik a baptistákra, az ökumenikusokra és az összes többi hivatásos segélyszervezetre is. Egyetlen ismert nagy képviselőjük van jelen, amelyik látható, érzékelhető segítséget nyújt: a Máltai Szeretetszolgálat. Nekik van egy utcai orvos-mentő autójuk a Keleti pályaudvaron. Szintén az önkéntesek érték el, hogy legyen. Viszont az az Evangéliumi Testvérközösség, amelytől a magyar állam megvonta az egyházi minősítést, együtt van velünk, és rengeteget segítenek: a legutóbbi hatalmas viharok idején nélkülük például nem tudtuk volna elszállásolni a szabad ég alatt rekedt embereket. Az Iványi Gábor-féle humanitárius szervezet ténylegesen magáénak érzi a menekültügyet.

Léderer András /Fotó: Mészáros Zsolt, nyugat.hu
Léderer András /Fotó: Mészáros Zsolt, nyugat.hu

Zsidó egyházi vagy világi szervezetek rész vesznek a segítőmunkában?

Az utcán velük sem találkoztam egyelőre, bár keresték már a kapcsolatot, hogy hogyan tudnának segíteni. Egyszer egy, a zsidó közösségből ismert idősebb úr nekem szegezte a kérdést: zsidó létemre hogy lehetek olyan hülye, hogy segítek a menekülteknek? Hiszen ezek terroristák lesznek. Azért segítek, mert zsidóként a holokausztból levonandó legfontosabb személyes következtetésem az: nem nézhetem tétlenül, hogy az állam tudatosan magára hagy csoportokat. E mellett soha többé nem mehetünk el szó nélkül, mert nekünk is így kezdődött a történetünk. Kis kirekesztéssel, kis megalázással, sorsunka hagyással, és pontosan tudjuk, mi lett a vége. Abból indulok ki, hány ember pusztult el csupán azért, mert senki nem nyújtott nekik segítséget. Most itt vannak a menekültek, akik ugyanúgy segítségre szorulnak, tehát nekem kutya kötelességem segíteni. Az egyik legnagyobb micve (jócselekedet) az, amiért nem fogunk követlen viszonzást nyerni.

Jó, ha tudatosítjuk magunkban: ezek az emberek életükben először most, itt nálunk érzik a saját bőrükön, mit jelent az, hogy Európa. Ha azt, hogy odafordulunk hozzájuk, egyenrangú emberként tekintünk rájuk, és próbálunk a segítségükre lenni, akkor számukra ez lesz Európa. Ha ehelyett azzal találkoznak, hogy zárt vasúti kocsikban utaztatjuk őket étlen-szomjan, orvosi segítség és mindenféle információ nélkül, akkor számukra ezt fogja jelenteni Európa. Ezért is óriási, életveszélyes felelőtlenség, amit a magyar kormány művel.

Nem szoktad néha elsírni magad?

De. A napokban is előfordult: égen-földön keresek egy tizenkét éves szír kisfiút, aki eltűnt Magyarországon, és a bátyja szeretné megtalálni. A szüleik nélkül indultak el, és a báty egy menekülttáborban várja, hogy valami hírt adjak a gyerekről. Azt mondta: elvesztette az otthonát és a családját, de Budapesten talált egy testvért; engem. Hárman indultak el Szíriából, gyalog, az öccse és a legjobb barátja volt vele. A testvérek muzulmánok, a barát keresztény. Amikor ez a muzulmán fiú a barátjával eljött hozzám tisztálkodni, pihenni néhány órát a vonatuk indulásáig, a tolmács elmondta nekik, hogy én pedig zsidó vagyok. Ahmed, aki az öccsét keresi, erre csak annyit mondott: „akkor mi unokatestvérek vagyunk”.

Pár napja egy kifosztott szír házaspár kért segítséget a Déli pályaudvaron: először Törökországban, majd itt Magyarországon rabolták ki őket, semmijük sem maradt. A feleség szeméből szótlanul potyogtak a könnyek, az ujját csavargatta, majd egyszer csak rám nézett, és megkérdezte, tudok-e segíteni eladni a gyűrűt, amit a nagymamájától kapott.

Menekültek: Masszo és Ahmed Afganisztánból /Fotó: Déri Miklós
Menekültek: Masszo és Ahmed Afganisztánból /Fotó: Déri Miklós

Tartósan 35-40 fok meleg volt. Egyik hivatalban sem jutott eszébe senkinek, hogy vizet osszon?

Nem. Mint ahogy az sem jutott eszébe a MÁV-nak, hogy talán nem kéne lezárt vasúti kocsiban utaztatni a menekülteket Pécsről Budapestre. Hiába próbálták cáfolni a hírt, magam készítettem egy videót Kelenföldön, amin rajta van, ahogy az emberek dörömbölnek belülről a kocsi ajtaján. Nem lehetett kinyitni kívülről sem, csak egy speciális kulccsal.

Ez hátborzongatóan emlékeztet 1944-re.

Abszolút, de nem csak ez hátborzongató. Képzeljük el, mekkora katasztrófa történne, ha holnap Szegedtől Debrecenen át Győrig azt mondaná az ország összes önkéntese, hogy már nem bírja az elképesztően sok munkát, és nem csinálja tovább! A menekültek senkitől nem kapnának vizet és ételt, senki nem kísérné őket a vonathoz, senki nem magyarázná el, mit kell csinálniuk, ha megérkeztek a táborba, senki nem gondoskodna arról, hogy elvégezhessék a szükségüket, hogy tisztálkodhassanak. Összeomlana az ellátás, és csak az maradna, amit az Orbán-rezsim produkál: a plakátok, a szögesdrót és a gyűlölet. Belegondolt ebbe valaki? Bár nem kívánom, hogy így legyen, de akkor végre szembesülnének a magyar állampolgárok azzal, hogy a kormány mennyire inkompetens.

A menekültek megsegítésére az adományokat ide várják.

  •  

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp