„Nem tekintem feladatomnak, hogy nyomasztó mintazsidó legyek”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Raj Ferenc, a Bét Orim közösség rabbija szerint nagy szükség van a vallásközi párbeszédre. A problémát abban látja, hogy nem ismerjük eléggé egymást, és erős a „mástól”, az idegentől való félelem, de hosszú távon lehetségesnek tartja a muszlim–zsidó kapcsolatok megjavítását is. Ezen kívül nélkülözhetetlennek tartja a nők egyenjogúsítását is a zsinagógában, és úgy véli, ha a magyar zsidók jobban ismernék a reformmozgalmat, sokan találnák meg benne azt a közösséget, amelyet addig hiába kerestek.

– Hogyan lett kint neológból reformrabbi?

– Másodunokatestvérem a Hebrew Union College, az amerikai reform rabbiképző egyik könyvtárosa volt, az ő segítségével kaptam próbaidős segédrabbi állást 1972 decemberében egy reformzsidó közösségben. Ők elfogadták a neológ rabbiképzős diplomámat, s még azon a héten elmondhattam angolul az első prédikációmat.

A reformzsidóság számomra azt jelenti, hogy tudomásul veszem a közösségem életformáját, igényeit, a körülöttem lévő világot, és nem tekintem feladatomnak rabbiként, hogy nyomasztó mintazsidó, eleven szemrehányás legyek azok számára, akik hozzám fordulnak.

Raj Ferenc amerikai vendégekkel
Raj Ferenc amerikai vendégekkel

Itthon a rabbik egészen másfajta vallási életet élnek, mint a híveik, és ez példamutatás helyett könnyen terméketlen elkülönüléshez, vagy képmutatáshoz vezethet. Amíg itthon voltam, gyakran a fél városon átsétálva mentem szombatonként a zsinagógába, míg a híveim integettek nekem a villamosról. Amerikában olyan közösséget kerestem, ahol nem ez a „jámbor” távolságtartás biztosítja a tekintélyem és nem kell megjátszanom magam. Hiszi vagy sem, Scheiber professzor sokszor és szeretettel mesélt nekünk a reformzsidóságról.Magától értetődött, hogy ide fogok tartozni. Scheiber vallásfelfogásában szerintem lényegében reformzsidó volt, de a hagyományos liturgiához nagyon kötődött: gyönyörűen énekelt és minden dallamot ismert. A nemi egyenlőség kérdése, ami ma elsőnek ugrik be a nem ortodox mozgalmakról, akkor még nem volt előtérben. Amerikába érkezésem évében avatták a reformzsidók az ország első női rabbiját, Sally Priesandet. Ez volt az utolsó – akkoriban még radikálisnak tűnő, mára sok helyütt teljesen bevett – lépés a nők teljes vallási egyenjogúsága felé, amit nélkülözhetetlenül fontosnak tekintek elsősorban elvi, de praktikus okokból is: nem lehet egy közösség felétől megtagadni az egyenlő bánásmódot, amelyre a társadalmi változások folytán egyre nagyobb az igény.

Ismerem és respektálom a tradicionalista vallásjogi ellenvetéseket, de ebben a kérdésben radikális vagyok. A magyar közegben ez is elég nehéz, de nem véletlen, hogy már évtizedekkel ezelőtt gondolkozott Scheiber a reformzsidóság némely újításának elfogadtatásán. Ha a magyar zsidók jobban ismernék a reformmozgalmat, sokan találnák meg benne azt a közösséget, amelyet addig hiába kerestek. Amióta elvállaltam, hogy rendszeresen hazajárok a Bét Orim nevű reformgyülekezet rabbijaként, azt látom, hogy nagy konzervatív fordulat zajlott le a neológiában a 60-as évek óta. Ortodoxabbnak akarják mutatni magukat az ortodoxoknál, akik persze így sem fogadják el őket. Úgy képzelem, ha Scheiber igazgató úr ma élne, már avatnának a rabbiképzőben női rabbikat. El fog jönni az idő, ha nem is holnap, amikor majd tényleg sor kerül erre, vagy meleg rabbik avatására, feltéve, hogy lesz majd még akkor neológia.

– A Mazsihisz miért nem fogadja el önöket?

– A Mazsihisz alapszabályában az áll, hogy csak azok a közösségek csatlakozhatnak, amelyek egy kora újkori, az ortodoxia által elfogadott törvénygyűjtemény alapján gyakorolják a hitüket, vagy legalábbis hajlandóak ezt deklarálni, hiszen valójában a hívek kimutathatatlan töredéke éli e törvénygyűjtemény alapján az életét. Egy önmagát ernyőszervezetnek tekintő szövetség alapszabályában furcsán mutat ez a mondat, de a rabbikar egyelőre nem kívánja megváltoztatni. Nekem minden további nélkül megengedik, hogy temetési szertartást vezessek a zsidó temetőben, érdekes is lenne ezt megtagadni tőlem, aki a rabbiképzőn végeztem.

De a testvérközösségünket, a Szim Salomot vezető rabbinőnek, Kelemen Katának még ebből is vannak problémái. Messze vezető probléma ez. Vannak nemzetközi vonatkozásai is, de igazán az a fontos, hogy Magyarországon – és így a magyar zsidóságban is – hiányzik a békés, jóhiszemű egyet nem értés kultúrája. A politikai életet is ez mérgezi meg. Látni a gesztusokból a vitahelyzetekben, hogy amíg valaki beszél, az ellenfele azon töri a fejét, milyen frappáns visszavágással fogja szétzúzni az érveit, nevetségessé tenni őt, esélyt sem hagy rá, hogy egyetlen szót is érdemben megfontoljon abból, amit hall. Pedig a valódi vita lehetővé tenné, hogy az emberek választhassanak a megismert irányzatok közül. Azt, hogy sokféle zsidó vallási irányzat van, én nem valamiféle kívánatos egység hiányaként élem meg. Nekem kifejezetten tetszik a sokszínűség, az élénk vita. Nehezíti viszont a helyzetet, hogy pár éve a magyar állam is megvonta tőlünk az egyházi státuszt.

Simchat Torah az új Tórával
Simchat Torah az új Tórával

– Iranistaként végzett az ELTE-n, az arabisztika is érdekli: mit gondol a muszlim–zsidó vallási párbeszéd esélyeiről, a közel-keleti békeesélyekről?

– PhD-zni is iranisztikából szerettem volna, de közbeszólt az iszlám forradalom 1979-ben. Nem lett volna elképzelhető ezután, hogy amerikai rabbiként Iránban kutathassak, és ha lehetett volna, akkor sem akartam együttműködni Khomeini zsidókat, bahaiakat és más vallási kisebbségeket is elnyomó, üldöző rezsimjével. Végül magyar zsidó történelemből doktoráltam jóval később, egy évtizeddel a rendszerváltást követően, ide akkor már nyugodtan jöhettem levéltárazni. A vallásközi párbeszédre nagy szükség van. A problémát abban látom, hogy nem ismerjük eléggé egymást, és erős a „mástól”, az idegentől való félelem. Mindannyiunknak, különösen az ábrahámi vallások képviselőinek, zsidóknak, keresztényeknek és muszlimoknak követniük kellene a bibliai parancsolatot: „Az idegent ne szorongass, hisz ti ismeritek az idegen lelkületét, mert idegenek voltatok Egyiptom országában.” (Exodus 23:9)

Fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk az időrendben utolsó héber próféta, Malakiás tanítását, amit ő egy kérdésben fogalmazott meg: „Nemde egy (Mennyei) Atyánk van mindannyiunknak, nemde egy Isten teremtett minket? Miért hűtlenkednénk ki-ki testvére ellen,megszentségtelenítve őseink szövetségét?” Hasonló megközelítéssel lehetségesnek tartom a muszlim–zsidó kapcsolatok megjavítását is, és mint született optimista, aki egyike a „remény megszállottjainak”, el tudom képzelni, hogy eljön a nap, amikor béke lesz Izmael és Jákob leszármazottai között. A bosszú a leghelytelenebb válasz, hiszen már a Talmud bölcsei is átértékelték, nem vették szó szerint a „szemet szemért” bibliai kijelentést. Ezért is kell minden magyarázkodás nélkül elítélni azokat az izraeli zsidó terroristákat, akik pár héttel ezelőtt egy másfél éves palesztin kisfiú tűzhalálát okozták. Egyetértek a magyar származású Yáir Lápid izraeli politikussal, aki blogjában azt írta, hogy aki egy palesztin gyermek tűzhalálát okozza, hadat üzen Izrael Állama ellen.

A teljes cikk itt olvasható.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp